Sziasztok,
Egy ideje töprengek már ezen a témán, de most több apropó is megadatott, hogy beszéljek róla:
Egyrészt nemrég Nádasdy Ádám frappánsan úgy dekázta ki azt, hogy ne a kultúrharc eszköze legyen, hogy a könyvheti megnyitó beszédén azt mondta: írtatok már eleget a szegényekről és a szenvedőkről, most írjatok a gazdagokról
Másrészt a magyar sajtó ismét rácsodálkozott, hogy nincsenek nagyon sikeres startupjaink, ahol újra elhangzott a bon mot, miszerint még mindig a negyven év kommunizmus igáját nyögjük, egyszerűen nem tanultak meg a magyarok vállalkozni
Harmadrészt nyár van, én is ilyenkor próbálok kikapcsolódni, és főleg a tóparton-tópartokon tudok rácsodálkozni arra, hogy a magyar vendéglátás színvonala még mindig mennyire alpári, és hogy a fizetős WC lassan lehetne a magyar címer, annyira egyedien borzasztó.
A tézisem tehát nagyjából úgy szól, hogy most már azért huszonöt éve élünk kapitalizmusban, a kormányaink mindenkori programja a "polgári magyarország", azaz a vállalkozók segítése és feltőkésítése így vagy úgy, az országunk elitje egy csomó vállalkozó, a mindennapi életünket pedig ezek a vállalkozók határozzák meg. Ennek ellenére hiába "csatlakoztunk a nyugathoz", nem hogy Ausztriát nem értük utól, de az irigyelt nyugati nívóhoz képest a mindennapjainkban is érezhetjük az elmaradást, olyan dolgokban is, amelyek igazából nem pénz kérdései, hanem a minőség és a jóindulat érezhető elmaradása.
Máshogy szólva: a magyar burzsoázia, akiknek a hatalom és az életünk kulcsait odaadtuk a rendszerváltással egyszerűen bunkó, és ennek az ismert-de-kimondatlan ténynek a fényében sokkal érthetőbbé válik minden, ami Magyarországon történik.
De előbb némi fogalmi magyarázat, hogy elkerüljük a félreértéseket:
Kik a burzsujok?
A klasszikus marxista okfejtés szerint azok, akik a tőke tulajdonosai, ami lehet föld vagy gyárüzem. Általában velük csak közvetítőkön keresztül találkozunk, akiket kereskedőknek hívunk: a magyar kapitalizmust nem a termelés, hanem a fogyasztás útján érzékeljük. A nagykernek korlátolt behatása van arra, hogy mit csinál a kisker - bár ez sem elhanyagolható, ha pl. a kocsmai-éttermi világot nézzük, ahol talán ha a csap meg a pult a kocsma tulajáé, minden mást alárak a szeszgyár, és annál jobb árat kap, minél inkább telebassza reklámmal a helyiségét.
Így az sem lesz pontos, ha azt mondjuk, hogy a burzsujok a vállalkozók, mert jogilag pl. én is az vagyok, hiába csak munkaórákat árulok alkalmazottak nélkül: de a családi kisboltos is az, aki mondjuk a ház egyik szárnyában viszi az üzletet, úgy, hogy közben fizeti a házra a bankhitelt.
De a vállalkozókon belül kerítsük el akkor a burzsujokat, régi nevezékten szerint nagytőkésekre meg kispolgárokra, ha már a "polgári Magyarország" róluk és értük szól: pénz, fegyver, paripa, közélet, jogszabály, közterület vagy tópart: amit akarsz, megkapták, és most pénzt kérnek azért, hogy te ahhoz hozzáférj.
Közkeletű az a gondolat is, hogy a multi jobb, mint a magyar KKV: a DK még külön riogatókampányt is épített arra, hogy elveszik a hómoffiszt a Vodafonenál, ha magyarokhoz kerül. Ez öngyarmatosító gondolkodás kicsit, még ha igazság lehet is abban, hogy egy jobban feltőkésített nemzetközi vállalat jobban bánik az alkalmazottaival - de bunkóság van ott is, mind abban ahogy a munkavállalókkal bánnak, mind abban, ahogy lehúzzák a magyar fogyasztót. Gondoljunk csak arra, hogy a fapados légitársaságok gyakorlatilag suttyóságban versenyeznek, vagy arra, hogy noha a szolgáltatóknak ingyenes, tőlünk pénzt kérnek az SMS-ért!
Ki a bunkó?
A bunkóság egyértelműnek tűnik, de valójában nagyon szubjektív dolog: a leghétköznapibb példa a "lesz/kérem" megítélése boltokban vagy vendéglátóhelyeken, mint sértő/nem sértő dolog. Lehetne még bunkóságról beszélni mint a műveltség hiányáról, de nem a Dosztojevszkij olvasás hiánya okozza a bunkóságot: a bunkó viselkedés devianca az elvárt normától, eképp a tisztelet hiányának a kifejeződése.
Az üzleti élet ebben nem különb: minden szektorban van egy elvárt norma, és a piaci önkorrekció elvileg úgy működik, hogy a normaszegőket megbüntetni, mert elvisszük a pénzünket máshoz. A bunkó magyar burzsoázia ezért ott a legfeltűnőbb, ahol igazából nincs ilyen opciónk: fizetős lett a partszakasz, vagy fizetős a WC a szabadstrandon. Az egyedüli étel-cigi-bolt opció mondjuk egy fesztiválon kvázi monopolhelyzetben van, ezért annyit kér, amit nem szégyell: a szórakozóhely túlárazott, mert a belépőjegy csak egyszeri belépésre jogosít, és így tovább.
Ezek csak azonnal ingerlő, észrevérhető formái ennek a viselkedésnek, de nagyban ugyanúgy működik, csak mondjuk kartellezésnek hívjuk és elvileg büntetjük, de ilyen anomáliákat nagyjából minden bevásárlásnál tapasztalhatunk, ha érzékenyek vagyunk az árakra vagy a minőségre.
Így a bunkóságnak kellene valami tudományosabb megfogalmazása, amitől kézzelfoghatóbbá tudjuk tenni a jelenséget. A bunkóság lehet véletlen, de ekkor elnézhető, viszont ha direkt, az kirívó, mert az ember tudatosan szegi meg a normát: ez már nem a tisztelet hiánya, hanem a tudatos megalázás kategóriája.
Tehát vegyünk egy skálát az emberi viselkedésről, ami menten érthetővé teszi ezt a problematikát:
Jó és követendő embernek azt tartjuk, aki nem csak magának tesz jót, hanem a körülötte levőknek is;
Okosnak azt tartjuk, aki tudja hogy hozza ki magának a maximumot, de ettől még nem lesz feltétlen jó vagy rossz;
Buta ember az, aki még magának se akar igazából jót, és a butaságával akár másnak is árthat;
Gonosz ember pedig az, aki nem hogy magának nem akar jót, hanem annak örül, ha a másiknak rossz, és tesz is érte.
A szabad piac papíron azért tűnik remek ötletnek, mert elviekben viselkedés-szabályozó: a jók és követendők győznek, a buták meg a gonoszak pedig elárvulnak. Ezt a mindennapi tapasztalat megcáfolja, és hát az élet amúgy is bonyolult, úgyhogy tele vagyunk jóakaratú buta emberekkel meg gonosz okos emberekkel. Pláne így van ez az üzletben: minden vállalkozó azzal kezd, hogy hogyan tudná kielégíteni a potenciális ügyfelei igényeit, és nagyon gyorsan oda jut, hogy azt kell csinálnia, amit a versenytársainak.
Ha ez egy olyan szektor, ahol jó és okos emberek vannak, akkor elvileg nyertünk: ha olyan, ahol mindenki buta és gonosz, akkor pedig megszoptuk.
A bunkóság pedig onnantól nem devianca a normától, hanem maga a norma.
Mert mit fogsz csinálni? Máshova mész nyaralni vagy bevásárolni?
A bunkó burzsoázia
Most, hogy van jegyzetünk, a bunkó burzsoáziát le tudjuk határolni: lehetnek okosak vagy buták, de a lényeg az az, amikor nekiállnak gonosznak lenni. Üzletileg a "másnak se akar jót" az nem azt jelenti, hogy veled vagy velem akar kibaszni személyesen, hanem mondjuk a versenytársával: nem baj, ha én nem nyertem, ameddig ő veszített.
Laboratóriumi szabadpiac körülmények között az ilyen vállalkozókat kikukáznánk azzal, hogy elmegyünk a versenytársaihoz. De nem laboratóriumi szabadpiacon vagyunk, hanem Magyarországon, ahol a vállalkozó kikilincseli magának a törvény- vagy a helyi önkormányzati rendelet módosítását, a politikusaink nagy része olcsón megvehető, másrészt meg sokuk agya addig tart, hogy vállalkozás = piac = közjó.
Ennek az eredménye az, hogy a köztereinket lekerítik fizető-kapuval és kerítéssel, az árak elszállnak miközben a szolgáltatás nem lesz jobb (sőt), vagy az üzletvezetők maguk kezdenek el vállalhatatlanul viselkedni az ügyfeleikkel - vagy bárki mással, aki kritizálja őket.
A magyar burzsoázia bunkósága nem egyéni faszfejkedés terméke: ezek az emberek csak azt csinálják, amiről tudni vélik, hogy működik. Nádasdy felhívása, hogy írjatok a gazdagokról azért megy félre, mert ezek az emberek nem hogy nem olvasnak, hanem büszkék is rá, hogy nem olvasnak: a vállalkozó élete a siker kergetése, ami az utánzás végeláthatatlan spirálja. Az érték-ítélet ebben nem esztétikai: a siker maga koronázza az embert, így lesznek "Magyarországon világhíres" megoldásaink, amelyek sehol máshol nem állnák meg a helyüket.
A kutya is itt van elásva, hogy a magyar bunkó burzsoázia a magyar bunkó prolikra mutogat, mondván, hogy azt adom, ami ezeknek kell: nincs itt semmi látnivaló. Ez a piacgazdaság legalapvetőbb félreértése, hogy a vállalkozó az igényeket szolgál ki, nem pedig igényeket teremt. Se okostelefon, se facebook vagy instagram, se wifi nem kellett senkinek tizenpár éve, azt most mégis olyan alapvető követelésekké lettek, mint a levegővétel. A "bunkó proli" pedig pont azt fogja fogyasztani, amit megengedhet magának és amit elér, de tudjuk jól, hogy nagyon is vevő új dolgokra, ezért van egy szabályos piaca a különböző hobbikhoz köthető influencereknek, akik a fogyasztók elméjét pallérozzák jobb esetben (rosszabb esetben meg szar termékeket sóznak rájuk jó pénzért).
A képhez az is hozzátartozik, hogy vállalkozni amúgy relatíve egyszerű. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a vállalkozások nagy része tulajdonképpen kereskedés, azaz mások által előállított termékeket kevés hozzáadott értékkel árusítanak tovább. Ehhez semmiféle szaktudás nem kell, elég hozzá tudni, hogy hol lehet elérni az illetékes nagykert, meg figyelni hogy mit árul a konkurencia, ozt jónapot. A marketing, amibe beletartozna a fogyasztók nevelése itt fekete mágia, mert sok terméknek a reklámozását a gyártó végzi a kereskedők helyett.
A lehetséges kiút
"Több verseny megoldaná az ilyet!" kiált fel ilyenkor az átlagos szabadpiac-hívő állampolgár, de direkt onnan kezdtem, ahol pont hogy a rosszul elvégzett piacosítás termeli a bunkó burzsujt, aki lekeríti a partszakaszt, fizetőssé teszi a WC-t. Ezek a vállalkozások helyi monopóliumok: ha úgy tetszik, ezek az "okos" vállalkozók fődíjai, hiszen lényegében nem kockáztatnak, hanem bérleti díjat szednek.
Ez a vállalkozásnak tekintett feudális szemlélet uralkodik az ingatlanpiacon is, miután sok ember elhitte, hogy a lakáskiadás lesz a munkamentes élet záloga: de vannak olyan lakástulajdonosok, akik ki se adják üres ingatlanjaikat, ezzel is felverve az árakat.
Az ilyen esetekben nem több piac kell, hanem rendelet: a piactorzító vagy egyenesen feudális üzleti modellek szankcionálása vagy kemény megadóztatása, mert máshogy nem fognak működni.
Nem vagyok naív, hogy azt gondoljam, hogy bármelyik párt vagy politikus a fenti kérdéseken elgondolkodna: a milliós fizetésekből nekik a valódi prémium jut, akár itthon, akár külföldön, így a probléma számukra vagy láthatatlan, vagy érthetetlen, hisz helyi szinten bizony partnerek abban, ha vállalkozóknak kell alájátszani mondjuk a köztér privatizálásában. Emlékezetes, hogy az airbnb szabályozás is ott bukott el, amikor kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja konkrétan érdekelt az üzletben: képzelhetjük mi mehet országosan!
(A hatóságok hozzáállását meg jól jelzi, hogy a KATA törvényt úgy módosították, hogy pont a legnagyobb szabályszegő bújtatott foglalkoztatókat, a futárcégek alkalmazottait kvázi nem érinti.)
Ha piaci alapon nem tudunk a pénztárcánkkal szavazni, arra ott van a nyilvánosság - de a magyar sajtó nagy része még mindig abban van, hogy a sajtó dolga a kormány ellenőrzése, nem pedig a piacé. A szektorális beszámolókban és elemzésekben a cégek szakértői beszélnek, nem az ott dolgozók vagy az érintett fogyasztók.
Erre viszont pont jó az internet, ahol a fogyasztói tudatosítás lehetséges: több minőségi kritikára van szükségünk, több kritikus szemléletre abban, hogy ezek a dolgok hogyan is vannak nálunk - és hogy hogyan is lehetnének, hogyan vannak másutt.
Mint mondtam: a vállalkozás nagyrészt az utánzás sportja, ami az alapján működik, hogy mit emelünk ki jó példának és mit vetünk meg rosszként. A magyar társadalom mindennapi életminősége nagyban attól függ, hogy a vállalkozók mit gondolnak, mit engedhetnek meg maguknak. Ameddig nincs forradalom, addig is megéri küzdeni: a tudatosítás ennek egy módja. Az alternatívák felállítása és működtetése pedig egy másik - és nem, nem kell minden alternatívának vállalkozásként funkcionálnia.
emlékeztet erre a felbontás:
https://qz.com/967554/the-five-universal-laws-of-human-stupidity
"a "lesz/kérem" megítélése boltokban"
nem tudom, ez alatt pontosan mit értesz, de ha azt, hogy a "lesz egy korsó sör" igényfeladás megítélése a bunkóság egyik válfajának minősül, szeretném jelezni, hogy szerintem ez egy közkeletű tévedés.
Egyrészt nagyon széles körben elterjedt (ettől még lehet bunkó), másrészt - lehet belemagyarázás - sztem emögött nem a szemközti alkalmazott lenézése és semmibe vétele áll (az én számon is kiszaladt és utána a szándékaimat kezdtem vizsgálni). Arra gondolok, hogy itt inkább a rendelés pillanatának és lehetőségének bizonytalansága játszik szerepet, vagyis a teljes kérés így hangozna: "az én kérésem 2 sör lesz" vagy "számomra 2 sör lesz majd, ha odaértek, h feldolgozzátok a kéréseket".
- lesz, mert még a hangos gondolkodás pillanatában vagyok és egyelőre még nem vagyok megbizonyosodva arról sem, hogy a kérésem kielégíthető, tehát nincs még 2 söröm;
- időbeliségi csúszás van, én ugyan most kérek, de az igényem teljesítése a jövőben LESZ, várhatóan.
Szóval ennek a kifejezésnek a motivációjánál inkább ezt a tudatosan nem átgondolt, de mégis megbúvó bizonytalanságot , vagy időbeli megkülönböztetést sejtem.