Karl Marx Kaliforniában

a mesterséges intelligencia esete a munkaérték-elmélettel

"A burzsoázia egy része orvosolni akarja a társadalmi visszásságokat, hogy ezzel a polgári társadalom fennmaradását biztosítsa.

Közgazdászok, emberbarátok, jótétlelkek, a dolgozó osztályok helyzetén javítók, jótékonyságszervezők, állatvédők, antialkoholista egyesületek alapítói, zugreformerek tartoznak ide a legtarkább változatosságban. S ezt a burzsoá szocializmust egész rendszerekké is kidolgozták.

[...]

A szocialistáskodó burzsoák a modern társadalom életfeltételeit akarják, a belőlük szükségszerűen fakadó harcok és veszedelmek nélkül. A fennálló társadalmat akarják, az azt forradalmasító és felbomlasztó elemek híjával. Burzsoáziát akarnak proletariátus nélkül. - A kommunista kiáltvány, 1848

Nemrég kijött az Apple hirdetése az új IPad Prohoz. A cégnek röviddel utána bocsánatot is kellett kérnie miatta, annyira nagy volt a közfelháborodás, és hát nem csoda:

Én mióta az eszemet tudom nem tapasztaltam még akkora disszonanciát a tech-szektort illetően, mint ami a mesterséges intelligenciát övezi. A nagy cégek, az AI vállalatok és a mindenütt jelen lévő, a profitmaximalizálást vallásként magukénak tudó menedzserek nagy buzgalommal hirdetik az AI általi megváltást, az emberek nagy része viszont az idegenkedéstől az undorig reagál rá.

A kettő között van egy óvatos optimista réteg, de ez szerintem csalóka: a mesterséges intelligencia egész pontosan addig tűnik varázslatosnak, amíg valami olyanra nem akarod használni, amihez értesz is. Ott elválik a valódi haszna a bullshittől, de a nagy hajrában az ilyen szöszölésekre nincs idő, pláne ha a befektetők vagonszámra vágják hozzád a pénzt, ha kijelented, hogy AI-t fogsz használni.

Én csak óvatosan jegyezném meg, hogy az OpenAI az elmúlt fél évben azt ígérte, hogy hamarosan jön a ChatGPT 5, ami aztán tényleg végérvényesen fenekestül fordít fel majd mindent: ehhez képest a ChatGPT 4o jött ki, ami ugyan gyorsabb és olcsóbb, mint a ChatGPT 4 Turbo, de nem markánsan jobb.

Ez számomra azt vetíti előre, hogy tényleg elértük a falat ami az LLM technológiát illeti, most már csak marginális fejlesztések jöhetnek, de szó szerint gondolkodó mesterséges intelligencia nem.

Az Apple hirdetés miatti felháborodás pedig így válik érthetővé: nem merő ludditizmusról van szó, hanem arról, hogy a kreatív szakma rendesen megszenvedte az elmúlt egy-másfél évet, amint rengeteg ember munkáját próbálták meg elég középszar mesterséges intelligenciával kiváltani. Az online művészek között valóságos trollhadjárat zajlik hogy zrikálják az AI prompt zsokékat. Az Apple egyszerűen rosszul mérte fel, hogy milyen a hangulat, ráadásul pont a saját célközönségüknél, a kreatívoknál, akik egyre jobban ki vannak attól, hogy vigyorogniuk is kéne ahhoz, amint robotokkal helyettesítenék őket.

Ez a vita pillanatnyilag elkerül - pontosabban csak részlegesen érint minket, mert az AI még nem tud jól magyarul. Ezzel együtt a magyar kreatívok életét is megbolygatta a technológia, itthon is használnak egyre több helyen gyártásban mesterséges intelligenciát grafikai munkákra, és többek között az MTVA gondolta jó ötletnek, hogy egy mesterséges intelligenciával generált tévébemondóra költse a befizetett adónkat.

A dolog lényege azonban abban áll, hogy mi is a munka értéke. Az AI forradalom hívei egy nagyon mechanikus felfogásban hisznek, hogy a munka értéke csak és kizárólag az előállított végtermék mennyiségének és minőségének a függvénye. Az LLM technológia egyik fokmérője pl. a tokenek száma, amit át lehet váltani arra, hogy mennyi szót köp vissza a program egy-egy kérdésre.

Ha így számoljuk, akkor valóban fergeteges, hogy másodpercek alatt 2000 tokent, avagy olyan 1700 szót, azaz két-három oldalt képes előállítani. Egy ilyen hosszúságú szakmai szöveg tarifája simán több száz- ha nem ezer dollár, csak az emberi író az nem csak gépel ugye, hanem olvas, kutat, rendszerez, gondolkodik, eszik-iszik-alszik. A számokat összevetve nincs olyan író a földön, aki versenyezhetne ezekkel a robotokkal, és hasonló számításokat lehet végezni a többi veszélyeztetett kreatív folyamattal is, mint az illusztráció, animáció vagy akár a szinkronszínészet.

A robotoknak a másik nagy előnye, hogy nem pofáznak vissza. A kreatív folyamat ugyanis a megrendelővel és az ő ötleteivel kezdődik, amit a kreatív szakember szétszálaz, szétszed, ellenkezik: pont ezzel teszi hozzá a magáét és a maga tudását, hogy valamiben többet tud a világról, mint a megrendelő. Ezt a megrendelők az egojuktól függően rosszul szokták viselni, így a robot valódi megváltó ereje abban rejlik, hogy kérdés nélkül teljesít bármit, mintegy visszaigazolva a megrendelő zsenialitását.

Ezeket végigszámolva a menedzserek szájában összefut a nyál, hisz papíron több mindent tudnak gyorsabban előállítani, ráadásul a drága élőmunka is kiesik a képletből, legfeljebb a mennyiség és a minőség között kell egy kicsit egyensúlyozni.

Azonban a munka értéke ennél bonyolultabban jön ki. A neoklasszikus közgazdaságtan szabályai szerint, ahol minden áru és munka értéke szubjektív, azaz annyit ér, amennyire a piac azt értékeli is kijön, hogy a mesterséges intelligencia egy önsorsrontó stratégia, hiszen ha a kreatív termékek előállítási költsége a nulla felé konvergál, akkor a piaci árverseny miatt nagyon minimális áron lehet őket továbbadni. Ennek a plasztikus kifejeződése az, amikor az emberek azt mondják, hogy utálják az AI generált képeket vagy a szövegeket: ez maga a szubjektív értékítélet. Egy Adidas cipőt el lehet adni húszezerért, de egy tömeggyártott kínai csukát csak kétezerért, akkor is, ha ugyanazon a gyártósoron készült a kettő áru.

A szubjektív értékelmélet előtt azonban Ricardo és Marx azt pedzegette, hogy az áru értéke valójában a belefektetett munka mennyiségét tükrözi, ami a munkaérték-elmélet. Az egész marxi kizsákmányolás gondolat onnan ered, hogy a dolgozó sosem az egész áru értékét kapja meg, hanem azt és csak azt, ami a létfenntartásához szükséges: a többit a tőkések kisajátítják maguknak profit formájában.

A közkeletű, foximaxi felfogásban a munka az az, amivel terméket állítunk elő. Az értékesítés, a kreatívipar mind-mind felesleges flancolás, és tagadhatatlan igazságtalanság, hogy írással vagy rajzolással jobban lehet keresni, mint a vérrel és verejtékkel járó munkákkal. De egy munka értéke pont attól lesz olcsó vagy drága, hogy mennyi ember tudja azt elvégezni, ez már simán kereslet és kínálat, amit nagyban befolyásol az, hogy az adott munkafolyamat mennyire van már gépesítve és hogy egy adott piac melyik szakemberből mennyit képez.

A mai termelési viszonyok között a kreatív munka viszont nem elkülönül a terméktől, hanem a termék része. A reklám és az értékesítés ugyan a legnagyobb és leglátványosabb felvásárlói a kreatív munkának, a termék értékét nagyban befolyásolja mindkettő. Amikor arról beszélünk, hogy ez bizonyos szempontból alkímia, akkor valójában azt mondjuk, hogy bár mindenki a szubjektív-értékelméletben hisz, valójában a világ a munkaérték-elmélet alapján működik.

Ne feledjük: az érték akkor realizálódik, amikor megtörténik a csere. Előtte az áru lett légyen az csoki, cipő, zsalu vagy biztosítási szoftver "csak" egy dolog: utána jön a kreatív, az értékesítés és a logisztika, hogy az érték realizálódjon, munkájuk értéke pedig beépül a termék árába.

Értelemszerűen ha ilyen munka nincs, vagy nevetségesen olcsó a hozzáadott értéke, akkor az a termék árában is tükröződni fog: azaz a mennyiség vs. minőség dilemma újra előjön, most már mint az árazási lehetőségre visszaható tényezőként.

Mielőtt azonban ez megtörténne, van egy harc a menedzsment és a dolgozók között, amit röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy "megspóroljuk a dolgozót mesterséges intelligenciával, de nem csökkentünk árat". Ez a klasszikus marxi értelemben vett osztályharc, amikor a munka által megtermelt értéknek egyre nagyobb szeletéért nyúl a tőkésosztály. Az osztály, igen, mert itt végső soron nem egy-egy vállalatról vagy főnökről van szó, hanem a termelőeszközök tulajdonosairól.

Ennek a legkeményebb példája az, ahogy a Spotifyt elárasztja az AI-generált zene, értesülések szerint olyanoktól, akik maguk is így vagy úgy a Spotifynak dolgoznak. Erről részletesen beszél Ted Gioia ennek az interjúnak az elején (első tíz-tizenöt perc kb):

Még alpáribb az a napokban kibontakozó botrány, ami az OpenAI és Scarlett Johansson között robbant ki. A Gpt 4o-t nem csak egy Johansonéra nagyon hasonló hanggal mutatták be, de Sam Altman maga is azzal harangozta be a demót, hogy a technológia tisztára olyan, mint egy film, amiben pont a színésznő alakít egy mesterséges intelligenciát, akibe a másik szereplő beleszeret.

Johansson a sajtón keresztül tisztázta, hogy az OpenAI először tavaly ősszel kereste, hogy adja a hangját a projekthez. Nemet mondott, majd két nappal(!) a termék bemutatása előtt újra felkeresték, hogy nem-e gondolta meg magát, amikor valószínűleg már csőre töltve állt a termék demo. Mindenesetre az OpenAI gyorsan be is vonta a hangjai közül a Skyt, amelyik a legjobban hasonlított a színésznőjére.

De egy két héttel ezelőtti videó is virális lett, amiben egy grafikus elmeséli, hogy kirakták a munkahelyéről, miután az ő munkáján betanítottak egy AI-t, ami így helyettesíteni tudja őt:

A szabad piac természetesen nem a munkaérték-elmélet alapján gondolkodik, hanem a tulajdonjog szemszögéből. Nem enyém a zeném vagy a hangom vagy az előállított termékem, ha ezt egy cégnek eladtam, aki aztán az én szellemi termékemen be tud tanítani egy robotot, ami épp eléggé hasonlít rá, hogy a vevőnek még jó legyen, de nekem már ne járjon semmi.

A probléma az, hogy a jelenleg elérhető LLM technológiát tisztázatlan (értsd: engedély nélkül felhasznált, vagyis lopott) adatokon tanították be, és emiatt rengeteg per van éppen folyamatban. Sőt, ezért kötnek a nagy techcégek szerződéseket a tartalmak legnagyobb jogtulajdonosaival, hogy az ebből származó esetleges pereket megússzák.

Ennek ellenére (vagy pont éppen ezért), ahol a lehető legtöbb hasznot ki lehetne hajtani a mesterséges intelligenciából az a nagyvállalati környezet aprómunkája. De a nagyvállalat pont az, ami nem csak a perektől fél - hanem abban sem bízik, hogy az AI cégek nem-e fogják az ő értékes adataikat ellopni!

Nagyjából itt tart most a vita külföldön. Nem lefutott még, hogy ki lesz a győztes, vagy hogy mi fog történni, ha az AI buborék kipukkad.

Annak, hogy az AI generált tartalomnak negatív hatása lesz a végső árra egy indikátora van, az pedig az, hogy az a szűk rétegnyi hús-vér kreatív, aki a szakma csúcsán van, többet tud elkérni, mint az AI “forradalom” előtt. Mi több: ezen kreatívoknak az egyik legnagyobb felvevő piaca pont azok a cégek, akik ezen szakterületeken árusítanak mesterséges intelligenciát.

Magyarországon persze a kérdés az, hogy hozzánk mikor “tör be” ez az innovációs hullám úgy igazán. Ismerve a magyar közeget, szerintem ez is egy fénymásolt-alászinkronizált verziója lesz ennek a harcnak, ami most külföldön zajlik. Ennek már egy első jele, hogy az Artisjus a szokásos eszközével él, miszerint dobjon mindenki többet általányba’ a közösbe, amit majd szétosztunk valahogy.

De gondolom itt is az van, hogy ezek a változások már a mélyben, a mindennapi munkában elindultak, még ha csak döcögve is. A napi sajtó ezt csak megkésve fogja tálalni, és azt is a cégek PR kommunikációján keresztül, akik majd meg akarják ülni az innovációs hullámot - mintha az ellentmondásai és érdekellentétei nem lennének már most nyilvánvalóak.

Ti mit láttok? Írjátok meg kommentben vagy levélben!