"...a „korrupció” intellektuálisan végtelenül igénytelen s a kifejezőképtelenségig tág fogalom. Jelent mindent és semmit, egy nagy csalamádé az egész az egyszeri rendőrjárőr csúszópénzétől a közbeszerzések lezsírozásán meg az intézmények politikai befolyásoltságán át a nagyvállalatok és oligarchák törvényhozásra gyakorolt befolyásáig. Pedig ezeknek mind-mind merőben eltérő hatásuk van az ország életére: van olyan korrupció, amely megbénítja a gazdaságot, van olyan, amely a jó ízlésen kívül másnak nem árt, és olyan is van, amiből az ország gazdasága még hasznot is tud húzni – például abból, ha egy ország közbeszerzésein hallgatólagosan előnyt élveznek a hazai cégek.
S a folytonos korrupciós károgás elfedi azokat a nemzet- és világgazdaság struktúrájából adódó tényezőket, amelyek a „korrupcióval” ellentétben tényleg országokat tesznek koldussá vagy királlyá. A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok; minél régebb óta vagyunk demokrácia, annál kevésbé működik. Ez már akár elég is lehetne ahhoz, hogy mifelénk is odakerüljön, ahová való: a politikatörténet szemétdombjára." - Kohán Mátyás: Béke poraidra, korrupció!
A hírlevél mostani kiadását kénytelen vagyok Kohán Mátyás szavaival indítani. Rövid cikke a mandineren jelent meg, egyfajta folytatásaként annak, amikor a minap kiszámolta, hogy Magyarország nem is egy családi részvénytársaság, hiszen mondjuk Mészáros és Tiborcz "csupán" a magyar GDP 1%-át birtokolja vagyonként (a bruttó szám még viccesebb, az 666,6 milliárd forintra jött ki).
Az elmúlt hetekben újra a nyilvánosság homlokterébe került a korrupció, elvégre a Magyar Péter-projekt is a korrupcióval való népi ellenérzésnek egy újabb kereszteshadjárata. Apropója a Völner-Schadl ügy, ígérete meg az európai ügyészséghez való csatlakozás, aminek nyomában nálunk is műsorra kerülhet a több országban népszerű "Politikusok vezetőszáron" című krimireality.
És miért is ne? A magyar közélet már mióta az eszemet tudom attól hangos, hogy melyik politikus mit-hogy lopott el, miként gazdagodott meg, hogy mennyire elmaradottak vagyunk ebben is és pont emiatt. A közönség arra fogékony része mindig azzal van elfoglalva, hogy a húsosfazék közelében lévők milyen alpári módokon lopnak a közösből. Korunk legjelentősebb köztéri alkotásai nem művészek szobrai, hanem a korruptika csúcstermékei a kőröshegyi völgyhídtól a lombkorona nélküli lombkorona-sétányig, melynek csodájára jár a világ.
Hőseink és ikonjaink nem a világot a hátukon hordó Atlaszok vagy Apollo babérkoszorúit viselő művészek, hanem mindig azok, akik jól feküdtek, jól voltak informálva vagy a megfelelő seggek közelében tartózkodtak, így lett osztályrészük a dicsőség, arany, tömjén, mirha meg a kokain.
A nagyközönség persze hangosan megveti ezeket az embereket, miközben csendben irigykedik rájuk: a választás másnapján pedig megannyi hang rikolt fel, hogy úristen, körülöttem mindenki ennyire hülye és agymosott, ha ilyen romlott alakokat meg a sleppjüket megszavazza?
Amikor a korrupció vádja körüllengi a kormányt, akkor mindig szórakoztató nézni, ahogy a kormánypárti sajtó egyes elemei, mint a fent idézett Kohán óvatoskodva megpróbálja kikönyökölni, hogy hát a nemzeti burzsoázia kiépítése ugyan úgy tűnhet, hogy korrupt egy dolog, de mivel mégis felemeli a Nemzetet(TM), ezért az a magyaros gógyi, a különút, a Fidesz legfőbb politikája, stb.
Ne röhögd ki! Emberünk nem hazudik, és jobb komolyan venni. Idézném itt most Szakács Árpádot, aki a Mediaworks főszerkesztője volt, azaz mind Magyarnál, mind Kohánnál kicsit fajsúlyosabb figura a mátrixban:
"Jól emlékszem, amikor Mediaworks főszerkesztőként részt vettem azokon a bizonyos Rogán-találkozókon, hányszor merült fel, miként kell kezelni a Fideszt korrupcióval vádoló szólamokat. A propagandaminiszter mindig egy példát emelt ki, az akkori cseh kormányfő, Andrej Babis esetét, aki a kiszivárgott hangfelvételen az egyik munkatársát arra utasította, hogy kerüljön meg minden közbeszerzési eljárást és a saját cégével kössön szerződést. – A társadalmat ez nem érdekelte, ugyanis a társadalom is korrupt, lopnak, ki ahogy tud. A korrupció hozzátartozik a politikai elit megítéléséhez. Ha nem lopsz, azt úgy se hiszi el senki. A korrupció csak a balliberális köröket és a szavazóikat zavarja, mert nincsenek a tűzközelben. Százszor lemértük, a Fidesznek a saját táborán belül nem tud ártani, ha korrupcióval vádolják. Ez a Fideszre semmilyen veszélyt nem jelent – mondta Rogán."
Ím, látszólag körbeértünk, és megleltük a titkot, hogy korrupció az, amiből engem kihagynak, a politikai siker meg abban rejlik, hogy szét is kell ám osztani a zsákmányt.
Ez olyan szinten a magyar rögvalóság vastörvénye, hogy Mikszáth Kálmán száznegyven(!) éve is ugyanezeket írta meg csak szatírában, pl. a Nem igaz a korrupció! című tárcájában.
Ebből következik az a sanyarú következtetés is, hogy bármilyen anti-korrupciós hadjárat indul itt, semmi sem garantálja, sőt, a rendszer stabilitása megkívánja, hogy a következő rezsim is kiépítse a saját klientúráját és hálózatát.
Elvégre amit most a Fidesz csinál, azt pl. a kétezres években lehetett hallani innen-onnan hol viccből, hol komolyan. Az egyik ilyen volt a korrupció felszámolása az "alkotmányos költségek", azaz a fix visszaosztás törvénybe foglalásával. A másik pedig a magyarság vezető szerepének visszaállítása a Kárpát-medencében gazdasági eszközökkel, ami papíron jól nézett ki, aztán kijött belőle a NER.
A rendszer stabil, de nem statikus. Avagy a Részeg Hajó kollektívát idézve:
"E három mozzanat egymás rohadtságát termeli újra: a magántőke az államtól függ és viszont; az állam pedig a politikai csúcsvezetéssel adott tőkés köröket segíti az élésben és túlélésben a korrupt bürokrácia csatornáin keresztül. A korrupció e működés lényegi alkatrésze, s mint lényegi, mint kiiktathatatlan fertőzi át az egész társadalmat. Mondják, hogy majd a fejlődés segít, de a világkapitalista rendszer túlfejlődésének terméke az egész, s e versenyben csak veszteni lehet. Ahogy a nyomorúságon és szolgaságon az állami csúcsvezetés megváltoztatása, a bürokrácia kicserélése nem segíthet, úgy a korrupciót is csak e rendszerrel együtt lehet felszámolni: a magántőke korrumpálja és korrumpálná újra meg újra a többit, konkurenciáját legyilkolandó. És fordítva: az állami működés a haszonért és hatalomért válik korrupttá."
A hazai antikorrupciós jelszavakra vevő közönség persze ilyenekkel nem zavartatja magát.
Amennyire meg tudom ítélni, a szabadpiaci liberálisok valahogy úgy ítélik, hogy őket átbaszták a rendszerváltással, mert ha itt tényleg kapitalizmus lenne, akkor aztán igazán igazi meritokrácia lenne.
Mivel pedig nincs, nyilvánvaló, hogy ennek az eszménynek különböző kerékkötői vannak, lett légyen az a korrupció vagy az állam vagy a bürokrácia vagy a poszt-kádári mentalitás vagy tudja tök, mi szokott még ilyenkor felmerülni. Ha lenne rendes Batman, akarom mondani korrupcióellenes főügyész akit nem Polt Péternek hívnak, hanem valami holland vagy francia, akkor némi gyehenna után eljő majd a Kánaán, ami a szabad piac.
És hát a Fideszes realisták erre szokták azt mondani, hogy azt szeretnéd, hogy a szabad piaci alapon uraljon le mindent a nyugati multi az élelmiszertől az útépítésen át az egészségügyig, amire a piaci fundemantalista bárgyún vigyorog, hogy a nyugati cég az a nyugati színvonal, azaz: Európa.
A legvégső problémára, hogy a magyar nép, ez a proletár sokaság, aki itt dolgozik, az a magyar oligarchával vagy a multinacionális tőkével jár-e jobban, arra meg az a válasz, hogy legyen jobb az oktatás, és akkor végre lehet mindenki mérnök, menedzser meg vállalkozó.
Mivel pedig ez nem nagyon jön ki matekból, olyan hárommillió ember leszavaz a Fideszre akkor is, ha a helyi focipálya felújítására szánt költségvetés valahogy a helyi vállalkozó harmadik házának második emeletében manifesztálódik, ameddig a pályán a kapu nem dől rá a gyerekre.
Mert menedzser nem biztos, hogy lesz belőle, de megye kettes focista még lehet, ha túléli a gyerekkort.
A korrupcióval tehát ideig-óráig lehet stabilizálni a rendszert, ha az érdekeltek körét kibővítjük, de ez középtávon két ellentmondásba ütközik, amik a rendszer destabilizációjához vezetnek:
1) A korrupcióval zsákmányt szerzők kapzsisága előbb-utóbb nem a közöst bővíti, hanem érdeksértően zabrálja azt is, ami van. A zsákos emberek és zsarolással megspékelt felejthetetlen ajánlatok, a szabályozással megtámogatott jövedelmező, miniszteri tulajdonban lévő szabadalmak, az állami koncessziók kvázi feudálisan merevvé teszik azt, ami korábban egy dinamikus pezsgés volt.
Erről már sokan sokat írtak és beszéltek, nem csak a Fideszen kívülről, és a nemzeti burzsoázia végső megmérettetése a saját ideológiája szerint az lesz, hogy válság idején mennyit enged ki a kezei közül. Egyelőre a történelmi minták szerint viselkednek és nem csak zsugorik, hanem mohók is: valóságérzéküket nyilván az is tompítja, hogy minden nekik ellentmondó ember el lett takarítva a közelükből. Van annyi pénzük, hogy valaki a végső bukásig igeneljen nekik, fékek meg ellensúlyok sose kellettek.
2) A korrupció negatív megítélését az is elszenvedi, aki nem vesz benne részt. A magyar techszektor is épp jelentős válságon megy át, és a Forbeson jóformán alig jelenik meg olyan cikk az utóbbi időben, ami ne térne ki arra, hogy a magyar cégek azért indulnak hátrányból, mert magyarok.
Sokatmondó interjú a SEON-os Kádár Tamással:
Nagyon nem akarnak Magyarországra költözni az emberek, ez probléma. Az egyik legrosszabb a PR-ünk egész Európában. A fizetésed egy jelentős részét fizetheted a gyerek nemzetközi iskolájára, ahol angolul tanulhat, kevesebb pénzért pedig nem fognak ide jönni tapasztalt emberek, annyira nem szexi hely az ország.
Ez nem egy örökre szóló állapot, ezen lehet javítani, akár felülről is, bár sok érdeklődést erre nem látok.
A cégnek nagy lendületet adott, amikor kimentünk Londonba és ott kezdtünk el felvenni embereket. Be kellett hoznunk olyan tudást, hogy el tudjuk adni a terméket, enélkül nem nőttünk volna sehova.
Ennyire rossz lenne az ország PR-ja, tényleg így látod?
Persze, egyértelmű. Lefagy a mosoly.
Amikor elmondod, hogy magyar a cég?
Igen.
Miért?
Szerintem csak egy embert ismernek az országból.
Vagy a greenfoxos Balogh Petya vitaindítójából:
A rommá zúzott országimázs miatt rendszeresen találkoznak azzal a hazai startupok, hogy a befektetők amint meghallják, hogy Hungary, automatikusan dobják a lehetőséget.
Egy kockázati tőkealap vezetője azt mesélte, hogy tíz megkeresett német befektetőből hét mondott azonnal nemet, amint kiderült, hogy magyar cégről van szó, azt már meg sem hallgatták, hogy mit csinálnak.
Ilyen történetek sokaságát lehet a legkülönfélébb szektorokból hallani, és nem egyszerűen arról van szó, hogy a fifikás teutonok hozzák otthonról a beszállítóikat is.
Lehet verni ugyan a mellet, hogy diszkrimálnak minket a nyugatiak, de a valóság ennél pőrébb. Egy olyan országban, ahol úgy halmozódnak fel mesés vagyonok, mint nálunk, ott a tőke nem érzi magát biztonságban.
Befelé el lehet adni, hogy ezek törvényes dolgok voltak, de kifelé ebből az hallatszik, hogy mi mást lehet törvényessé tenni?
Máshogy szólva: a korrupcióval előnyt élvezők másokkal fizettetik meg ennek az árát, mégpedig bizalomban és reputációban.
Nemcsak attól parázik a külföldi befektető vagy cég, aki beszállítót keres, hogy nála is megjelennek a zsákos emberek.
Hanem arról, hogy ha egy környezet ennyire vadkeleties, akkor semmi garanciám nincs arra, hogy az én partnerem vagy a befektetésem valójában nem-e a kapcsolatai meg "túl jó" alkui miatt van ott, ahol: hogy nem céggel szerződök, hanem a seggekhez közeli emberekkel, és sok a csontváz a szekrényben, ami bármikor kiborulhat.
És ez nem az én hőzöngésem, hanem az Erst & Young baszki.
Ez nem egyszerűen destabilizálja a "majd kinőjjük a korrupció vádját!" képletet, hanem éppen nagyon durva ellenszélben képez egy nagyon durva ellenérdeket. És erre sovány vígasz, hogy ha nem veszik a németek, akkor majd eladjuk Azerbajdzsánnak vagy a balkánnak.
A szuverenitás meg a konnektivitás szlogenjei önmagukban mit sem érnek, ha közben a nyugati irányú integráció csorbát szenved, miközben a régiós versenytársák röhögve behúznak elénk.
Ebből pedig az következik, hogy a szavazókat hiába neveled le arról, hogy a korrupcióval foglalkozzanak, a korrupció ténye töréshez vezet a tőkésosztályon belül, ami óhatatlanul politikai ellentétbe fog fordulni.