Elsőnek a fővárost járták be, de sem Buda, sem a pesti Belváros nem tetszett különösképpen Hitlernek. Éppily fanyalogva nézett körül a Betyár-túra különböző állomáshelyein: Debrecenben, Szegeden, a Mátrában és a Bakonyban, mindenütt a rendet és a szervezettséget hiányolta.
A túra utolsó állomásától, Dunaújvárostól viszont el volt ragadtatva. Már az autóbusz ablakából kinyújtott karral mutatott a város különböző pontjain emelkedő teljesen egyforma beton toronyépületekre.
– Ha elfoglaljuk Magyarországot, Smidelius, itt egyetlen házhoz sem szabad nyúlnunk, ezt ne felejtse el feljegyezni. Itt minden úgy jó, ahogy van. A magyar építészek is rájöttek az igazságra: félre a téglával, terméskővel, a fával és a dekadens színes burkolattal! Beton kell a népnek, mert az az anyag a legalkalmasabb, hogy felkeltse benne az erő képzetét, és minél nagyobb tömegű beton, hogy felnézhessen rá. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a beton békeidőben is erődítményekre és bunkerokra emlékezteti az embereket, így misztikus háborús készenlétet vált ki.
Vacsora után végigsétáltak a város főutcáján, szinte egyetlen járókelővel sem találkoztak, a néhány nyitva tartó szórakozóhely is kongott az ürességtől. A város kihaltnak látszott, csak a lakások függönyei mögött világító tévékészülékek jelezték, hogy az emberek otthon ülnek. Hitler ezzel is rendkívül meg volt elégedve.
– Pontosan ez az, amire gondoltam, Smidelius. A politikai gyűléseket, néhány nagyobb torna- és dalosünnepélyt leszámítva, semmi szükség rá, hogy az emberek összegyűljenek, csak fecsegnek, és különféle felelőtlen frázisokkal összezavarják egymás fejét. Háborúban könnyű, de békés időben igen nehéz közösségi embereket nevelni, csak úgy lehet elérni ezt a célt, ha az embereket távol tartjuk egymástól.
– Ezt nem egészen értem, mein Führer.
– Pedig pofon egyszerű. Egy ember gondolatait mindig ki lehet számítani, és ha kiszámítottuk, irányítani is tudjuk, megtarthatjuk olyan keretek között, melyek számunkra a leghasznosabbak. De, ha két ember találkozik, és beszélgetni kezd, főleg a mi ellenőrzésünk nélkül, már beláthatatlan következményekkel járhat, nem is szólva tíz, száz vagy ezer emberről. Ezért úgy kell szervezni a közéletet, a várost és a falukat, hogy az emberek lehetőleg ne járjanak sehová, üljenek csak otthon, az állam majd fog szólni: itt a háború, keljetek fel a fotelekből! Gyűjtsenek erőt, és csináljanak gyereket, minél több gyereket. Ez a Donauneustadt, ahogy én látom, tökéletes modellje a modern városnak.
Moldova György - Titkos záradék (1973)
Sziasztok,
Vége a nyárnak és ezzel vége a hosszúra nyúlt adásszünetnek is. Emberből vagyok én is, kánikula idején inkább strandolok és nem nyomasztó dolgokon gondolkodom, bár majd arról is írok, hogy a nyomasztás hogy nem marad otthon akkor se, ha az ember a sarokba hajítja a telefonját szombatonként.
Példának okáért azért, mert ha az egyén ki is vonul ideig-óráig a disztópiából, attól még más emberek busás fizetésekért azon dolgoznak, hogy az terjeszkedjen csak tovább, így erről fog szólni a szezonnyitó Jövőkór is.
Terítéken tehát a Szent Inkvizíció, akarom mondani a dezinformáció elleni hősies küzdelmünk és annak pillanatnyi állása.
Elsőként egy hír a tengeren túlról: az egyik amerikai fellebviteli bíróság úgy határozott, hogy a Biden kormány alkotmányellenesen járt el, amikor fenyegetésekkel és zaklatásokkal érte el, hogy a közösségi média óriások eltávolítsák az általuk dezinformációnak minősített tartalmakat, és ezt a tevékenységet azonnal be kell fejezniük.
Az igazságügyi minisztérium a döntés felfüggesztését kérte, mondván, hogy a dezinformáció elleni küzdelem ilyen szintű megakasztása életeket veszélyeztet, tehát a meccs még nem lefutott, de azért szép eredmény így is.
Mint a nyár folyamán ugyanis kiderült, a dezinformáció elleni küzdelem gyakorlatilag egy kulcsszó-keresés alapján történő rémkabaré volt, melynek során az oltások által okozott mellékhatásáról szóló igaz történeteket, vagy az egész mizérián élcelődő vicceket tüntettek el a tényellenőrök.
A dolognak politikai vetülete is van: a Biden számára rendkívül kínos, a tékozló fia laptopjának tartalmait taglaló történeteket az előző választás hajrájában minősítették orosz dezinformációnak és tüntették el. A másik ilyen fajsúlyos ügy a Great Barrington nyilatkozat cenzúrázása volt, ami a teljes lezárások helyett a veszélyeztetett csoportok célzott védelme mellett érvelt.
A magyar média nem nagyon foglalkozott ezzel az egésszel, a jobbos is csak annyira, amennyire az "elnyomják a konzervatívokat a techóriások" narratívája azt megkívánta. Pedig hát tudjuk, hogy a hazai sajtómunkások is letudják a munka nagyját azzal, hogy azt fordítják haptákban, ami épp az angol nyelvű interneten fut, így az amerikai cenzúra közvetetten kihat a magyar nyilvánosságra is.
A modern cenzúra lényege ugyanis az elképzelhető és elbeszélhető tér szűkítése: ami nem jelenik meg, azt nem lehet értelmezni. Sőt, ami még jobb, hogy az így kirekesztett gondolatokat meg lehet bélyegezni mint gonosz fenyegetést, amire felelős állampolgár rá se néz vagy hederít. Egészen beszédes, hogy a járványévek alatt elterjedt immunológiai beszédmód keretezése hogyan él tovább, például a political capital is a dezinformációra való fogékonyságról és immunitásról(!) beszél.
Mintha a gondolatok úgy terjednének, mint a vírusok - ez Richard Dawkins mémelmélete lebutítva, amivel eleve az volt a baj, hogy túl egyszerűen próbálta megfejteni a gondolatok világát. De hát itt pont a lebutítás a lényeg: hogy a bináris értelmezési keret legyen az egyetlen értelmezési keret, ahol vannak jók meg rosszak.
A dezinformáció fogalma ebben egy kitűnően tágítható kategória, ami egyszerre jelenthet köremailben terjedő kortárs babonát, összeesküvés-elméletet, valódi állami propagandát vagy nem megfelelően konformista véleményt egy adott kérdésben, mint arra Kustán Magyari elvtárs kitűnően rámutatott.
Ez a dilemma viszont sajnos nem marad meg az elmélet szintjén. A fent vázolt dezinformációs-immunitás vagy fogékonyság fogalma az "infodémia" fogalmi kereteiből táplálkozik, amivel a magyar képviselők is megismerkedhettek már idén júniusban.
Az ok egyszerű: az EU-ban a nyáron életbe lépett a Digitális Szolgáltatások rendelete, ami a techóriások megrendszabályozására hivatott. Ebben egy sor felhasználó- és adatvédelmi rendelkezés van ugyan, mint pl. a tartalom eltávolítás utáni fellebezési jog, de a fókusza ezzel együtt a dezinformáció elleni harc.
Nem véletlen, hogy az életbe lépéssel egyidőben adott ki a bizottság egy jelentést, amelyben elítélték a techóriásokat (a rendelet fogalmazása szerint a kapuőröket), mert nem lépnek fel megfelelően az orosz propoganda ellen.
Ez egy fajsúlyos meccs: gyakorlatilag ez EU előírt egy magatartásbeli kódexet ami a moderációt illeti, és bár először több platform aláírta azt tavaly, idén júniusban visszaléptek.
A tét nem kicsi, hiszen a rendelet szerint a nem alkalmazkodó platformokat súlyosan megbüntethetik (az éves forgalmuk 6%-ára) vagy ki is tilthatják az unióból. Ehhez kapcsolódóan a norvég adatvédelem már napi majd’ százezer dollárra bírságolta a Metát Augusztus 14-e óta, hiszen az új rendszer alatt a Facebook és az Instagram célzott hirdetési rendszere és adatkezelése egyáltalán nem kóser.
Nekem nem kenyerem védeni a techóriásokat, de jól látható, hogy az EU ugyanazt a nyomásgyakorlási módszert használja, amivel Bidenék rávették őket az együttműködésre. Ha nem lenne egyértelmű, akkor biztos ami biztos alapon még kijött egy petíció ötven civil szervezettől, ami a bizottságot arra figyelmezteti, hogy ha nem regulázza meg a platformokat, akkor... hát, idézem a Porfoliót:
"A szervezetek - mint például az EDRi, az AlgorithmWatch és az EU Disinfo Lab -, aggódnak amiatt, hogy a szélsőségesek kihasználhatják ezeket a platformokat dezinformáció és összeesküvés-elméletek terjesztésére, amelyek alááshatják a demokratikus választások tisztaságát és integritását."
Szerencsére nem kell aggódni, Thierry Breton belső piacért felelős biztos kijelentette, hogy a bizottság nagyon komolyan veszi a dezinformáció elleni harcot.
Ezen a ponton az embert nem hagyja nyugodni, hogy jó, akkor harcolunk, de akkor ki is fog harcolni és hogyan ebben a szent háborúban?
Túl a kissé nevetséges, egyszerű polgárokból felelős jelentgetőket nevelő anyagokon az ember visszatalál a European Digital Media Observatory (EDMO) nevű szervezethez. Bár röviden úgy lehetne jellemezni, hogy ez az EU fact-checker válogatottja, azért furcsa egy dolog ez:
elvileg független a tagállamok hatóságaitól és az európai bizottságtól is,
de mégis a Connecting Europe Facility-n keresztül finanszírozzák, amiről a bizottság dönt,
amúgy meg az egészet pályázati úton rakták össze,
amit a firenzei Európai Egyetemi Intézet nyert, ami az EU által alapított utánpótlás-képző.
Tulajdonképpen ez a "független-de-nem-úgy" szervezet az, ami nem csak a szakpolitikai javaslatokat adja ehhez a küzdelemhez, hanem összefogja a tagállamokban a fact-checkereket. A javaslataikból pedig az olvasható ki, hogy igazából ennek a networknek szeretnének több jogosítványt a platformokon terjedő információk kutatása és közvetlen-közvetett szankcionálása érdekében.
Jó, van ötletük arra is, hogy szegény tényellenőrök mentális egészségére is legyen elkülönítve pénz: a tartalom-moderáció kemény, lélekölő meló.
A tény viszont az, hogy az egymást követő vészhelyzeteket (a koronavírus-járvány majd az ukrajnai háború) kihasználva az európai bürokrácia az amerikai, szólásszabadságot tipró mintára kíván beleavatkozni a platformokon terjedő információkba.
A probléma eddig az volt, hogy ezek a tech platformok teljesen önkényesen és elszámolthatatlanul döntöttek arról, hogy milyen információ terjedhet és milyen nem: az európai bizottságnak erre az a javaslata, hogy az önkény legyen az általuk finanszírozott szervezeteknél, akik nyilván az ő irányelveik alapján dolgoznak majd.
És én még azt hittem, hogy unalmas lesz az EP kampány!
Érdemes elolvasni
https://foundationforfreedomonline.com/the-national-science-foundations-convergence-accelerator-track-f-is-funding-domestic-censorship-superweapons/