Az agyoniskolázott bábel tornya

az magyar nyelvről és osztálykülönbségekről

"Bár az istenverte tudományoskodó nyelv, amin ezek beszélnek, és amit pont a prolik nem értenek, a legnagyobb ellenségük, nem a „fideszfasizmus”." - Farkas Attila Márton, Azonnali.hu

Pár évvel ezelőtt tartottunk egy marha jó programot, amit "munkahelyi vekengőnek" neveztünk el. Rendkívül egyszerű koncepcióra alapult: a munkánkról akartunk beszélni a barátainkkal, és annyit csavartunk rajta, hogy megkértük a barátainkat, hogy hívják el a kollégáikat is. A kísérlet azon alapult, hogy ha idegeneket beültetünk egy helyre, akkor ha a munkájukról és az életükről (meg a hátterükről, mert az fontos) kell beszélniük, akkor kijönnek-e egymással (azaz létezik-e még a munkásosztály) vagy sem.

Ebből akkor azt a tanulságot vontuk le, hogy a magyar ember akkor tud őszintén beszélni (vagy egyáltalán akkor tudja meglátni) az osztályt, ha a családjáról beszél, de volt az estének egy furcsa pontja, ami azóta is bennem él, és ez adja a mai levél témáját.

Mégpedig a nyelv, az édes anyanyelv, amivel valami történt, történik.

Ugyanis a baráti körünk elég diverz: ezen a rendezvényen az egyik végen színházi díszletesek ültek, a másik végén meg mondjuk telekommunikációs cégek marketingesei.

És míg az előbbi könnyen el tudta magyarázni, hogy mit csinál, addig az utóbbi olyan absztrakciókról kellett beszéljen, hogy sok körbe telt, mire eljutott oda a csoport, hogy el tudja képzelni, miből áll az illetőnek egy munkanapja. Ezt a megértést-fordítást nem csak a szakzsargon nehezítette, hanem az angol nyelv ismerete vagy nem ismerete is. Nekem a végére határozottan úgy tűnt, hogy bár elvileg mindannyian ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük, a valóságban itt kialakultak új nyelvjárások, amelyek pont annyira átjárhatatlanok, mint amennyire a régiek voltak a hivatalos nemzeti nyelvek standardizálása előtt.

(Találós kérdés az olvasónak: mikor rögzült a hivatalos magyar nyelv? Mióta beszéljük mindannyian ugyanazt a magyart? A válasz megtalálására el lehet baszni két-három délutánt. Segítségnek: a franciák csak az első világháború óta tudnak mind franciául.)

Ezt a jelenséget nem csak én érzékelem. Egy másik ága az, hogy miután nyakonöntöttek minket az angol nyelvű tartalommal, érezhetően megszaporodott az "angolosított" magyar nyelv. Ez nekem akut probléma volt, lévén vagy négy éves korom óta beszélek angolul, sokszor előbb jut eszembe egy szó angolul, mint magyarul - de érdekesen pl. kaja terén fordítóprogramra van szükségem, mert csak "magyarul tudok enni". Mindenesetre már külön gúnyolódó csoport is van az ilyen jelenségek kritikájára: a miért beszélsz half angolul egyfajta népi undort fejez ki a témában.

De van ennek egy másik aspektusa is, az pedig a közbeszédé. Ma már mindent áthat a politika és a politikai tartalom, a magyar társadalom különösen polarizált, és ha az ember követi a közéletet, akkor feltűnő, hogy a kormánypárti és az ellenzéki tábor mintha más nyelvet használna. Nyilván az végeláthatatlan gúny tárgya, hogy Orbán Viktor, mint a magyar közélet mozdulatlan mozgatója milyen kifejezésekkel él, pedig akinek van füle rá, az felismeri, hogy a konzervatívok a bibliai magyar nyelvezetet szeretik, amit valahogy megpróbálnak közérthetővé törni. A másik oldalon viszont ott van bűvszavak sokasága, áhitattal kiejtett kifejezések, amelyekről mindenkinek ismernie kellene a lényegüket, de valahogy meghatározhatatlanok maradnak: európa, jogállam, korrupció és társai.

Nem csoda, hogy a magyar társadalom több, mint felének a magyar közélet követhetetlen és érthetetlen, mert az gyakorlati értelemben egy vagy két olyan másik nyelvjáráson szól, amelyet az egységsugarú magyar polgár egyszerűen nem beszél.

Ezek nem újkeletű jelenségek, viszont történt még valami. A magyar közélet, ha úgy tetszik, felmászott a Facebookra és ott ragadt. A Facebookot mindenki máshogy használja, de egy ideje figyelem, hogy olyan tartalom megy fel rá, ami nem magától értetődő, hogy oda való.

Itt első sorban arra gondolok, hogy az elmúlt években megszaporodtak az olyan írások, amelyek nyelvezetük alapján eredetileg valami lapba, sőt, tudományos szaklapba valók - de mégsem esszék és mégsem tudományos munkák. Ezt a sportot pedig nem csak klasszikus írástudó értelmiségiek űzik, hanem egyre többen, és kommentekben is.

Azon tűnődtem, hogy ennek a felfutása nagyjából egybeesett azzal, amikor az angol nyelvű, amerikai interneten elterjedt a "woke". A woke ideológiáknak pedig szintén az a sajátossága, hogy egyfajta egyedi tudást követelnek meg, egy világértelmezést, és a központjában kimondottan a nyelvhasználat szabályozása áll így vagy úgy.

Emellett pedig ott a nagy misztérium, hogy a "woke" voltaképpen hogyan is terjed? A jobboldali magyarázat erre az szokott lenni, hogy a posztmarxista egyetemi oktatók meg a Soros nevű Sátán szórja, és vannak itthon is helyi lerakatai, de ezekről jobbára senki se tudja, hogy léteznek, szegény jobboldaliak kénytelenek nyugati példákkal riogatni a közönségüket, hogy jönnek és elviszik az értékes testnedveinket.

Erre a párhuzamosságra nekem egy másik magyarázatom van, és feltárja magát, ha az ember belegondol, hogy a hazai szociologizáló balos dolgokban és a wokeban tulajdonképpen kik is hisznek: mivel mindkét gondolatvilág fő kritériuma már-már ezoterikus könyvek ismerete (vagy legalábbis annak a mímelése, hogy a könyvekben lévő gondolatokat mímeljük), ezek bizony az egyetemet végzett közép- és főként felső-középosztály ideológiái. Valóban, ezeken a körökön túl nem is nagyon léteznek hívők, a széleken már a divatból odatévelygetteket látni csak.

Márpedig ha az ember ennyi időt tölt az oktatásban, mint akinek egy vagy két diplomája van, azt bizony kondícionálják abban az értelemben, hogy hogy kell beszélni és viselkedni. Ez a régi kispolgári-polgári világ viselkedésmintájának a része, ami annyi minden másban is visszaköszön: elég csak arra gondolni, hogy rendszeresen címlapon szerepel, hogy ki mit eszik vagy mit hord, mint az ízléstelenség példája és a méltatlan proliság bizonyítéka.

Nos, amikor a magyar nyilvánosság felköltözött a Facebookra, az egybeesett azzal, amikor az amerikai nyilvánosság felköltözött a Twitterre. És azért történt így, mert ekkor ért be mindenhol a mobilinternet, mindenkinek és az édesanyjának is ott van a telefonján az applikáció.

Megjöttek az internetre a tömegek - a prolik.

És a kispolgári kultúra legfőbb sajátossága, hogy kényszeresen próbálja megkülönböztetni magát az alatta levőktől, és valami úton-módon kifejezni, hogy ő a felsőbb szintekhez tartozik.

(A legfelsőbb szintnek nincs ilyen kényszere. Róluk mindenki tudja, hogy kicsodák és micsodák, nem kell semmit sem bizonygatniuk senkinek.)

S azt még meg lehet mutatni könnyedén, ha az ember gazdag - ez a rich people instagram - azt már nehezebb, hogy művelt. Nem elég hozzá lefotózni a könyveket.

Hanem azt bizony ki kell fejezni, lépten nyomon, és a tudományoskodó woke vagy magyar "értelmieskedés" pont ezt teszi.

A jelenség a sibolethez hasonló: a sibolet egy olyan kifejezés, ami első sorban arra szolgál, hogy egy közösség tagjait megkülönböztesse a kívülállóktól. Ha úgy tetszik ez a fajta értelmieskedő nyelvezet pont ezt szolgálja, hogy a művelt közösség tagjait megkülönböztesse az alattuk lévőktől, a rajtuk kívüliektől.

És ettől az egésztől minden ország nyelve kicsit olyan lesz, mint a Bábel tornya: tovább bomlik nyelvjárásokra, míg végül az anyanyelvi közösség tagjai nem fogják egymást érteni. Az ideológia és a politika az csak a fecsegő felszín: alatta a lényeg, az osztály, hallgat.