Nincs jobb és bal, csak a Doboz

Analógia és digitália

Az elmúlt két évben bőven volt oka az embernek elborzadni. Ami engem személy szerint a leginkább kiakasztott, az az, ahogy a 2021-es korlátozási intézkedéseket fogadta a társadalom. Én naívan arra számítottam, hogy valamiféle ellenállás képződik majd ellene, legalább a népi kicselezés szintjén - s erre voltak is példák - de a hangos éljenzés, vagy a "nem elég szigorú ez se" féle elégedetlenkedés összességében meghökkentő volt.

Pedig ha az ember jobban figyel, akkor teljesen logikus, hogy így történtek a dolgok ahogy - csak épp olyan dolgokra kellett volna figyelnünk, amit nem látunk, vagy olyan trendeket kellett volna követnünk, amelyek amúgy ártatlannak tűnnek.

A magyarázat röviden valahogy így szól: 2020-ra az emberi társadalom kettévált, és nem a politikai szinten, hanem a digitalizációén. A társadalom egy része úgy éli az életet, hogy a világgal szinte kizárólag képernyőkön keresztül érintkezik, legyen szó munkáról, családról vagy társasági életről, míg a másik része még mindig "analóg". Nyilván vannak ebben egyszerű, jól kimutatható különbségek (kamionosok vs. a laptop-osztály), de egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki hol áll, mert nem csak a foglalkozás vagy a társadalmi státusz, hanem az egyéni habitus is közrejátszik ebben.

Ez a két világ, mint párhuzamos társadalmak elfértek egymás mellett, bár jelei már mutatkoztak annak, hogy a digitális az analóg feletti uralomra tör - a haknimunkák, az outsourcing, az ételrendelő appok mind abba az irányba mutattak, hogy az előbbi az utóbbit be akarja tömni egy applikáció alá. Ebben az értelemben a lezárások (és azoknak a fogadtatása) a két világ közötti erőpróba volt, ami az ambivalens közepet (a kicsit analóg, kicsit digitális többséget) próbálta erőből átállítani az egyik vagy a másik oldalra. Ennek a tragédiának emblematikus figurái vannak, mint a vendéglátósból lett ételfutár, vagy a szakácsnak tanuló diák, aki okostelefonon vizsgázik pástétomból, de ide tartozik az is, aki a feloldások után sem mer emberek közé menni maszk nélkül.

A digitális és az analóg különbség elsősorban két különböző világnézetet jelent, és magjában mindkettő idegenkedik a másiktól. A digitális világ rendezett és szabályszerű, a visszacsatolás azonnali és egyértelmű. Az analógban sokkal több a véletlen, a váratlan, a meghatározhatatlan változó, a helyzetek és a dolgok képlékenyek. Ebből kifolyólag a két világnézet kockázat-megítélése is teljesen eltérő, ami szintén fontos tényezője volt az elmúlt két évnek, már abban a tekintetben, hogy ki hogyan viselte az intézkedéseket, és milyen megoldásokat preferált volna.

De ez nem számított: digitália elvei és vágyai győztek, a normáit az egész társadalomra ráerőltették, mert digitália hiába egy kisebbség, ha a felsőbb osztályokban és a nyilvánosságban nem csak felül-reprezentált, hanem szinte kizárólagos a jelenléte.

Én szeretnék derűlátó lenni, de nem tudok. Szerintem az elmúlt két év csak a bemelegítés volt, egy béta-teszt ha úgy tetszik, aminek a járvány csak az apropója volt. A baloldali fősodor kritikája nagyjából odáig jutott, hogy a járvány kikezdte a kapitalizmust, de sokkal érthetőbb a helyzet, ha a kapitalizmus fázisváltásaként fogjuk fel a történteket - ugyanúgy, ahogy a jóléti államokat felváltotta a neoliberalizmus, most a neoliberalizmust váltja fel valami más, miután a helyi populizmusok meg felkelések elkezdték kikezdeni a rendszert.

Ezt az új fázist nevezem én Doboznak. Hívnám Mátrixnak, de a Mátrix mint metafóra egy valóságnál is valóságosabb szimulációt jelent: a Doboz a Mátrix kísérlete, a jelenlegi technológiával és társadalommal. Olcsó bóvli a vágyképhez képest: nincs mindenkinek szimulált Manhattan, helyette négy fal van meg három képernyő és középszar VR. Hologrammok nincsenek, csak fejfájást okozó zoom-callok, az intimitást pedig nem a szexrobotok cserélik le, hanem a félkarú rablóként működő randiappok. Odakint minden megrohad, a képernyőn meg mindenki úgy tesz, mintha rendben lenne, a politika pedig lezüllik arra a szintre, hogy egymást hibáztatják a szereplők a rohadásért.

A Dobozt nehéz megragadni, mert bár egy politikai ideológia - abban az értelemben, hogy egy csoport érdekeiért küzd más csoportokkal szemben - nem rendelkezik központi manifesztóval vagy párttal, tagsággal, lappal vagy bármivel, amihez a politikai ideológiákat társítjuk. De a társadalmi víziója egyértelmű, egyre több helyen jelentkezik, még akkor is, ha nincsen nyíltan programja. Magát sose határozza meg, mindig csak az ellenségeit jelöli ki, álláspontját a helyzethez igazítja. Előbb létezik az összeesküvés-elmélet hívők rémálmaiban, mint a valóságban, majd a fősodrú sajtón úgy fut végig, hogy maga tagadásaként kezdi, eljövetelét követeli, majd létezését éljenzi.

Én szoktam öblös szájjal gyíkemberezni - félig viccből, félig komolyan - de a Doboz végső soron egy acélhideg szerkezet, amihez nem kellenek összeesküvés elméletek, Bilderbergek meg Illuminátusok.

A Doboz egy nagyon egyszerű társadalmi vízió, miszerint rakjuk minden ember közé egy (vagy lehetőleg több) képernyőt, ami aztán ezeket a társdalmi viszonyokat digitália kiszámíthatósága szerint működteti. A Doboz hívei azok, akiknek ez a fajta működési mód természetes, Doboznak meg azok az ellenségei, akiknek ez idegen.

Az idea ebben az, hogy a képlékeny, illékony, kiszámíthatatlan emberi viszonyokat és szituációkat tegyük rendezetté és kiszámíthatóvá.

A Doboz a meglepetések elleni háború, logikus folytatása a drogok és a terrorizmus elleni háborúknak.

A hajtóereje nem egy párt vagy egy ideológus vagy egy politikai erő. A hajtóereje a technológiai tőke növekedési vágya, ami jelenleg terhes a belefektetett kockázati tőkétől, mely nem tud megtérülni a sima piaci szabályoknak megfelelően. Hogy tovább tudjon terjeszkedni, ahhoz állami segítségre van szüksége, állami segítséget pedig csak akkor kap, ha olyan vészhelyzetekbe kapaszkodik, amelyeket részben ő maga kreál - hiszen a technológiai tőke most már nagyobb szerepet játszik az emberek életében, mint az állam, amiben élnek.

A digitális fasizmus ezért nem digitális fasiszta manifesztókkal és menetelésekkel jön el. A digitális fasizmus az a pillanat, amikor a digitális tőke már behálózta az egész bolygót, de több piacot kell szereznie, hogy tovább bővüljön, ezért kész átformálni nem csak a társadalmakat, hanem az alapvető emberi viszonyokat is. Ez a működés egy teljesen logikus folytatása a kaliforniai ideológiának (ctrl+f!), meg a szilícium völgy politikafelfogásának, ami sosem hitt a demokrácia avitt (és analóg) módszereiben.

Elég neki PR-al és marketinggel leuralnia egy adott területet, mert ha a felhasználók megvannak, onnantól algoritmikusan intézik a többit. Így lehet az, hogy bár hangos támogatója a nyilvánvaló (de kimondatlan) programnak nincs, idővel megtalálja magának azt az "egymillió pici Eichmannt" akikre szüksége van ahhoz, högy működjön.

Mert a Dobozban kurva sok pénz van. Ha minden emberi interakció közé be tudnak ékelni egy applikációt vagy egy vásárlást (mert a vakcinák hiába voltak ingyenesek, azokat megvettük közösen) akkor ez az izé örökké csak nőni fog. A Doboznak nem csak implicit támogatói vannak - emberek, akik már amúgy is benne élnek - hanem haszonélvezői is, hisz részvényeket bárki vehet, influencerre válni meg könnyű.

Szerintem ezért elhibázott az oltásokra vagy a háttérhatalomra vagy ilyesmikre fókuszálni. Ez nem egy entitás, ez egy logika. Az ukrán háború hosszát is megbízhatóbban lehet megtippelni a német fegyvergyárak részvényértékeiből, mint az aktuális "hírekből".

De egy logika ellen hogy harcolsz?

Mindenesetre a próbakör arra jó volt, hogy most mindenki kapott egy ízelítőt. És nem mindenki boldog. Nem csak az örök analógok: azok is besokalltak, akik amúgy digitálisak. Érik a levegőben egy "unplug" hangulat, vagy legalább némi nagyobb tudatosság a készülékeinket illetően. De analógia most szar helyzetben van, mert minden csatorna, amin kommunikálni tud (és így: ellenállást koordinálni) az digitália kezében van. Mi több: analógiának nincs önmeghatározása, és zavaros az ellenség-képe: a Dobozt mindenki másképp látja.

Lehet, hogy mindez pillanatnyilag nem tűnik fontosnak. Elvégre relatív nyugi van, mert háború van: itt a jó idő, az emberek mennek nyaralni. De a kivételes állapot sosem kivételes. A Doboz megvillantotta foga fehérjét, és elment levonni a tanulságokat az első offenzívából. Valamilyen formában vissza fog jönni, másik ruhában. Lehet, hogy jövőre már nem az lesz a téma, hogy oltass mert meghalunk, hanem az, hogy ha nem eszel szöcskepépet, akkor kinyírod a bolygót.

Jóslatokba nem bocsátkozok, mert ebben a világban lehetetlen. De analógia most kollektív átment "jobb félni, mint megijedni" irányba, amiből nagyon csúnya dolgok is kipotyoghatnak. Digitália meg lassan menetel a Doboz zászlaja alatt, egyik válságról a másikra.

Nekem ez nagyobb probléma, mint hogy jobb- vagy baloldaliakként hivatkozunk magunkra.