Két évvel ezelőtt írtam egy cikket arról, hogy tűnnek el a harmadik helyek. Ez Magyarországon de világszerte sokszor a klasszikus kocsmákat jelenti, úgyhogy azóta ebből kvázi egy sorozat lett az Ötön, amelyet rendszeresen lehoz az index.

Na, hát ebben a sorozatban sikerült egy darázsfészekbe nyúlnom a legutóbbival, ami a beltéri dohányzási tilalomról szól. Az “Értelmetlen, de káros: a kocsmai dohányzás tilalmáról” már a címe alapján kivívta a kommentelők haragját, jó sokan küldtek el a bús picsába, pedig csak annyit néztem meg, hogy ha már a rendelet okoz kellemetlenséget a lakóknak (és ezzel csendrendeletekhez vezet országszerte), akkor a hozzáfűzött reményeket, miszerint visszaszorítja a rákot, teljesítette-e.

Hát nem, ami önmagában egy érdekes probléma. De aztán a hét végére a Jólvanezígy csatorna a szezonnyitó adásába belevette a cikket.

Ezen meg jól felbasztam magam annyira, hogy végre leküzdjem a videócsinálással kapcsolatos averziómat, és toltam rá egy gyors válaszvideót:

Mivel ez a formátum aránylag gördülékeny (kb egy óra alatt megvoltam vele), gondoltam bedobom ide is, írjátok meg, hogy tetszik-e/legyen-e még, vagy amit gondoltok erről az egész mizériáról.

Ha igen, akkor kitalálom hogy milyen témákkal tud ez rendszeres lenni, aztán lesz majd még folytatása.

Addig is üdv,

Gergő

Mint láthatjátok, a Jövőkór csatorna kicsit elhalkult. A közéleti témájú írásaim most heti rendszerességgel az Ötön jelennek meg, bár azt hagyományosan, kézzel kell frissíteni, lévén a hírlevél nem küldi ki automatikusan a cikkeket, de azért bízom benne, hogy azért követhető.

Az úgymond szakmaibb, jövőfigyelős-béljóslós (kábeljóslós?) dolgokat illetően remélem újra tudok majd jelentkezni anyagokkal, de ebben meg pont az köt le, hogy épp ennek a frontvonalában vagyok civilben is.

Nem nagy titok, hogy jobbára techcégeknek adok marketing- vagy kockázati/csalásos témákban tanácsokat, és múlt év eleje óta is egy magyar startupnak segítek. Mivel az első munkahelyem a Docler volt, azóta elég finnyás vagyok abban, hogy kiknek is dolgozom és mit is építenek, ha lehet, legyen valami pozitív hozadéka az ember munkájának alapon.

Ez a startup pl. az értékesítés területén dolgozik, amitől első hallásra sok embert kiver a víz, lévén sok embernek van rossz tapasztalata a túlságosan tolakodó értékesítőkkel, zaklató marketingesekkel és társaival.

Az AI megjelenésével ez tipikusan olyan világ, ami rohamosan romlik: bizonyos statisztikák szerint ott, ahol már tényleg flottul megy az automatizált, AI-generált szöveggel való megkeresés és számtalan egyéb taktika, ott az emberek egyszerűen nem nézik már az emailjeket és nem veszik fel a telefonukat. A könnyen elérhető mesterséges intelligencia a legkapzsibb, legrámenősebb emberek kezébe került, amitől az emberek egyszerűen kicsekkoltak, kialakultak a mentális "spam-szűrők". Ez nemhogy az egészséges üzleti környezeten nem segít, de nettó társadalmilag is roncsoló, különösen, ha arra gondolunk, hogy ugyanezen technológiákat mennyire könnyű bevetni pl. SMS-sel vagy hívásokkal elkövetett csalásokhoz, amiből majd' minden napra jut egy para hír.

A cég, akinek segítek, annak pont azért segítek, mert bár egyszerű gondolaton alapul, pont egy ilyen robotizált, személytelen világban mutat kiutat. A termék tulajdonképpen annyit tud, hogy ha egy érdeklődő vásárló van az ember weboldalán, akkor annak felkínálja annak a lehetőségét, hogy azonnal beszéljen a weboldalon keresztül, egy kattintásra egy segítőkész személlyel (aki általában egy értékesítő, de hát ilyen a világ). S bár technikailag gyakorlatilag az összes alkalmazás amit használunk, az tudja ezt a funkcionalitást, hogy az appon belül videón beszéljünk valakivel, az üzleti- és a céges világ, rákapva az elmúlt években az AI drogra, úgy határozott, hogy az érdeklődő vásárlóra is ilyenkor inkább küldjünk rá valami botot bírkózni, s ha azon keresztülverekedte magát, akkor talán, esetleg beszélhet egy emberrel.

Azért ez jó szarul hangzik, és nem lennék meglepve, ha pár év múlva valami kultúrharcos téma lenne abból, hogy az emberi figyelemre jogunk van, hasonlóan ahhoz, ahogy most a készpénzhasználatot készülnek az alkotmányba foglalni.

Miért írtam ezt le?

Hát azért, mert ez a kliensem most elért abba az életszakaszba, hogy az ilyen startup-termék szépségversenyeken megmérettesse magát. Ennek vannak mindenféle spéci fórumai, többek közt a már szebb napokat megélt producthunt, ahol ilyenkor a cégek heteket készülnek arra, hogy dobogós helyezést érjenek el, mert akkor a rendszer kiajánlja a terméket szélesebb körben, amiből remélhetőleg sok ki is próbálja - standard marketing, nem is lenne ezzel gond.

Csakhát még mindig tart az AI-őrület, úgyhogy ránézésre tíz producthuntos termékből jelenleg nyolc valami AI-bizbasz, vagy AI-bizbaszhoz használt faragószerszám. Szegény ügyfelem meg még pluszba be is szívta, mert a Claude-ot fejlesztő Anthropic is tegnap jött ki egy új AI modellel, ami valószínűleg le fogja tarolni a címlapot, ha felkelnek az amerikaiak ma délután.

Így hát most hozzátok fordulok, mint a Jövőkór történetének első és utolsó céges promóciójával. Nektek max. öt perc az életetekből, nekünk meg ez egy Dávid és Góliát meccs: egy kis humánum a sok gépesítés tengerében.

Így tudtok segíteni:

1. Menjetek fel a ProductHunt.com weboldalra. Beregisztrálni kb. egy gombnyomás, Google-al be lehet lépni. Ha netán van fiókotok, az még jobb.

2. Görgessetek le, és keressétek meg a Captiwate-et. Kis lila logó, ha rámentek egérrel, egy kedves lány fog integetni a gifben.

   

3. Kattintsatok bele, nézzetek körül, menjetek át a termék weboldalára. Ez azért kell, hogy a rendszer ne nézzen botnak, mert sokan csalnak ebben a játékban.

4. Nyomjatok a termék melletti kis felfele nyílra, ezzel lehet szavazni, pont, mint egy redditen.

   

5. Ha van rá indulásotok, netán szakmabeliek vagytok, akkor hagyhattok kommentet, szavazhattok azokra is, stb.

És hát tulajdonképpen ennyi. A játék holnap reggel kilencig tart, meglátjuk, milyen eredményt tudunk elérni az AI titánnal szemben.

De hát ilyen az élet a frontvonalban.

Köszi és minden jót a legközelebbiig,

G

Sziasztok,

Hosszú kihagyás után kezdem először egy rövid történettel.

Amikor a HVG 360 elindult, az első reakcióm az volt, hogy "mégis ki a tököm fog pénzt adni azért, hogy Hont András véleménycikkeket olvasson?". Ez volt 2019-ben, most pedig 2024 vége van, úgyhogy a Jövőkór olvasóinak bátran tudom ajánlani az Öt.hu-n található "A fekete tükör fogságában" című cikkemet.

Ha minden jól megy, akkor cirka kéthetente fogok ott jelentkezni hasonlóan nyomasztó dolgokkal, a téli szünet alatt meg kitalálom, hogy a Jövőkórral pontosan mi legyen. Isten igazából minden adott, hogy újból beszédes-videós formátum legyen, mert összeberháltam egy itthoni stúdióra valót, csak a Tilos stúdió meghitt környezete nélkül nem az igazi rantelni a mikrofonba, de lehet valami streamelős okossággal tudjuk pótolni a betelefonálós-csetes őrületet. Amint lenyelem az averziómat attól, hogy beszélő fejjé változzak, így is túltengenek a paraszociális viszonyaink.

Vagy kaszálom az egészet és csinálok egy sznob főzőműsort, amiben a hagyma karamellizálása alatt elmagyarázom a munkaérték-elméletet.

Leave a comment

Szóval. Hontot divatos lett gyűlölni, és rám is szoktak furán nézni emberek, ha egy öblös anyázást félbeszakítok azzal, hogy én amúgy jóba vagyok vele, ahogy kaptam ferde tekinteteket azoktól is, akiknek már korábban említettem, hogy lesz ez az Öt projekt, és én is benne leszek.

Úgy illik, ha adok némi magyarázatot erre.

Én abból a politikai akolból jövök, ahol a liberális vélemény-nyilvánosság levegőbe röpítése elég magas helyen szerepelt a ranglétrán, és én ezt tartottam cirka 2007-2008 óta, amikor még a 4K-val plázákat baszogattunk. Ebből aztán később sok vitám volt a különböző balos arcokkal, akik osztályhelyzetilag így-úgy kötődtek azért ehhez a liberálilis közeghez, kimondva-kimondatlanul vágytak az elismerésére, vagy anyagilag függtek tőle. A Fidesz alatti újbaloldal nagyjából le is lett züllesztve valami segédcsapattá, akik balról szidják a kormányt nap nap után, majd azért szépen elmennek a jobb esetben liberális, rosszabb esetben egyenesen jobboldali jelöltre szavazni a választáson.

Ez a helyzet a COVID-nál lett tarthatatlan, amikor az újbaloldal úgy gondolta a kormányt kritizálni, hogy még radikálisabb fellépést követelt, még több korlátozást, sőt, egészen a személyes viszonyok megmételyezéséig jutott. Volt olyan Tett cikkem, ami után valaki megkérdezte kommentben, hogy hogy írhat egy oltatlan cikket a mércére. És bár a COVID-nak évek óta vége, azért még idén nyáron is voltam olyan buliban, ahol valaki magából kikelve kezdett velem ordítani, hogy megöltem a nagymamát (ie. az intézkedések működtek volna, ha nincsenek szabályszegő renitensek).

Honték népi gyűlölete is erre a korszakra vezethető vissza. Addig is kritikus volt az ellenzékkel, de a HVG-től való távozása persona non gratava tette, mint ahogy Schiffert is a 2014-es választás után csinálták ki, miután az LMP-t tették meg bűnbaknak, mert nem Bajnai Gordon lett a miniszterelnök. Mi ezekben az időkben lettünk jóban, mert hát a munkahelyemen is az volt, hogy kötelező orrtúrós teszt minden hétfőn, de csak az új belépőknek és az oltatlanoknak, ami egész parádés brigádot faragott a renitensekből. (Összesen két pozitív teszt volt egy év alatt a többszáz fő közül, mindkét személy előtte nap kapta meg a második oltását.)1

Az a brigád, ami akkor összejött a Párbeszédet a járványkezelésről körül (amit nem hogy körülhallgattak, de a 444-ben egy Szily alázócikkre még Bede Márton is sikertelen thaiföldi szexturistákhoz hasonlított minket) azóta fogyott és átalakult, ahogy a járvány rendkívüli helyzetét felváltották a hagyományosabb témák, mint a Fidesz vagy nem Fidesz. De a gyúanyag ezen különböző politikai meggyőződésű emberek között nem az volt, hogy rajtunk kívül mindenki hülye, csak mi vagyunk helikopterek, hanem a társadalmi válság megvilágítása különböző szögekből. A totalitás, basszamegaló.

Én személy szerint korábbra tippeltem volna, hogy egy ilyen projekt elindul - azért húzósabb volt a harci kedv akkoriban, amikor este nyolcra haza kellett érni mert megölöd a nagyit - de végre elindult. Ebben az értelemben a társdalmi válság nem szűnt meg, csak átalakult: a COVID-nak valójában sose lett vége, az úrrá lett személyiségzavar csak formát váltott.

Mondok egy példát: még el se indult a lap, de Puzsér már egy másfél órát rantelt arról, hogy az egész arról fog szólni, hogy Magyar Péternek a kurva anyját.

És hát én se kedvelem a fószert (se a Puzsért, se a Magyar Pétert), de azért megerőltető lenne kettőnél több cikkben elküldeni őket a faszba, nem vagyok én olyan jó írói vénával megáldva, mint Bayer Zsolt. Nem is erre szerződtem, hanem arra, hogy akkor erről a totalitásról beszéljek így vagy úgy, csak egy hatványozottan nagyobb közönségnek, mint amit személyes marketinggel el tudok érni.

Ha pedig ebből az lesz, hogy a Puzsér-féle turbóellenzéki akolból engem lefideszeseznek, akkor azon fetrengeni fogok a röhögéstől.

Amit a lapról el tudok mondani az az, hogy ezzel a körrel tulajdonképpen úgy kerültem egy platformra, hogy semelyikünk sem mozdult más politikai irányba, hanem a saját alapelveit képviselte következetesen. Ebből kijöhet olyan magyarázat, hogy voltaképp jobboldali vagyok, csak nagyon jól titkolom, de olyan is, hogy az Öt körüli mag tulajdonképpen kommunista, csak még nem tudnak róla. Ez utóbbival szoktam őket heccelni, aki meg az előbbit felhozza, azt agyonütöm a Lukács-gyűjteményemmel: a médiaprojekt maga pont ennek a fajta pluralitásnak a letükrözése lesz majd, ahol kipróbáljuk azt a radikális gondolatot, hogy ha nem is értünk egyet, akkor sem akarjuk a másikat megsemmisíteni.

A sors iróniája, hogy ez tulajdonképpen egy Beszélő-korabeli SZDSZ-es eszmény, ami csúfosan elbukott a magyar politikai rögvalóságban. Ha nem is fizikai, de egy szellemi polgárháborúban vagyunk, ami azért is abszurd, mert a társadalom 30-40%-a nem szavaz, ergo elégtelen neki a két oldal ajánlata és médiája. Az piacilag egy jó sejtés, hogy akkor itt van még tér valami mást is csinálni, és hát ha a jobboldali kormánnyal szemben zsinórban két jobboldali jelöltet kapunk, akkor természetes, hogy aki nem akar felköpni és aláállni, annak jobbról- és balról is lesz egy két szava a dologhoz.

De most már nem Orbán Viktor vagy Magyar Péter az érdekes, hanem az őket kitermelő társadalom és média.

Úgyhogy így állunk. Én megbízom ezekben az arcokban, és a nagy kérésem, hogy áttételesen szavazzatok bizalmat ti is. Hosszas őrlődés volt, mire ez a kutya-macska barátság a renitensek között megérett arra a próbára, hogy működhet-e disszidensek közösségeként is.

Aztán majd táncolunk hajnalig Klauzáliában, vagy ami maradt belőle.

Némi szünet után újra itt a Jövőkór, melynek apropóját az adja, hogy végre valahára véget ért az amerikai elnökválasztás. Az igazság az, hogy kampányfinisben nem annyira hálás dolog bármit is elemezgetni, mert botor dolog hosszútávú előrejelzéseket tenni úgy, ha egy politikai irányváltás miatt a képlet felborulhat.

Az amerikai választás kampányhajrája pedig különösen dermesztően ostoba volt, pláne, hogy míg a hivatalos közvéleménykutatások szoros meccset mértek, a választási fogadóoldalak magabiztos Trump győzelmet jósoltak végig. Utólag látható, hogy akárcsak a magyar választásnál, az amerikainál is az elemzések a kampány szolgálatába álltak, mintha csak voodooval próbálták volna az emberek elővarázsolni a jövőt. Ennek következtében most az amerikai internet pont úgy van ledermedve, mint a magyar volt a 2022-es választás másnapján, a demokrata szavazók hisztirohamai is hasonlóak ahhoz, mint ami a magyar redditen végbe ment.

Ebben van egy tragikomikum persze: ha az a taktikám, hogy a választóimnak azt ígérem, hogy nyerni fogunk, és ezt sikerül túlságosan jól csinálnom, akkor könnyen előállhat az a helyzet, hogy a választók rajta maradnak a trippen. Elvégre régóta ismert tény, hogy az embereket sajnos sokkal könnyebb átbaszni, mint rámutatni arra, hogy át lettek baszva, és a globális demokrata párt diplomás-fehérgalléros menedzserbázisának énképe amúgy is az, hogy ők okosabbak, mint a mosdatlan plebs: nem csoda, hogy szembenézés helyett a hülye választók, az áruló baloldal, a különutas zöldpárt ekézése a téma.

Ez még a jobbik eset. Láthatóan egyes amerikai demokraták annyira zokonvették az eredményt, hogy most a vélt Trump szavazó Latino szomszédaikra akarják hívni a bevándorlásügyi hivatalt.

Nagyon leegyszerűsítve úgy tűnik, hogy a kapitalizmus neoliberálisnak nevezett korszaka kimerült és lezárult. Ennek a korszaknak minden korábbinál több fehérgalléros menedzserre volt szüksége, és ez a társadalmi réteg volt az, ami a legnagyobbat nyert mind anyagilag, mind pedig presztízsben, különösen a globalizáció felfutása idején.

Csak hogy ez a modell nagyjából a 2008-as válság alatt megreccsent, és az elmúlt évtized ingyenhitel-gazdasága nem oldotta fel az ellentmondásait, csak elodázta a teljes összeomlást. Amit globális demokrata politikának nevezhetünk, az bizonyos szempontból ennek a rétegnek az ambícióinak és félelmeinek tükröződése. Hogy közelebbi példát mondjak, nálunk rendszeresen visszatérő toposz az, hogy egy Aldis pénztáros többet keres, mint egy államilag foglalkoztatott diplomás.

A modell kimerülésével ugyanis egyfajta értelmiségi-túltermelési válságba kerültünk, azaz jóval több a diplomás munkávallaló, mint ahány jól fizető, jó presztízs-értékű ilyen állás van, és ez az átalakulás nem lassul, hanem gyorsul. Innen nézve az olyan politikai sorsdöntő kérdések is a helyükre kerülnek, mint a bevándorlás: bár a keretezése az óceánon innen és túl is emberi jogi kérdés, az anyagi vonzata az, hogy az olcsó, jogok nélküli munkaerő leszorítja a fizetéseket, így pedig az árakat, ezzel kvázi keresztfinanszírozva a diplomás középosztály életformáját.

A Trump és az új-jobboldal mögött felsorakozott koalíció úgy tudott többséget szerezni, hogy a kapitalizmuson belül egy konfiguráció-váltást ígér, védővámokkal és a bevándorlás visszaszorításával. Nota bene, ez továbbra sem oldja fel a rendszer ellentmondásait, de a program sokakat meg tudott nyerni magának, ráadásul azon rétegek közül, akik korábban a demokrata pártot erősítették - hasonlóan ahhoz, ahogy a Fidesz az MSZP vidéki bázisait kebelezte be a kétharmadhoz egy évtizede.

A nyugati politikát hosszútávon alighanem ez a fajta átrendeződés fogja meghatározni: a jobboldali pártok úgy tűnik hamarabb vették a lapot, míg a liberális-zöld tömörülések úgy tűnik, hogy teljesen elkötelezték magukat az amerikai hegemónia mellett, akkor is, ha az épp megszűnőben van.

Ez a történés röviden, a kérdés csak az, hogy mi fog történni most? Nyilván most mindenki ezt latolgatja, mindenki megtalálja a maga számára megnyugtató elemzéseket. Én ehhez annyit tudok csak hozzá tenni, ami kimaradt, lévén a magyar közélet ezt a kérdést is rendkívül binárisan tálalta.

Ennek érthető okai vannak persze, minekután a magyar ellenzék az amerikai külügy lerakatává züllött, a republikánusok meg felfedezték maguknak az orbáni csodát: a Fidesz számára nem is lehetett kérdés, hogy Trumpban bízzanak, így pedig talán Uncle Sam letesz arról, hogy kicsinálja őket.

Ebben a tekintetben a legfontosabb téma az ukrán háború: Trump híresen azt ígérte, hogy 24 óra alatt véget vet a konfliktusnak, és a hazai burzsoázia is abban bízik, hogy legyen végre vége, hátha akkor vissza tudunk térni a nyugodt növekedés időszakába, ahol kelet-európa üzleti modelljét nem fenyegetik az orosz energiára kivetett szankciók.

Hát, aki ebben bízott, az nem tudom melyik mozit nézte.

Subscribe now

Ugyanis Trump béketervének részleteit a korábbi CIA főnök és külügyminisztere, Mike Pompeo publikálta a Wall Street Journalben még nyáron. Az ember egy virtigli neokon, és röviden úgy lehetne összefoglalni az elképzeléseit, hogy az ukrán háború azért tart ott, ahol, mert Washington nem lépett fel elég keményen Putinnal szemben, és a szankciókkal is az a baj, hogy azok nincsenek teljes erőből betartatva. Sőt: az ukránok támogatását is úgy alakítaná át, hogy azok hitel formájában menjenek az országnak, amelyekből aztán tetszőlegesen vásárolhatnának megkötések nélkül amerikai fegyvereket, például olyan Tomahawk rakétákat is, amelyekkel orosz belterületeket tudnának támadni. Az elképzelés szerint az eszkalációval való fenyegetés majd de-eszkalációhoz vezet az oroszok oldalán, akik épp felőrlik az ukrán hadsereget keleten.

Azért ebből nem nehéz kitalálni, hogy az orbáni különutasság ebbe az elképzelésbe mennyire fér bele, pláne, mivel a stratégiának deklarált része az, hogy az oroszokat tartósan kiüsse az európai energiapiacról. Pompeo pedig az ukrán médiának nemrég adott interjújában nyomatékosította, hogy az ukrán győzelem a cél, kerül amibe kerül.

A kérdés persze az, hogy az ilyen neokonok mennyire kerülnek helyzetbe az új adminisztráció alatt, de beszédes, hogy már szóba került Brian Hook is, mint új fontos ember a külügyben, aki az iráni háború nagy szorgalmazója.

Ugyanis az ukrán háborútól függetlenül a közel-keleti helyzet is eszkalálódik, és Izrael könnyen arra játszhat, hogy bevonja Amerikát egy háborúba Irán ellen, még mielőtt a perzsák is atomhatalommá válnak.

Erről idehaza kevesebb szó esik, dacára annak, hogy izrael gázai népírtását többek között a saját katonái töltik fel TikTokra, a libanoni hadműveletükben pedig egész településeket pusztítanak el, miközben a Hezbollah csapataival szemben már nem annyira kemény legények.

Share

Több fél érdekelt tehát a háború kiterjesztésében arrafelé is, de ami az energiabiztonságot illeti, Irán könnyedén le tudja zárni a Hormuzi-szorost, ami egyenesen egy olajválsághoz vezetne nyugaton.

Ebből nekem az következik, hogy a trumpi béke alatt azt értjük, amikor barna embereket bombáz amerika, de szerintem pürrhoszi győzelem lenne a woke fölött, ha mellé 180 dollár lesz egy hordó olaj.

És ez még csak a rövid táv: hosszútávon ugyanis a Csendes-óceán militarizációja is folyamatban van, elvégre az amerikai hegemónia legfőbb kihívója Kína.

Az amerikai hegemónia pedig nem fog csak úgy nyugdíjba vonulni: és ennek velejárója az is, hogy Trump hiába mondja, hogy America first, ha a külügyi apparátus és hosszútávú stratégiák, az azt fönntartó és üzemeltető intézményhálózat és finanszírozás tulajdonképp a hatáskörén kívül esik, mert azok az amerikai anyagi érdekek védelméről szólnak, nem arról, hogy az elnök mit (vagy mit nem) akar.

Ebben az érdemi változás annyi lesz, hogy a kiszámítható balfasz moralizálás után, amit a Biden-Harris adminisztráció folytatott, következik a kiszámíthatatlan, nixoni “mad man” teória féle külügyi iskola.

Két hónap az átállás, a többi majd januárban eldől - de hogy a boldog békeévek nem térnek vissza, az szinte garantált.

Ez a hírlevél valójában a múltheti, csak kicsit feltorlódtak a dolgok megint itt civilben.

Kezdeném is egy rövid kommentárral a nap legmeredekebb híreit illetően: a Beirutban robbanó csipogók és rádiók ügyével. Az ilyenfajta ellátási lánc támadásokról már régóta ment a spekulálás, de élesben, ekkora volumenben, mint ahogy Izrael most ezt ellőte, még senki sem mert próbálkozni. Ennek alapvetően két oka van: egyrészt bármennyire is precíz egy ilyen támadás, egyszerűen képtelenség kontrollálni a járulékos károkat. A több ezer sérült mellé így is jutott halott gyerek, akinek az apja csipogója robbant fel, tehát bőven nem csak a Hezbollah katonáit sikerült eltalálniuk. Ez hagyományos értelemben simán terrorizmus, és ha mondjuk az oroszok léptek volna egy ilyet, az úgy is lenne kezelve.

Másrészt pedig ez pont egy olyan eszkaláció, ami kinyitja Pandora szelencéjét: minden állam ellátási lánca sérülékeny, így ha alapvetően lakossági felhasználásra szánt elektronikai készülékek kezdenek el felrobbanni az emberek zsebében vagy a kezükben, az nagyon sötét és para dolgokat vetít elő. Nem lennék meglepve, ha záros határidőn belül szigorodnának az ellátási láncok átláthatóságát és biztonságát érintő intézkedések, vagy egyenesen deglobalizálódnának bizonyos értékláncok, mert azt jobban tudjuk ellenőrizni, amit a határon belül gyártunk.

A magyar közvetítő-cég szerepe pedig azt jelzi, hogy a fenenagy békepártiságban csak benne találtuk magunkat valahogy a közel-keleti háborúban.

A másik hír, ami kommentárra érdemes lehet az az airbnb betiltása Terézvárosban. Én még benne voltam az előző Stop Airbnb kampányban, mint aktivista, ami végül teljesen elhasalt, de eleve egy kompromisszumos megoldással indult, mert csak időlegesen akarta korlátozni, nem pedig teljesen kitiltani az Airbnb-t. Ez szerintem sokat elárul amúgy a budapesti balos/civil közegről, hogy a reális lehetőségeiket hogyan mérik fel: úgy voltak vele, hogy egy teljes tiltást biztos senki sem támogatna, mire az utcán azzal szembesültünk, hogy dehogynem, nagyon is, sőt, a külföldi tulajdonban álló üres lakásokkal is kezdeni kellene valamit (utóbbiról kiderült ugye, hogy a statisztika szerint a budapesti lakások harmada üres).

Most ehhez képest Soproni Tamás nem hogy húzott egy meglepőt és erélyeset, de nem hogy a Fidesz ellenkezne, hanem azon gondolkodnak, hogy az eljövendő rendelet alapján dolgozzák ki az országos szabályozást.

Az egész Airbnb-kérdésben amúgy elképesztő érvek hangoztak el, kétség kívül a legerősebbeket a szállásadók szövetsége hozta elő, de a tiltás nyomán megjelent itthon a magántulajdon szentségét a kommunizmus rémétől örökké féltő liberális hangok is. Ez sem új: az eredeti Stop Airbnb kampányban is hajmeresztő volt pl. az SZFE tüntetéseknél megpróbálni aláírást gyűjteni, lévén hogy ott aztán tényleg nettó haszonélvezői voltak a rendszernek a megjelentek...

Abban talán megegyezhetünk, hogy az albérleti piacot a kereslet és a kínálat szabályozza leginkább, és az üres ingatlanok tetejében a hosszútávú kiadásból kivont Airbnb is árdrágító hatású. A lezárások idején pl. masszívan csökkentek is a kiadó lakások árai többek között azért, mert százával jelentek meg az egykori Airbnb-k a piacon, így nem demagógia ezzel kampányolni, hanem értékelvi választás, hogy egy város a spekulánsoknak legyen vagy a lakóinak.

De amit a szabad piacot féltők nem vesznek figyelembe az az, hogy az Airbnb üzleti modellje az a kaliforniai kockázati-tőke befektetők által szabályozási arbitrázsnak nevezett taktikára épül, azaz úgy lépnek be egy adott piacra, hogy eszük be se jut jogkövető magatartást folytatni, sőt, utána lobbistákkal igyekeznek a nekik kedvező szabályokat törvénybe iktatni. Ez néha sikerül is, a KATA kivezetése is úgy sikerült, hogy a legnagyobb bújtatott foglalkoztatókat, az ételfutár-cégeket voltaképp meghagyták a korábbi modellben, és az Airbnb is nagyon sokáig üzemelhetett nagyon kedvező környezetben. Soproni Tamás a Partizánban még arról is beszélt, hogy amikor az engedély nélkül üzemelő szállásokat akarták kiszűrni, akkor tulajdonképp az Airbnb majdnem kiröhögte, annyira nem akart az önkormányzattal együtt működni.

Ennek a meccsnek persze az a keretezése, hogy van a szép és jó innováció, meg a csúnya és rossz szabályozás - pedig Magyarországon arról se kérdezték meg az embereket, hogy egyáltalán magántulajdonba legyen a lakásállomány, csak '93-ban ezzel "vették meg" a kapitalizmushoz a lakosságot, a befektetési célú lakáskiadás meg viszonylag nem rég lett széleskörű. Ahol megjelenik, mindenütt szétbassza a várost, de cserébe kitermel egy tulajdonosi réteget, akik kvázi adót szethetnek a városban létezésért.

Szóval szerintem jó lépés ez, de bőven lenne még hová menni, csak a tulajdonosokkal senki se szeret konfliktust vállalni, mert kinézik a kávézóból.

És most jöjjenek a hírek, amelyek kimaradtak:

The gigantic and unregulated power plants in the cloud

Ez még egy augusztusi történet arról, amikor egy holland hekkernek sikerült átvennie az irányítást négymillió(!) napelem felett. Mert hogy a napelemeket úgy sikerült telepíteniük Európa-szerte, hogy a vezérlésüket szervereken hosztolt applikációk végzik...

‘Bumble fumble’: online dating apps struggle as people swear off swiping

Szintén augusztus: bezuhantak a randiappok részvényei, mint újabb tünete annak, hogy irány vissza a termé... izé, a hús-vér világba. Egyébként pont a randiappok fejezik ki a legkitűnőbben a digitális kapitalizmus önellentmondását: létrejössz azzal a céllal, hogy megoldj egy problémát (az emberek találjanak párt), de a bevételed abból van, ha ez minél kevésbé sikerül nekik, mert akkor tovább használják az appot és fizetnek érte, ergo a napi célod mégis az, hogy ők ne tudják elérni a céljukat, de tőled mégse tudjanak megszabadulni. A tömeges platformelhagyás így gyakorlatilag a tömegsztrájk posztmodern formája, ami szépen lassan végig gurul az összes ilyen szaron.

Subscribe now

Artificial intelligence is losing hype

Most, hogy kezdenek kijózanodni a befektetők a mesterséges intelligenciát illetően (kivéve Nagy Mártont meg a magyar észlényeket, akik jó ütemérzékkel még csak most akarnak ráfordulni erre az átokra), elkezdtek megjelenni olyan hangok, hogy hát ez csak a "hype" ciklus túlforrt része, idővel majd azért meghódítja a világot ez a technológia, csak lassabban.

Én eleve szkeptikus vagyok ezt illetően, pláne ha olyanok mondják, akik tegnap még annak örömködtek, hogy mindjárt elveszik a munkámat, de az Economist megkérdezett pár közgazdászt, hogy mi igaz a hype-ciklus mítoszból. Ők azt találták, hogy az olyan technológiák, amik átesnek egy kiábrándulási szakaszon, azok közül 10-ből 6 a feledés homályába vész, és amúgy is, a legtöbb technológiai trend csak vihar a biliben, leszámítva egy-két tektonikai váltást (mint az internet, okostelefon, keresőmotorok, közösségi média, stb).

‘If journalism is going up in smoke, I might as well get high off the fumes’: confessions of a chatbot helper

Szép sztori ez is olyan írókról, akiket kirúgtak a mesterséges intelligencia miatt, majd visszavették őket, hogy segítsék azt finomítani.

Why AI Can Push You to Make the Wrong Decision at Work

Tudod te mi az az automatizációs elfogultság? Nem? Na, a cikk majd elmagyarázza. De a lényege az, hogy hajlamosabbak vagyunk jobban hinni egy gépnek, mint a saját szemünknek, ami azért az AI által impaktált olyan területeket illetően, mint mondjuk a rendészet vagy a sebészet azért nem sok jóval kecsegtet.

Share

Instagram's army of AI thirst traps represent a new blended unreality

Az instagrammot elárasztották az AI generált influencerek, mert miért ne.

The LLM honeymoon phase is about to end

...de ha már együtt kell élnünk a mesterséges intelligencia által generált szeméttel, azért szerencsére vannak arcok akik rájöttek, hogy hogyan lehet belekutyulni a tréning szettjükbe úgy, hogy a nekünk megfelelő irányba bullshitteljen bizonyos promptokra.

Challenging The Myths of Generative AI

Valaki végre módszeresen szétszedte az AI cégek marketingesei által kreált mítoszokat, hogy miért nem állják meg a helyüket.

The Department of Justice V Google Ads: Part 2

A Google ellen most két trösztellenes eljárás is van. Ez épp a hirdetési águkat illeti, ami szintén monopolhelyzetben van a hirdetéskiszolgálást illetően, ezzel módszeresen megkárosítva az online portálokat és közvetetten a hirdetőket is. Ebben a podcastben Jason Kint, az amerikai tartalomelőállítók szakmai szövetségének az elnöke mesél arról, hogy hol tart épp az ügy.

Ennyi volt mára, mert ez marha hosszú lett, jövő héten folyt. köv!

Mondtam, hogy sok témám van felhalmozva, úgyhogy ezen a héten nem cikkgyűjteményt kaptok, hanem elkezdem ledolgozni a jegyzettömbömet.

A mai témánk apropója egy egészen egyszerű viccből, pontosabban mémformátumból indult ki: megszaporodtak a POV mémek az interneten. A POV egy nagyon egyszerű formátum, a rövidítés azt jelenti, hogy "Point of View", ami nézőpontot jelent, és eredetileg arra játszik, hogy átérezd milyen érzés közvetlenül nézni/csinálni valamit.

Nem is lenne ezzel semmi gond és nem is lenne kommentárra érdemes, de érdekessé az teszi, hogy az újkori népszerűsége a TikToknak köszönhető, ahol rengetegen használják ezt a formátumot: igen ám, de a nők jellemzően úgy, hogy a POV vicc alatt őket mutatja a kamera.

Ez klasszikusan a férfi tekintet feminista problémája egy új köntösben. Az eredeti problémafelvetés szerint a média és a művészet nagy része, mivel heteroszexuális férfiak alkották, a nők ábrázolásában mindig a férfi tekintetét veszi figyelembe és használja. De ez nem csak egy absztrakt művészeti vagy feminista-probléma: a lányok serdülőkoruktól fogva ki vannak téve annak, hogy a férfiak bámulják őket, és hát nem kell itt most sokat azon időzni, hogy a nők elé rakott eszményképek és példák meg követendő példák mind-mind jó részt arról szólnak, hogy hogy szolgálják ki így vagy úgy a férfi tekintetét.

(A férfiaknak szóló dolgokban ezzel ellentétben sokkal kisebb szegmens az, ami a nők vonzását tenné meg díjnak: sokkal gyakoribb a versengésre apellálás a többi férfival!)

Ebben a konkrét esetben tehát nem arról van szó feltétlen, hogy a TikTok okoz valami újat, csupán felszínre hoz és kidomborít valamit, ami eddig is ott volt: a harmadik személy nézőpontját és annak figyelembe vételét, amikor cselekszünk vagy ahogy viselkedünk.

Nyilván ez valamennyire a társas együttlét sajátja, hogy figyelembe veszem a körülöttem lévő embereket, mielőtt mondjuk hajnal egykor nekiállok technot veretni, vagy hogy gyerekek előtt nem lépek ki az úttestre, ha piros a lámpa: de az ilyen esetekben nagyon is valós az a többi személy körülöttem, akiknek bizonyos szinten meg kell felelnem, mert azt várom el, hogy ők is megfeleljenek nekem.

A minőségi ugrás ott történik, amikor a harmadik személy fizikailag ugyan nincs jelen, de az elképzelt nézőpontját mégis internalizáljuk, és az annak való megfeleléshez igazítjuk magunkat.

Ez Freudnál még az elképzelt felettes én volt, akinek a mintaképe az apa, de tulajdonképpen már a kereszténység is arra vállalkozott, hogy ezt a harmadik személyt holmi megbízhatatlan hús-vér emberről lecserélje a Krisztusra. Ennyiben tehát nem újkeletű a dolog, mondhatni alapból jön a szoftverrel: ami változik az az, hogy a mintát kitől és hogyan vesszük hozzá.

Ha innen fogjuk meg a kérdést, akkor menten elénk tárul az elmúlt pár évszázad több fajsúlyos kérdése. A nemzetállam akkor születik, amikor a népnek nyelve lesz, méghozzá írott formában: ez különbözteti meg az egyik népet a másiktól, olyannyira, hogy a német szavunkat is a szlávoktól vettük, melynek eredeti jelentése az, hogy nem érti/nem beszéli a mi nyelvünket valaki.

Az írott szó az, ahol az ember nézőpontja az Énből át tud alakulni Mivé, és a nagy filozófiák és mozgalmak, mint a liberalizmus, nacionalizmus és szocializmus végső soron ebből sarjadnak ki: amikor a sok kicsi én felismer egy-egy közös mit. A klasszikus liberalizmus (és liberter, libertáriánus leágazásai) az, ami a legkomolyabban ragaszkodik az első szám első személy nézőpontjához, ami végül az egyetemes emberi jogokban csúcsosodik ki.

De az írott szó keringetése egy nagyon nagy művelet: szükség van hozzá nyomtatásra és terjesztésre, meg persze az iskolára, ami elragadja a szülőktől a gyereket, és megtanítja írni-olvasni-beszélni az anyanyelvén, ami vicces és groteszk módon tér el attól a tényleges nyelvtől, amit a tulajdon anyja-apja beszél. Az ábécé azonban nem elég, az csak a keret, amibe aztán egy-egy nemzet végül is beletölti a saját mítoszait, irodalmát, költészetét, azaz a modelljeit arról, hogy kiket is tekint követendő példának.

A huszadik században aztán a rádió, a mozi, a televízió majd az internet megbolygatja ezt a műveletet: új fajta beszélt, írott és végül látott mintákat önt a lakosságra, egyre többet és egyre gyorsabban. A Gutenberg-galaxis még voltaképp egész sokáig tartotta magát: a könyv hanyatlása nem akkor indult meg, amikor a betűket felvittük a szerverekre, hanem akkor, amikor képet, hangot és végül mozgóképet is gyorsan, olcsón és hatékonyan tudunk a világhálón tárolni és terjeszteni.

Mert az írott szó feldolgozása egy sajátságos lelki állapotot kíván meg: az olvasást, amelyet lehetett csendben is egyedül, de társaságban is vitatkozva tenni. A szöveg megáll önmagában, nincs előttem a szerző arca, nem hallom a hangját: ez a hiány egy speciális viszonyt eredményez, amelyben lehetséges absztrakt mélységekbe elmerülni, de távolságot is tartani úgy, hogy az megteremti a teret a vitára.

A harmadik személy nézőpontja, mint a férfi tekintet problémája egyáltalán a mozgókép feminista kritikájaként jelenik meg: előtte ha jelen is volt, nem zavart sok vizet.

A mozgókép, mint mediációs eszköz az első, amely képes elszabadítani globális mozgalmakat, melyek divatban, ízlésben, viselkedésben, szóhasználatban mímelik egymást: a gép közvetíti nekünk napról napra a mintát, ami belül a harmadik személy nézőpontjává alakul.

A mintáink és médiánk történetét el lehet mondani tehát úgy is, hogy kezdetben ott lógott a szentkép a falon, majd ezt lecserélték a diktátorok portréi, idővel a helyükbe léptek a poszterek, majd bevilágította a szobát a televízió. Amiben most élünk, az a televízió alkonya, amint kiszorítják az okostelefonok és a laptopok.

Share

Ebben az átalakulásban a harmadik személy nézőpontja az eszményiből és távoliból elmozdul a konkrétba: a mediáció pedig a közösen megéltből a privátba.

A közösségi média nagy és borzasztó innovációja az elődjeihez képest az azonnali, aprólékos visszacsatolás: minden mozdulatunkat, amit ezeken a felületeken rögzítünk, lett légyen az kép, poszt, komment, videó vagy szöveg, az algoritmus felkínálja a közönségnek, akinek aztán tetszhet vagy nem tetszhet: és mivel az egész egy "testetlen" élmény, az akciók és reakciók is sokkal vadabbak, mint amit a hagyományos, élő interakcióban bárki is megengedne magának.

A másik nagy fázisváltás az a könnyen feltölthető, jó minőségű, könnyen vágható videó, ami folyamatosan arcokat, mimikát és hanglejtést társít a tartalomhoz. Ezek együttesen már olyan módon stimulálják az ember tükörneuronjait, ami túlterhel minket: a mimézis, a másik ember utánzása (és vágyainak átvétele) egy tudattalan folyamat, aminek volt egy természetes limitje: hogy hány emberrel találkozunk, mennyi mintát látunk nap mint nap.

A korlátlan videóáramlat korában ezt a limitet rég átléptük, és ezzel a nézőpontunk is megváltozott: az egyes szám első személy lehorgonyozott világát felváltotta a megfelelési kényszeres szorongás, az örökké jelen lévő képzeletbeli harmadik, aki nem csak minden tettünket, de minden gondolatunkat is figyeli.

Ehhez képest pedig Foucault panoptikonja egy bájos vidámpark csak.

Subscribe now

Augusztus 20-a után véget ér a balatoni szezon, a közéletben pedig az uborkaszezon: a közszereplők, médiamunkások és a háttérmachinálók visszatérnek a munkába, és kezdődhet a politikai szezon.

Magyar Péter performanszaitól eltekintve pedig csak berobbant az okostelefonok betiltásának kérdése, mint az ügy, amire fel lehet húzni az ellenzéki remények szerint az őszi protest-hullámot.

Már nyár elején írtam a rendeletről, amit alapvetően helyesnek vélek, de aztán úgy egy hónapja elkezdte felkapni a témát az ellenzéki közvélemény is. A PDSZ júliusban kezdett tiltakozni a tervezet ellen, mondván, hogy az nem éri majd el a célját, majd a telex is megkérdezett szakértőket, akik azt mondták, hogy a telefon drog. A héten aztán a belpesti elitgimnázium igazgatóját menesztették a posztjáról, miután felkapta a sajtó az iskola közleményét, hogy ők nem tartják be a rendeletet, és egyből kettő tüntetés is szerveződik, hogy kiálljon a leváltott igazgató mellett.

Nem voltak magas elvárásaim, de a balliberális értelmiségnek sikerült azokat is alulmúlnia. Idézem magamat egy hónappal ezelőttről, amikor a közvéleményt elkezdte érdekelni a téma:

"Gondolom nyáron max. csámcsogás lesz ebből, majd szeptembertől eldől, hogy sül el ez a kísérlet. A téma kapcsán szerintem érdekes, hogy itthon mondjuk pont az érintett gyerekek nem lettek megszólítva nagyon eddig, hogy amúgy nekik milyen érzés a mobilos gyerekkor, és mit tennének vele vagy ellene. Jonathan Haidték blogján ebből több bejegyzés volt, de ők most már ott tartanak, hogy a gyereknél állandóan jelen lévő mobil hogy változtatja meg a szülőket, meg úgy általában miként kutyul bele a szülő és gyerek viszonyába azzal, hogy a valódi leválasztódást meggátolja.

[...]

Közben meg mégis itt jön ki a szellemi életünk sivársága, hogy a technológiáról csak úgy tudunk gondolkodni, mint hogy az a jó és a progresszió, vagy a rendelettel szabályozható Sátán: e két part között meg a társadalom magára is magatehetetlenként tekint. [...] De sem a tőke, sem a politika nem mondhatja ki nyíltan, hogy ez a cél, hanem megy a téma körül ez a táncikálás, a kérdés bebújtatása másik kérdésbe: még mindig röhögünk Orbán Viktoron, mert butatelefonja van, miközben az ellenzéki értelmiség láthatóan pszichózis közeli állapotban van a saját közösségimédia-függőségétől."

És most idézném Batka Zoltánt, a Népszava publicistáját (azóta törölte a posztot):

"Szóval juszt is telkóval kell járni suliba, pontosan azért, hogy ilyen gyepesfejű fideszes faszkalap téeszelnökök ne ugathassanak bele csak úgy egy belvárosi elitgimnázium életébe csak azért mert a választásokon megvették fél BAZ megyét tüzifával meg házipálesszel, meg beszaratták Kárpát Medence összes kisnyugdíjasát a háborúval. Akik nyomják a nagy álszent dumát, hogy a gyerekeket a mobiltelefon okozta depressziótól féltik. Miközben teli aggatták a várost "HÁBORÚ" feliratú plakátokkal, nem ritkán iskolák bejárata elé. Tojnak ezek egy nagyot a gyerekre. Ez itt a lábhoz idomításról szól, meg a városi libsi megalázásáról. Törd meg a gyereket, abba a szülő is beleroppan. Szóval telefont elő, mert ha az ilyen türhőknek hagyják, hogy beleokoskodjanak mások életébe, akkor utána tovább fognak menni. Jöhet majd a kötelező hajviselet, vagy az órák előtti kötelező áhítat, meg székely himnusz vigyázzállásban, meg Nélküled, meg a többi levegőtlenség, amin ezek a nyomorultak tenyésznek. Mert ezek ilyenek, a stréberek mindig így állnak bosszút saját, nem létezett fiatalságukért a mai fiatalokon."

Ezen a ponton a törvényalkotók helyében megfontolnám a kötelező józansági-teszt kitöltését, mielőtt az ember megnyomja a "poszt elküldése" gombot.

De a tárgynál maradva: vegyük észre, hogy nagyjából két lépésben sikerült a gyerekek egészségét és érdekét félresöpörni az O1G nevében, egy amúgy nagyon is fontos és komoly témában, amelyben ráadásul majdnem társadalmi konszenzus van.

Ráadásul ezt is sikerült kitekerni rendesen: az órákon eleve, már az okostelefonok előtt is tiltva volt a magáncélú eszközhasználat, és nem hiszem, hogy a tanárok ne léptek volna fel ellene eddig is. A tiltás lényege nem ez, hanem az, hogy a gyerekek a szünetben is inkább egymással játszanak és beszélgessenek, mert a társas együttlét mikéntjét, etikettjét és rejtett jelzéseit ebben a kötetlen formában tanulják meg az emberek. Az igazi katasztrófa nem az, hogy nem figyel órán a gyerek: az igazi baj az, hogy ha nem tanul meg embernek lenni.

Ez nyilván iskolánként és diákokként változó, de a rendelet időzítése nem véletlen. A Z-generáció most ért be a munkaerő-piacra, és gondolom jelezték a vállalatok, hogy az új emberanyag rottyon van. Az iskola célja ebben a rendszerben pedig az, hogy a munkavállalókat termeljen: a telefonok káros hatását eddig is tudták a szakértők, de most lett a helyzet annyira globálisan kritikus, hogy globálisan egyszerre lépnek az iskolarendszerek a tiltás irányába. Ezeket eddig se érdekelte senki mentális egészsége, azért is tolták át erőből a lezárásokat mindenhol: csak amikor a tőke visszajelez, hogy szar a kimenet, akkor fordítanak a kormányon.

A baj viszont ennél nagyobb, mert a rendelettel bele lehet szólni ugyan az iskolák életébe, de az egész környezetünk a közösségképződés és a játék-alapú gyerekkor ellen hat. A különböző digitális függőségek csak betörnek abba a vákuumba, ami külvilág sivársága miatt a társas élet teljes hiánya.

De hát a magyar ellenzék ezt nem látja, mert nem láthatja és nem értheti. Ami régen a "körúton belüli" értelmiség volt, az mára egy digitális Pozsonyi út: egymásra épülő koncentrikus körökből fúvódott közéleti buborék, benne az összes politikussal, értelmiséggel, machinálóval, médiamunkásokkal és az egyszeri, aktuálisan behúzott ellenzéki ultrákkal.

Amikor még benne voltam az utcai aktivizmus című sportágban, többek között azon égtem ki, hogy semmi önálló témát nem lehetett vinni. A különféle aktivisták legnagyobb nyűgje az, hogy az adott témájukkal hogy vigyék át a média ingerküszöbét: amikor pedig sikerül, akkor ott találod magad ebben a gépezetben, ami két választás között szeret felépíteni sztorikat a hősies ellenállókról, hogy aztán mindenkit ügyről ügyre terelgessen. Balhé van, tüntetés van, menni kell, és ha nem jössz, akkor miattad nem bukik a rendszer: a végén pedig csak odateremnek az aktuális esélyesnek kikiáltott politikusok, ha pedig nem szavazol, mert gyűlölöd őket vagy nem bízol bennük, akkor nem vagy más, mint egy Fidesz-bérenc, a "közösség" pedig kivet magából.

Ebben a játékban kulcsszerepe van a médiának, ami úgy tesz, mintha csak tényeket közölne, de valójában torzítja és alakítja a valóságot: csak a mostani példánál maradva hamisan terjesztették azt, hogy az igazgatót kirúgták, nem pedig csak menesztették, másrészt talán ügy se lett volna, ha nem kapja fel a sajtó (és a diri nincs olyan hülye, hogy kiírja, mert sok iskola szintén nem tervezi betartani a szabályozást, a rendeletben szereplő kibúvó révén, csak csendben).

Ha pedig van ügy, akkor a Facebook révén az összes közéleti szereplő ráugrik, besepri a lájkokat meg a mérges emodzsikat, a kommentelők özönlenek, a témába vágó híreket szétkattintják. Ekkor már csak át kell terelni a forgalmat a következő tüntetésre, ahol végre találkozhatnak a kommentelők, hozhatnak vicces táblákat, csinálhatnak erős képeket, aztán ha jó a hőfok, akkor lehet menni a Karmelitához vagy a Fidesz-székházhoz, és újra együtt áll az O1G utcabál, megérve arra, hogy a civil felszólalói előzenekarok után odaálljon egy sármos politikus, és azt mondja, hogy szavazz rám.

Ha pedig te ezen a ponton netán megkérdeznéd, hogy amúgy ezzel az okostelefon-függőséggel mi van, akkor pont olyan hülyén fognak rád nézni, mintha bármelyik előző ügyet említenéd.

Gyermekvédelem? Milyen gyermekvédelem?

Jó hétvégét.

Egyre többen kezdik el Magyarországon is használni a substacket. Pedig ez a platform igazából nem jó, de egy csomó macerás dolgot leegyszerűsít: kézzel kirántani egy hírlevél-küldő blogot amin van beépített fizetési rendszer azért bonyolult és drága. A derék emberek, akik ezt a platformot fejlesztik, most egy olyan dilemmában vannak, hogy legyen ennek egyfajta social network funkciója is, ahol a hírlevélen kívül más, apróbb, beszélgetősebb dolgokat is lehet csinálni és könnyebb legyen felfedezni másokat. De ennek a sikere azon múlik, hogy a felhasználói hálozat, a sűrűség mekkora, és a Facebook-függő magyar társadalomban haltak már el máshol sikeres projektek is (lásd a magyar Twittert), a substack pedig a térségben nem igazán költ marketingre, hogy ezt a sűrűséget növelje.

De talán pont ettől lesz ez az egész ilyen kedves és intim, hogy azok, akik itt nekiállnak fizikailag is ismerik egymást, és még akkor is össze vagyunk kovácsolva egy érdekszövetségbe, ha amúgy markáns véleménykülönbségeink vannak. Ennek ellenére, vagy pont ezzel együtt szerintem a substack-hullám itt is be fog ütni: az olvasók írókat követnek, az írói autonómiának pedig ez egy nagyszerű platform, már amíg a szuverenitásvédelmi hivatal bele nem köp a levesünkbe, hogy Demeter Szilárd évek óta pletykálgatott substack-klónját helyzetbe hozzák.

Share

De ezek igazából sokadlagos kérdések, technikai problémák: az alapunk viszont az írás szenvedélye, ami az önkifejezésnek egy igen sajátos formája, ahogy az olvasás is egy csupán pár ezer éve velünk élő perverzió, ami csak azért érdekes, mert épp a kimúlás fenyegeti azáltal, hogy videó-alapú lett a médiánk.

Talán már mondtam, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az írás az “introveráltak networkingje”. Én tizenhárom éves korom óta blogolok ilyen vagy olyan formában: abból élek, hogy írott tartalmat állítok elő cégeknek, mert szemben a vezérigazgató úrral és a vezető fejlesztővel én értek ahhoz, hogy melyik szónak mi után kell következnie, hogy a kívánt hatást elérjük.

Ők engem ezért gyűlölnek, mi írók pedig őket kicsit megvetjük, de ez minden szakma sajátja, a fausti alku, amit nap mint nap megkötünk: vígan élünk szobahőmérsékletű gyűlöletben, ameddig az kifizeti a számlákat.

Amikor gyerek voltam, úgy képzeltem, hogy író leszek, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az anyám falta az irodalmat, és hülyének tartotta az apámat, akinek kimerült az érdeklődése a Rejtő könyveknél. Úgy silabizáltam, hogy akkor írónak lenni nagy buli lehet, ha olyan embereket érdekel ez, mint az anyám - csak hát úgy adódott, hogy a nagy írók és a nagy könyvek, amiket én fogyasztottam akkor, azok gazdaságilag fenntarthatatlanok lettek mire felnőttem.

De ez csak egy technikai alakváltás: Tolsztoj meg Dosztovejszkij sem úgy tolta, hogy kirakták ezeket a téglákat, hanem azok részenként jöttek le, hétről hétre toborozva az olvasók újabb és újabb táborát. Az a magyar piac specifikuma, hogy a könyvet valami szent tárgyként kezelünk, amit a Hírös Embör droppol, és elkér érte egy valag pénzt - ahogy tőle is elkérnek rengeteg pénzt a kapzsi sajtósok meg kiadók, hogy kapjon egyáltalán valami figyelmet.

Mert itt igazából két szemlélet karambolozik: a piac figyelmet akar, minden (vagy bármi) áron. Az író meg az alkotó persze, szintén igényt tart erre (különben mi másért írna vagy alkotna), de ez egy másodlagos vagy harmadlagos szempont.

Aki ír, az azért ír, mert bizonyítani valója van: mert hajtja valami, vagy mert elkapta a gépszíj. Pont ettől lesz mégis szép ez az egész perverzió, amit írásnak és olvasásnak nevezünk, hogy az ember eredeti motivációja voltaképp tök mindegy, mert onnan kezdve, hogy olvassák, nézik, hallgatják, már egy másik világban van. Ha megszólítasz embereket, onnantól jön az a vicces rész, hogy a te dolgod a hangjuk lenni: az olvasásnak pedig egy spéci műfaja, amikor nem a szöveget akarod csak értelmezni, hanem megpróbálod kitalálni, hogy ez a szöveg kiket fejez ki.

Az más kérdés, hogy a jelenlegi iskolarendszerünk amennyire felbecsüli és értékeli az irodalmunkat, ezzel arányosan írtja ki az olvasási- és íráskészséget a diákokból, a praktikus technikákról nem is beszélve.

Ebből lesz az a jellegzetes magyar állapot, hogy vannak az írók, meg vannak a fogyasztók, és ez még külön tagozódik műfajonként. Pedig mindenkit megtanítunk írni és olvasni: de csak pár hülye az, aki tényleg nekiáll gépelni.

A kutya pedig itt van elásva: a piaci logika azt diktálja, hogy az ember azért ír, mert akkor kap figyelmet, a figyelmet pedig valahogy pénzre vagy befolyásra (azaz pénzre) lehet váltani.

De az író nem így működik.

Ez egy nagyon egoisztikus műfaj: a normális emberek a gondolataikat félve osztják meg azokkal, akikben megbíznak. Az író az az ember, aki bemegy a kocsmába, és a legfélelmetesebb emberbe beleköt, hogy letegye a névjegyét az asztalra. Van persze az az író is, aki behízeleg a kocsmárosnak: őket alkalmazza a média és a marketing, és ennek a sivársága az a táptalaj, amiből egy ellenkultúra ki tud nőni.

Ennek a műfajnak nincs mérőszáma. Mármint lehet azzal vagánykodni, hogy kinek hágy feliratkozója és olvasója van, de nem ezért írsz.

Milyen számot rendeljek ahhoz, ha írok felbaszottan egy filmkritikát, és rámír a volt magyartanárom, aki majdnem megbuktatott nyelvtanból, hogy kurva jó?

A szó veszélyes fegyver: az írás edzés a harcra, vagy a harc maga.

Aki ír vagy alkot, az tudja, hogy milyen érzés, ha hosszú az árnyékod: amikor bemutatkozol valakinek, és csak annyit mond, hogy ó.

Ez hatalom, de olyan hatalom, ami mindenkinek a rendelkezésére áll, csak a többséget betanították arra, hogy véletlenül se gyakorolja. Nem kell hozzá rendőr, ott csücsül egy a fejedben, amikor azt mondod, hogy “ah, minek”: és mivel az írás az egy készség, olyan arányban romlik, amennyire azt nem gyakorlod.

Nem lettem olyan író, mint amit gyerekként elképzeltem: nem írtam meg a nagy regényt arról, hogy milyen céltalan huszonévesnek lenni, ha szar családból jöttél. Először azért, mert azt képzeltem, hogy még többet kell ebből megélni, mire jó könyv lehetne belőle: aztán meg azért, mert elmúltam harminc, és rájöttem, hogy ez mennyire szűklátókörű-maszturbáció, amit kevesebb munkával pornószínészek is meg tudnak csinálni.

De író lettem. Posztról posztra, mémről mémre, vitáról vitára és munkáról munkára: el tudom különíteni, hogy mi az, amit én csinálok, és mi az, amit más nem csinál. A nagy írói misztikum nem több, mint sok-sok jegyzet és sok-sok értelmes beszélgetés, meg az, hogy az ember újra és újra nekiül kinyírni a gyűlölt ellenségét: az üres lapot.

A blog csak egy eszköz és apropó. Még amikor ez az egész nem volt több, mint egy rádióműsor két hetente, akkor is az hajtott, hogy kik vagytok ti. Én itt csak egy vehikulum vagyok: a kifejezés titeket fejez ki.

Ti vagytok a közös: én csak egy trükkös csávó vagyok, aki néha eltalálja, hogy min kattogtok.

De ha engem kérdezel, én azért csak kiírnám magamból, ahelyett, hogy másra várnék. Ki tudja hová vezet az út, ami kötekedéssel van kikövezve.

Még mindig tart a nyár: nálam a strandszezont épp felváltotta a hazalátogató emigránsok hete (hetei), így a munkán kívül még mindig sok időm nincs se gondolkodni, se írni. Arra számítok, hogy azért ha levonul a kánikula, akkor majd helyre áll a rend, mert azért halmozódnak itt a témák és a jegyzetek.

Utóbbit illetően elkezdtem Obsidiant használni, amibe azért bele kell rázódni, hogy az ember rendszeresen jegyzeteljen és ezeket össze is kösse, de erős közössége van és ezért fantasztikus pluginok.

Aki sok könyvet olvas, annak például elég jó, hogy OCR-rel PDF-ekből is pofonegyszerű kimásolni releváns részeket, vagy mély linkeket rakni a jegyzetekhez. A rendszeres jegyzetelés meg nem csak arra jó, hogy több marad meg belőle az ember fejében, hanem arra is, hogy abból sokkal könnyebb utána dolgozni: az író legnagyobb ellensége az üres fehér lap, akkor is, ha az képernyő.

Így most megkésve de itt vannak a hírek-cikkek-tartalmak, amik szerintem figyelemre érdemesek. Csak azért mert nálunk nyár van, a történelem zajlik, és a mozgalmas múlt héthez gyűjtöttem most nektek kontextust:

Haniyeh killing: Why Netanyahu launched his three-pronged offensive now

Izrael kivégzett több magasrangú palesztin vezetőt, köztük az egyiket Iránban, ami eszkalációt jelent a Közel-Keleten. Ebben a cikkben a szerző azt taglalja, hogy mi lehet racionális ok a kockázatos lépés mögött: elemzése szerint az, hogy az iráni háború kirobbantása garantálná, hogy bármi is lesz az amerikai választás eredménye, az USA nem hátrálhatna ki Izrael támogatása mögül.

Chartbook

Chartbook 305 Yen carry trades and the turmoil in global fx and equity markets.

In the last few days there has been spectacular action in financial markets rippling across the entire world: bouncing between the US, Japan & emerging markets…

Read more

2 years ago · 89 likes · 11 comments · Adam Tooze

Múlt hétfőn volt egy kisebb tőzsdepánik. Erről azóta már a telex is írt, nem is rosszat, de aki szeretne elmerülni vagy csak jót derülni a "vegyünk fel hitelt devizában és forgassuk a tőzsdébe" történeten, annak Adam Tooze hírlevelét ajánlom.

The Deep State Behind JD Vance: Mind-Blowing Interview w/ Whitney Webb!

Na, hát ez egy olyan kontent, amitől leverem alusipka-hajtógató versenyben Szakács Árpádot is, mert nekem is számtalan újdonságot tartalmazott. Vérfagyasztó képet ad arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok hogyan privatizálták ki a megfigyelési képességeiket a social media cégeknek, személyeken keresztül levezetve. A fókuszban Thiel és Musk, különösen azért, mert előbbi a Facebook befektetője, utóbbi meg most a szólásszabadság élharcosa. De ajánlom azoknak is, akik netán abba bíznának, hogy Trump megválasztása esetén végre újra béke lesz, ugyanis sok jel mutat arra, hogy az ukrán béke ára az iráni háború lesz.

HOW PETER THIEL’S PALANTIR HELPED THE NSA SPY ON THE WHOLE WORLD

A Jövőkór rajongóinak ismerős lehet, hogy mennyire imádom Peter Thielt, de most hogy "kijött a fényre" mint JD Vance főszponzora érdemes feleveníteni, hogy ki is ez a mókus valójában és mit is csinál a Palantir. Fun fact, itthon is be akarták szerezni a szolgálatok, de legutóbbi információim szerint ez néhány beejtőrnyeztetett inkompetens unokaöccs miatt akadt el, nem pedig azért, mert ne akarnánk mi is vezetni a megfigyelési-technológia Rolls-Royceát.

BIG by Matt Stoller

BOOM: Judge Rules Google Is a Monopolist

Welcome to BIG, a newsletter on the politics of monopoly power. If you’d like to sign up to receive issues over email, you can do so here…

Read more

2 years ago · 408 likes · 22 comments · Matt Stoller

A múlthét nagy híre az volt, hogy az amerikai versenyjogi hatóság keresete célt ért, és monopóliummá nyilvánították a Googlet. A keresőcégre még várnak további megpróbáltatások, pár hét múlva a hirdetési piacon betöltött szuperpozíciójukról fogják őket deresre húzni. Ezzel összefüggésben persze Kamala és Trump mögött is megjelentek egyre hangosabban azok a lobbisták, akik szeretnék, hogy levegyék Lina Khant a sakktábláról, és legyen inkább a fogyasztóvédelem monopolvédelem megint.

Szokásos módon Matt Stollert érdemes ebben követni.

Smashing idea: how East Germany invented ‘unbreakable’ drinking glasses

Ez érdekesség, hogy a keletnémetek gyártottak törhetetlen üvegpoharakat, aztán jól fel is szántották a céget a rendszerváltással. Most pár vállalkozó megpróbálja újraéleszteni a gyártási technológiát, megpróbálván kompatibilissé tenni azt a mai környezetvédelmi előírásokkal.

“F*** These Trump-Loving Techies”: Hollywood Takes on Silicon Valley in an Epic Presidential Brawl

Ez egy jó összefoglaló arról, hogy az amerikai politikában milyen törésvonal jön a felszínre most a Kamala-tábor és JD Vance hívei között. Hollywood eddig se rajongott a tech szektorért, miután az szépen megette a profitjukat, Trump meg aztán értékrendileg is idegelte a hagyományosan liberális filmipart, így most e szerint dől a lé és a befolyás a két iparág oligarcháitól a nekik megfelelő jelöltnek.

Everlasting jobstoppers: How an AI bot-war destroyed the online job market

Nem könnyű most munkát találni, és ez részben azért van, mert a mesterséges intelligencia teljesen felborította az álláskeresési piacot: chatgpt-vel írt pályázatokat és életrajzokat chatgpt-n futó "intelligens" HR botok értekelnek és utasítanak el. De ebben benne van még az is, hogy sok olyan pozíció van meghirdetve, ami valójában nem is létezik, csak a cégek így mutatják magukat erősebbeknek, mint amilyenek valójában.

Erre amúgy az a praktikus tanácsom, hogy ha az ember egy céghez szeretne jelentkezni dolgozni, érdemes kikutatni, hogy ki lesz az adott cégnél a főnöke, és felkeresni őt valamilyen formában. Nyilván ha sürgős, akkor az ember első ösztöne az, hogy ilyenkor rárúgja az ajtót, de hosszútávon az fizetődik ki, ha ilyenkor inkább megpróbálunk kapcsolatot építeni: pár kávé sokra megy, és lehet, hogy megnyílik egy pozíció ami utána kvázi ránk van szabva.

Andy Warhol’s lost Amiga art found

Warhol kísérletei az amiga-művészettel.

The introverts are winning

Ez egy rövidke cikk arról, hogy bár a lezárások után visszatért az élet, azért mégsem egészen. Én nem szeretem amúgy ezt az introvertált-extrovertált kettéválasztást, de valóban lehet úgy is értelmezni, hogy az introvertáltak lettek ha nem is többségben, de uralkodó kisebbségben, ami a digitális fogyasztás előtérbe kerülésével egy érthető tömeglélektani jelenség.

Smartphone use decreases trustworthiness of strangers

Egy friss kutatás arra az eredményre jutott, hogy már önmagában az okostelefon-használat rombolja a bizalmat az idegenek között, ami részben magyarázná az újkeletű magunkba fordulást..

Ahogy azt pár hete megjósoltam, az iskolákból kitiltott mobilok témája végre megütötte a nyaraló közvélemény ingerküszöbét. Összecsaptak a titánok, a mandineres oda-visszát egy Lendvai Ildikó bejegyzés majd egy telex-cikk követte, a kommentariátus pedig meg is fejtette, hogy a tiltás igazi oka az az, hogy így majd nem lehet felvenni az iskolai abúzust.

Gondolom nyáron max. csámcsogás lesz ebből, majd szeptembertől eldől, hogy sül el ez a kísérlet. A téma kapcsán szerintem érdekes, hogy itthon mondjuk pont az érintett gyerekek nem lettek megszólítva nagyon eddig, hogy amúgy nekik milyen érzés a mobilos gyerekkor, és mit tennének vele vagy ellene. Jonathan Haidték blogján ebből több bejegyzés volt, de ők most már ott tartanak, hogy a gyereknél állandóan jelen lévő mobil hogy változtatja meg a szülőket, meg úgy általában miként kutyul bele a szülő és gyerek viszonyába azzal, hogy a valódi leválasztódást meggátolja.

Én még az okostelefonok előtt voltam gyerek, és már akkor is iszonyat nyomasztó volt, hogy a paranoid apám össze-vissza hívogatott, ha kellett, ha nem, amitől kb. a mai napig PTSD-m van, ha csörög a telefonom. Ezt csak azért mondom, mert bármi is lesz az okostelefonokkal, azért a probléma annál sokrétűbb, minthogy részterületeken rendeleti tiltásokkal azt megoldjuk.

Közben meg mégis itt jön ki a szellemi életünk sivársága, hogy a technológiáról csak úgy tudunk gondolkodni, mint hogy az a jó és a progresszió, vagy a rendelettel szabályozható Sátán: e két part között meg a társadalom magára is magatehetetlenként tekint.

Az én véleményem az, hogy ezek sok tekintetben tényleg civilizációs kérdések: meg akarjuk-e tartani a közösségeinket, az ép elménket, az egészségünket. A szabályozások előtt ezek közösségi elhatározások arról, hogy hogyan akarunk élni, amikkel jár egyfajta etika és normarendszer, hogy mit fogadunk el és mit nem. Kellenek hozzá persze keretek is, hisz közösségi és társasáséletet elég nehéz úgy élni, ha nincs hol, ha még le is győzzük azt a gravitációs erőt, amit a képernyők előtti szüntelen tespedés jelent.

A tőke ebben ambivalens szerepet tölt be: egyrészt az atomizációt a digitális terjeszkedés hajtja, ami pedig tereprendező erővel bír, megnehezítve azt, hogy valakik vállalkozásokkal ennek számottevően ellen tudjanak hatni. A politika pedig ellenérdekelt benne, hiszen az üzenetei totális terjesztéséhez pont kapóra jön az, hogy mindenkit képernyők mögé zárunk. De sem a tőke, sem a politika nem mondhatja ki nyíltan, hogy ez a cél, hanem megy a téma körül ez a táncikálás, a kérdés bebújtatása másik kérdésbe: még mindig röhögünk Orbán Viktoron, mert butatelefonja van, miközben az ellenzéki értelmiség láthatóan pszichózis közeli állapotban van a saját közösségi média függőségétől.

Talán ez is olyan lesz, mint a negyven évig bolyongás a sivatagban: esetleg egy új generáció felnő majd, ami nemet mond ezekre. Végső soron ha minden szubkultúrát kinyírt az, hogy felköltözött az internetre, akkor logikus lenne, hogy az ellenkultúra az offline lét legyen, de ahhoz nagyon sok olyan mindent újra fel kell fedezni, amit már az előttünk lévő generáció is elfelejtett.

És most a hírek, cikkek, amelyek kimaradtak:

OpenAI on verge of bankruptcy & heading for $5 billion in losses: Report

Az OpenAI bizonyos számítások szerint a csőd felé halad. Akkorák a veszteségeik, hogy a történelem eddigi legnagyobb tőkeemelését kellene végrehajtaniuk, amire azért kicsi az esély így, hogy már a Wall Street is elkezdett aggodalmaskodni a mesterséges intelligencia megtérülését illetően.

Shares drop in US and Asia as AI stocks slide

Múlt héten el is kezdtek esni az AI részvények, ami a megváltozott várakozásokat tükrözik.

The other shoe dropping on ‘AI’ and office work

Ha az AI növelné a produktivitást, akkor miért azt mutatják a kutatások, hogy nem növeli?

NATO allies are discussing reclaiming some Chinese-owned infrastructure in Europe

A NATO ráfordulna az Európában épült kínai infrastruktúra kisajátítására. Még se le zárult az ukrán konfliktus, azért már melegítünk a következőre?

China’s subsidies create, not destroy, value

Egy jó összefoglaló a kínai gazdasági támogatási rendszer sajátosságairóé, miszerint az olcsóbb fogyasztói termékek a preferált végkimenetel, nem pedig a vállalati profit, lásd még: az Apple kiesett a top 5 kínai telefon közül.

NATO: 75 years of war, unprovoked aggressions and state-sponsored terrorism

A NATO hetvenötödik évfordulójára egy kis történelmi áttekintő Thomas Fazitól.

WOKE IMPERIUM: THE COMING CONFLUENCE BETWEEN SOCIAL JUSTICE AND NEOCONSERVATISM

Az elmúlt években számomra az egyik legzavarbaejtőbb jelenség az volt, hogy a különböző “social justice” baloldalban utazó arcok hogyan váltak kardcsörtetővé - azzal párhuzamosan, hogy az amerikai birodalom nyelvezete és kommunikációja is egyre inkább felvállalta a társadalmi igazságosság ügyét. Már az afgán háborúnak is volt egy ilyen nőjogi vetülete, ami adott hozzá morális alapot, de ez az elemzés jól végigjárja, hogy az elmúlt tizenévben ez a két dolog hogy nőtt össze a közösségi médiának köszönhetően.

Lee Fang

Pro-Israel Group Censoring Social Media Led by Former Israeli Intelligence Officers

CyberWell, an Israeli nonprofit with deep ties to the intelligence arm of an Israeli government propaganda effort, has been influential in shaping social media content since October 7. The group, which purports to be independent, has lobbied Meta, X (formerly known as Twitter), and TikTok to remove social media posts under the banner of fighting hate an…

Read more

2 years ago · 278 likes · 20 comments · Lee Fang and Jack Poulson

Nekünk már a mémoldalunknak sincs elérése mert pofáztunk Gázáról. Nem meglepő módon különféle izraeli csoportok állnak az újhullámos cenzúra mögött.

Chartbook

Chartbook 300 Vance, Trump and the shifting coalitions behind Republican economic policy

What is going on in the Republican party and its agenda for economic policy and business? How can J.D. Vance be mouthing stuff about being for workers v. elites, whilst cozying up to venture capital in Silicon Valley? Whose interests are served by protectionism and migration control? What about Vance’s skeptical remarks about the dollar as a reserve cur…

Read more

2 years ago · 78 likes · Adam Tooze

JD Vance lett Trump alelnök-jelöltje, és szerencsére a Chartbook megírta, ami szerintem is lényeges: hogy a szilícium-völgy miként sorol be Trump mögé a saját emberükkel. Vance ugyanis politikai pályája előtt a kockázati tőke világában mozgott, sokak egyenesen Peter Thiel teremtményének tartják.

(A közeljövőben lehet írni fogok több Amerika-specifikus posztot, mert szokás szerint a republikánus/demokrata bontás végtelenül leegyszerűsíti a dolgot, hát még a Sorosozás: sokkal lényegesebbek a vállalati, ipari lobbik, amelyek Uncle Sam államaparátusát végső soron mozgatják.)

THE CIA & THE FRANKFURT SCHOOL’S ANTI-COMMUNISM

Ez egy elég meredek történet, amit én se ismertem: röviden arról van szó, hogy a frankfurti iskolát, a nyugati marxizmus bölcsőjét hogyan kezdte el szponzorálni még a CIA elődje, majd a CIA is. A hidegháború kontextusában az amerikaiak mindent bevetettek a szovjetunió ellen, így azokat a marxista és baloldali értelmiségeket is felkarolták, akik kritizálták a létezett szocializmust - hosszú eredményeképp pedig a kritikai elméletből teljesen sikerült kilúgozni az osztályt és a materializmust.

FTC launches probe into ‘surveillance pricing’ that it says links cost to customer data

Tudtad, hogy a fix áras termékek a boltokban a quackereknek köszönhetőek? Na, ezt a több száz éves vívmányt sikerül erodálnia a megfigyelő kapitalizmusnak, hiszen a rólunk rendelkezésre álló adatok alapján képesek a cégek egyéni árakat belőni. A gyakorlat annyira elterjedt, hogy az amerikai fogyasztóvédelem vizsgálódik az ügyben.

RIGHT IS THE NEW LEFT

Ez egy régebbi SlateStarCodex cikk, ami elég képletesen elmagyarázza, hogy a girardi/vebleni értelmekben hogyan terjed a divat. Azoknak ajánlom, akik szintén kiszúrták, hogy a trendi gyerekek mostanság munkásoverallokban csapatják.

CrowdStrike will be liable for damages in France, based on the OVH precedent

Franciaországban a Crowdstrikeot lehet majd perbe fogják az okozott károk miatt.

Why the CrowdStrike bug hit banks hard

Jó mély technikai magyarázat arról, hogy a szabályozások hogy vezettek ahhoz, hogy a Crowdstrike leállás ennyire nagy blama legyen.

Kijött egy új Google AI reklám. Hát, ha a gép ír a gyerek helyett az egy valamire biztos jó: hogy analfabéta legyen belőle.

Share

Ennyi volt mára, kellemes hétvégét, jövő héten folyt. köv!

Sajnálom, hogy múlt héten nem volt hírlevél, de nyaralni voltam. Gyepet meg vizet érintettem családdal meg haverokkal, így a fél világ leállása egy szoftverfrissítés miatt engem messzire elkerült.

Így a mai téma nem is a Crowdstrike lesz, hanem a magányosság és a barátság, de előbb egy anekdota:

A társaság, akikkel kempingezni voltam nagyon viccesen állt össze. Ha jól értem a genezis-történetet, itt az történt, hogy pár arc szeretett kempingezni, majd elkezdett körbemenni a meghívó, hogy aki akar, az csatlakozzon. Igen ám, de a meghívó csak hamar túlszaladt az eredeti haveri kör sugarán, és a végső társaság már nagyrészt olyan arcokból áll össze, akik eredetileg nem ismerték egymást.

Harmadik éve megy, én most voltam másodszor, és közben nagyon kellemes barátokra tettem szert. Én is ugyanebben a társadalomban élek, harmincas férfi vagyok, ráadásul elég szociális is sok ismerőssel: ennek ellenére a baráti-haveri köröm az elmúlt tizenöt-húsz évben elég sokat változott. Az okokat, amelyek miatt emberek távol sodródnak egymástól mindenki ismeri: emigráció, költözés, munkahely-váltás, új párkapcsolatok vagy házasságok, egy vagy más hobbiból kinövés mind ahhoz vezetnek, hogy az egykori barátok eltávolodnak egymástól.

Eddig a történelemben az ember a legtöbb barátját gyerekkorban, az egyetemen vagy az első munkahelyén találta, esetleg a közös hobbikon keresztül: de ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nehezebb egybe tartani társaságokat, akiket másfelé húz az élet, az utánpótlásnak meg gyakorlatilag se tere, se módja nincs lassan. Ami helyette van az a végtelen kibertér, ami úgy köt minket össze, hogy egyben el is távolít egymástól. Ez nem egy filozófiai csavar, ezt mindenki érezheti a bőrén, hogy a közösségi média algoritmusai miképpen írják felül egy hagyományos társaság szöveteit, terelik a résztvevők figyelmét másfelé.

Bár ez alapból amolyan nyugati/luxusproblémának hangzik, az köztudomású, hogy az öregkori magányosság mennyire népbetegség. A probléma az, hogy most már a fiatalabb generációkat is egyre inkább érinti: amerikai fiatalok 20-30% állította, hogy egyáltalán nincsenek barátaik vagy nagyon magányosak. Az itthoni szám még durvább: egy kutatás szerint a harminc alatti fiatalok 46%-a inkább magányos, mint nem! Ez a nyilván a lockdownok után készült, ami árnyalja a képet, de nem nehéz belátni, hogy az izoláció mennyi barátságot verhetett tönkre.

Ez az egész pedig nem pusztán szociális kérdés: Robin Dunbar Friends című könyvében egymás után sorolja azokat a tanulmányokat, amelyek az emberek egészségi állapotát vizsgálták aszerint, hogy mennyire magányosak. Az nem meglepő, hogy akinek több szoros köteléke van, az jobban bírja még az időskort is, de az már inkább, hogy az összes tényező közül egyedül a dohányzás volt összemérhető a magány egészségkárosító hatásával.

Sőt, a kétezres években gyerekeket vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy amelyiknek több a találkozása a rokonokkal (mert mondjuk nagyobb a család) az kevesebbszer betegedett meg, mint akik ritkábban lógtak a rokonokkal, ami pont ellentétes azzal, amit a lezárásoktól vártunk!

Az egészségen túl persze a barátságoknak a mindennapi életben kismilliárd kézzelfogható haszna van, attól kezdve, hogy van kivel megosztanunk a bánatunk és az örömünk, addig, hogy segítjük egymást ha baj van, állás kell vagy költözünk: barátok híján ezek mind-mind sokkal nehezebbek lesznek, ergo az elmagányosodás a társadalmunk normális működését veszélyezteti.

(Ez a remote munka egyik hátulütője is: a munka sem csak az ember és a feladatról szól, hanem azokról a társas kötelékekről, amelyek egy munkahelyen kialakulnak. A cégek maguk diszfunkcionálisak attól, ha a dolgozók csak olyan csatornákon tudnak kommunikálni egymással, amiben bent ül a menedzsment!)

Persze beszédes az is, hogy a kutatók még nem találták meg a magányosság ludasát, nem mutatható ki egyértelmű ok-okozati összefüggés: mert az ok maga az atomizálódó társadalom, a nagy átalakulás, amin éppen keresztül megyünk.

Subscribe now

Ebben a képletben ami nem mérhető az egyben el is vetendő, és a tőke meg az állam az emberi kapcsolatokat kizárólag tranzakciós alapon tudja elképzelni: a bizarr csak az, hogy már az emberek maguk is átveszik ezt a gondolkodást, és a barátságról való diskurzus olyanná válik, mint egy tőkebefektetés kitárgyalása, spekuláció és alakoskodás, mintha az emberi természet ily módon is csereszabatos lenne.

Így jutunk el oda, ami végül ezt a levelet ihlette: pont a nyaralás előtt küldte el egy barátom az Egy asztal, egy társaság kezdeményezést, pontosabban az arról szóló PR cikket.

A lényegben a lényeg, hogy csillogó szemű fiatal fehérgallérosok felfegyverkezve az instagrammal és a trendiséggel indítottak egy social clubot (nem ám közösségi klubot, socialt!), ahol idegeneket párosítanak össze beszélgetni. A behopp szinte már már baráti, egy rendezvény csak 4900, de ha hozol még egy főt, akkor csak 8900.

Bár meglepően bonyolult rájönni arra, hogy két vagy több ember mi alapján fogja bírni (vagy nem bírni) egymást, azért nem vártam volna, hogy abbéli lamentálásom, miszerint az emberek már beszélgetni se tudnak idegenekkel, mert ez az elemi képességünk is elsorvadt ilyen frappánsan lesz megválaszolva, miszerint annyira nem, hogy szívesen fizetnek érte!

Ez így egyben egy igazi kapitalista krízis egy kapitalista megoldással, ami eleve csak úgy és abban a közegben jöhet létre, ahol a társasélet klasszikus megszervezési képessége elsorvadt. Pedig száz éve ezért alapultak sorra a daloskörök, sportkörök, kiránduló-klubok és cserkészetek, de mára már a politizálás is egyfajta társasélet-proxy lett, mivel minden más hobbi azzá silányul, hogy ki tud az adott csetreszből drágább dolgokat vásárolni.

A slussz poén meg az, hogy ha egy tetszőleges sugarú haveri kör, ami jellemzően mondjuk 5-15 ember havonta ennyi pénzt fejenként bedobna, akkor abból már elég combos programokat ki tudnának maguknak hozni - és akkor még az egyesületi pénzügyi okoskodásokat hozzá se vettük, pedig az is alapvetően valami ilyesmire lett kitalálva.

Így magányosodunk el mi: nem barátaink nincsenek, hanem a presztízs értékkel bíró social clubba járunk előfizetéssel, miközben az erdőt a fától nem látó közvélemény a hozzácsömörlött irodai drónokkal együtt örül neki. Elvégre minden egyes új hiány valaki másnak a hiánypótló termék-lehetősége, amit vétek lenne kihagyni.

De ki tudja, lehet nekem sem fanyalognom kéne, hanem élő találkozókat szerveznem az olvasóknak, azzal a csavarral, hogy berakom egy paywall mögé az esemény részleteit. És ne röhögj: ez amerikában egy működő üzleti modell a legkülönfélébb, jellemzően professzionális közösségekre, olyannyira, hogy célszoftvert is árulnak hozzá.

Leave a comment

Kellemes hetet!

Itt a kétheti cikkgyűjtemény, de szokásos módon előbb egy kommentár:

A Telexen van újra vélemény rovat, és már pár héttel ezelőtt kiszúrtam, hogy Babarczy Eszter pont olyan témát pedzeget, ami a Jövőkór olvasóinak is ismerős lehet - több módon. Az első cikkének tárgya voltaképpen az, hogy a népbetegséggé vált szorongásért mennyiben felelősek az okostelefonok (pontosabban: az okostelefon-függőség), de egyből elkanyarítja abba az irányba, hogy a valós szorongást a világban zajló folyamatok okozzák, mint a gazdasági bizonytalanság (ez válság) és különösen a klíma.

Ez utóbbit kerekítette ki a legutóbbi cikkében is, miszerint a mai fiatalok bűntudattal terheltek, minden vásárlásnál előjön a probléma, hogy ezzel ártunk-e a környezetnek, és még Orbán Viktort is sikerül belekanyarítani, hogy mivel a Fidesz leválthatatlan, ez beletörődömséghez vezet.

Ezzel kapcsolatban nekem csak annyi a gondom, hogy amikor a világot elemezzük, akkor valahogy még mindig összekeveredik a valóság és a valóság reprezentációja. A klímánk változik, igen, de csak az elmúlt ötven év alatt a környezetvédelemről szóló beszéd nagyon átalakult. Az eredeti zöld gondolat a nagyvállalati termeléssel járó környezetszennyezéssel és pusztítással foglalkozott, de azért, mert belátták, hogy a környezet elpusztítása veszélyes az emberekre is.

Ehhez képest mára ott tartunk, hogy a bolygót kell óvni az embertől, és amilyen arányban kikerült a vállalati felelősség és a kapitalizmus a vita teréből, annyira lett hangsúlyos a moralizáló fogyasztás és az ezzel járó hivalkodás: ha az ember körülnéz, minden, ami zöld, öko- vagy klímabarátként van eladva, az egyik sem a népi értelemben vett megfizethető termék, hanem 30-40%-os felárral dolgozó szolgáltatások.

A bűntudat a kereslet, és az öko-vállalkozók megteremtik hozzá a kínálatot: most szorgosan válthatjuk vissza a műanyag palackokat, ahelyett, hogy újratölthető üvegeket használnánk, mert ez elvileg megmenti a bolygót, miközben egy svájci elemzőcég szemérmesen csak "új aranynak" nevezte a műanyag-feldolgozást.

Tényleg csak azt tudom mondani, amit már sokszor, sokféleképpen elmondtam: a kapitalizmus huszadik századi felívelése arról szólt, hogy vágyakat gyártott és adott el. A huszonegyedik századi válságos időszakában félelmeket és szorongásokat gyárt, hogy ezzel újfajta fogyasztási szokásokat katalizáljon és ennek mentén állami beavatkozást sürgessen. A rendszer lényegén, az ipari termelésen és az elidegenített munkán egyik sem változtat: a nyilvánosság pedig nem egy ettől elkülönült része a gépezetnek, hanem szerves része és gyúanyagja.

Ha a híreket akarod megérteni, azt figyeld, hogy milyen hirdetések futnak felette és alatta. Kiknek szólnak ezek valójában?

És most a szokásos hírek/cikkek, amelyek kimaradtak:

Boeing agrees to plead guilty to fraud over two 737 Max plane crashes

A lepotyogó repülőgépek történetére ha nem is végső, de egy pont került: bűnösnek vallotta magát csalás vádjában a Boeing egy-egy Indonéziában és Etiópiában lezuhant gépük ügyében. Nyilván átbaszták a légügyi hatóságokat a palánkon, nem voltak jól összeszerelve meg karbantartva a gépek, emberek pedig százával meghaltak.

A trükk persze az, hogy nem a jószándék és a bűntudat vezényli a repülőgyártót, hanem az, hogy ezzel talán megússzák a súlyosabb bűnügyi tételeket, amiben nem csak milliárdos kárpótlást kéne fizetniük a hozzátartozóknak, hanem a személyes felelősség kérdései is felmerülnének.

How Message Board Culture Remade the Left

Ez egy régebbi cikk újraközlése, amolyan internet-antropológia arról, hogy az online fórumok hogyan alakították át a nyugati baloldalt - különösen a SomethingAwful.

Apple found in breach of EU competition rules

Az Apple trösztellenes eljárás célkeresztjében. Az App Store egy kvázi monopólium, ezt szeretnék több kontinensen is kicsit megtörni.

My Kindle thinks I'm stupid now

Ez egy horrorisztikus-szórakoztató beszámoló egy anyukától, aki hirtelen az automatikusan generált Kindle gyerekmesék világában találta magát - igazi sírva röhögős.

Microsoft confirms Project Natick underwater data center is no more

Az internet marha sok áramot fogyaszt és rohadt sok hőt termel, így a Microsoft pár éve kitalálta, hogy a szervereket be lehetne dugni a tenger vize alá. Most lekapcsolták a projektet.

AI already uses as much energy as a small country. It’s only the beginning.

A mesterséges intelligencia meg még több energiát fogyaszt, már most lehagyott pár országot, és ez csak növekedni fog. Pedig azt hittem, hogy a Bitcoin után nem lehet még egyszer ellőni, hogy “közel használhatatlan, de legalább kurvára pazarló”, de úgy látszik én sem vagyok tévedhetetlen!

Destroy AI

Egyre több ilyet találok, ami nem egyszerűen az “AI kritika” kategória, hanem inkább hajaz Ted Kaczynskire.

Manifesto on “Algorithmic Sabotage”

…még manifesztók is vannak!

Inside FICO and the Credit Bureau Cartel

Amerikai trösztellenes hírek. Amerikában ha hitelt vennél fel, akkor tök mindegy melyik bankhoz fordulsz, ugyanaz a pár hitelbírálati intézet fogja megsaccolni, hogy mennyire vagy hitelképes - és az árazásuk felveti a kartell gyanúját.

Nálunk szerencsére ilyen nem fordulhat elő, mert nálunk minden hitelbírálatot a GIRO Zrt. intéz, ami a Nemzeti Bank tulajdona. Márpedig ha nincs verseny, akkor kartell sincs.

I Paid $365.63 to Replace 404 Media With AI

Na ez az oknyomozás a javából: emberem felment pár szabadúszó-platformra, és pár száz dollárból iratott egy AI spamoldalt. A trükk az, hogy igazából sok AI nem kell hozzá, az automatizáció már a ChatGPT előtt is volt olyan szinten, hogy triviálisan egyszerű olyan botokat írni, amik tömegével lopnak tartalmat máshonnan.

Goldman Sachs says the return on investment for AI might be disappointing

Hogy mondják ezt portfólióul? Egyre borúsabbak a befektetői kilátások az AI megtérülését illetően? Valószínűleg még messze van a buborék pattanása, de a “peak hype” részen alighanem túl vagyunk.

Subscribe now

Toys’r’Us Commercial

A Toys’r’Us amerikai játékcég, amelyről mindenki meg volt győződve, hogy már nem is létezik, újra bekerült a hírekbe azzal, hogy AI-al generáltak maguknak reklámot. A fenti videó jellemzően egy olyan arctól van, aki pont mesterséges intelligenciával házal videószerkesztőknek, mindenesetre a fenti videóban elmagyarázza, hogy az “AI generált” az itt mennyiben “órákig szoptunk utána post-productionben”.

Figma Disables AI App Design Tool After It Copied Apple’s Weather App

A Figma (egy népszerű web design eszköz) nem akarván lemaradni az Adobe mögött, maguk is kiraktak egy AI tervező funkciót, amit sürgősen vissza is húztak, miután azonnal ellopta az Apple időjárás-előrejelző applikációját.

Data Workers‘ Inquiry

Régi mániám a munkáslevelező, ezért kellemesen meglepődtem, hogy a dolgozói önvizsgálat elérte az adatmunkásokat is. A mesterséges intelligencia ugyanis attól működik, hogy van egy hadseregnyi afrikai munkás, aki tisztítja az adatokat és kézzel tuningolja a modelleket, gyakran embertelen körülmények között, magas pszichikai termelés mellett. Ez a projekt ha jól értem az ő beszámolóikat akarja begyűjteni, érdemes lesz figyelni.

IDF Ordered Hannibal Directive on October 7 to Prevent Hamas Taking Soldiers Captive

A tavaly október 7-i támadás brutalitásával sokkolta a világ közvéleményét, amiből kiemelkedtek a szétlőtt autók felvételei, amiben a túszok voltak. Már akkoriban jelentek meg beszámolók arról, hogy sok áldozat nem a Hamasz fegyvereseitől halt meg, hanem azért, mert az IDF szétlőtt mindenkit helikopterekkel és tankokkal. Ennek oka a “Hannibál-doktrina”, ami szerint inkább haljon meg a túsz, minthogy hazavigyék.

Most az izraeli Haaretz számol be róla, hogy voltaképp tényleg ez történt (miután korábban sietve cáfolták az ilyen híreszteléseket), ami egészen hajmeresztő.

Share

Egy ideje töprengek már ezen a témán, de most több apropó is megadatott, hogy beszéljek róla:

• Egyrészt nemrég Nádasdy Ádám frappánsan úgy dekázta ki azt, hogy ne a kultúrharc eszköze legyen, hogy a könyvheti megnyitó beszédén azt mondta: írtatok már eleget a szegényekről és a szenvedőkről, most írjatok a gazdagokról

• Másrészt a magyar sajtó ismét rácsodálkozott, hogy nincsenek nagyon sikeres startupjaink, ahol újra elhangzott a bon mot, miszerint még mindig a negyven év kommunizmus igáját nyögjük, egyszerűen nem tanultak meg a magyarok vállalkozni

• Harmadrészt nyár van, én is ilyenkor próbálok kikapcsolódni, és főleg a tóparton-tópartokon tudok rácsodálkozni arra, hogy a magyar vendéglátás színvonala még mindig mennyire alpári, és hogy a fizetős WC lassan lehetne a magyar címer, annyira egyedien borzasztó.

A tézisem tehát nagyjából úgy szól, hogy most már azért huszonöt éve élünk kapitalizmusban, a kormányaink mindenkori programja a "polgári magyarország", azaz a vállalkozók segítése és feltőkésítése így vagy úgy, az országunk elitje egy csomó vállalkozó, a mindennapi életünket pedig ezek a vállalkozók határozzák meg. Ennek ellenére hiába "csatlakoztunk a nyugathoz", nem hogy Ausztriát nem értük utól, de az irigyelt nyugati nívóhoz képest a mindennapjainkban is érezhetjük az elmaradást, olyan dolgokban is, amelyek igazából nem pénz kérdései, hanem a minőség és a jóindulat érezhető elmaradása.

Máshogy szólva: a magyar burzsoázia, akiknek a hatalom és az életünk kulcsait odaadtuk a rendszerváltással egyszerűen bunkó, és ennek az ismert-de-kimondatlan ténynek a fényében sokkal érthetőbbé válik minden, ami Magyarországon történik.

Monopoly man Painting - Helge Steinmann BOMBER

De előbb némi fogalmi magyarázat, hogy elkerüljük a félreértéseket:

Kik a burzsujok?

A klasszikus marxista okfejtés szerint azok, akik a tőke tulajdonosai, ami lehet föld vagy gyárüzem. Általában velük csak közvetítőkön keresztül találkozunk, akiket kereskedőknek hívunk: a magyar kapitalizmust nem a termelés, hanem a fogyasztás útján érzékeljük. A nagykernek korlátolt behatása van arra, hogy mit csinál a kisker - bár ez sem elhanyagolható, ha pl. a kocsmai-éttermi világot nézzük, ahol talán ha a csap meg a pult a kocsma tulajáé, minden mást alárak a szeszgyár, és annál jobb árat kap, minél inkább telebassza reklámmal a helyiségét.

Így az sem lesz pontos, ha azt mondjuk, hogy a burzsujok a vállalkozók, mert jogilag pl. én is az vagyok, hiába csak munkaórákat árulok alkalmazottak nélkül: de a családi kisboltos is az, aki mondjuk a ház egyik szárnyában viszi az üzletet, úgy, hogy közben fizeti a házra a bankhitelt.

De a vállalkozókon belül kerítsük el akkor a burzsujokat, régi nevezékten szerint nagytőkésekre meg kispolgárokra, ha már a "polgári Magyarország" róluk és értük szól: pénz, fegyver, paripa, közélet, jogszabály, közterület vagy tópart: amit akarsz, megkapták, és most pénzt kérnek azért, hogy te ahhoz hozzáférj.

Közkeletű az a gondolat is, hogy a multi jobb, mint a magyar KKV: a DK még külön riogatókampányt is épített arra, hogy elveszik a hómoffiszt a Vodafonenál, ha magyarokhoz kerül. Ez öngyarmatosító gondolkodás kicsit, még ha igazság lehet is abban, hogy egy jobban feltőkésített nemzetközi vállalat jobban bánik az alkalmazottaival - de bunkóság van ott is, mind abban ahogy a munkavállalókkal bánnak, mind abban, ahogy lehúzzák a magyar fogyasztót. Gondoljunk csak arra, hogy a fapados légitársaságok gyakorlatilag suttyóságban versenyeznek, vagy arra, hogy noha a szolgáltatóknak ingyenes, tőlünk pénzt kérnek az SMS-ért!

Ki a bunkó?

A bunkóság egyértelműnek tűnik, de valójában nagyon szubjektív dolog: a leghétköznapibb példa a "lesz/kérem" megítélése boltokban vagy vendéglátóhelyeken, mint sértő/nem sértő dolog. Lehetne még bunkóságról beszélni mint a műveltség hiányáról, de nem a Dosztojevszkij olvasás hiánya okozza a bunkóságot: a bunkó viselkedés devianca az elvárt normától, eképp a tisztelet hiányának a kifejeződése.

Az üzleti élet ebben nem különb: minden szektorban van egy elvárt norma, és a piaci önkorrekció elvileg úgy működik, hogy a normaszegőket megbüntetni, mert elvisszük a pénzünket máshoz. A bunkó magyar burzsoázia ezért ott a legfeltűnőbb, ahol igazából nincs ilyen opciónk: fizetős lett a partszakasz, vagy fizetős a WC a szabadstrandon. Az egyedüli étel-cigi-bolt opció mondjuk egy fesztiválon kvázi monopolhelyzetben van, ezért annyit kér, amit nem szégyell: a szórakozóhely túlárazott, mert a belépőjegy csak egyszeri belépésre jogosít, és így tovább.

Ezek csak azonnal ingerlő, észrevérhető formái ennek a viselkedésnek, de nagyban ugyanúgy működik, csak mondjuk kartellezésnek hívjuk és elvileg büntetjük, de ilyen anomáliákat nagyjából minden bevásárlásnál tapasztalhatunk, ha érzékenyek vagyunk az árakra vagy a minőségre.

Így a bunkóságnak kellene valami tudományosabb megfogalmazása, amitől kézzelfoghatóbbá tudjuk tenni a jelenséget. A bunkóság lehet véletlen, de ekkor elnézhető, viszont ha direkt, az kirívó, mert az ember tudatosan szegi meg a normát: ez már nem a tisztelet hiánya, hanem a tudatos megalázás kategóriája.

Tehát vegyünk egy skálát az emberi viselkedésről, ami menten érthetővé teszi ezt a problematikát:

• Jó és követendő embernek azt tartjuk, aki nem csak magának tesz jót, hanem a körülötte levőknek is;

• Okosnak azt tartjuk, aki tudja hogy hozza ki magának a maximumot, de ettől még nem lesz feltétlen jó vagy rossz;

• Buta ember az, aki még magának se akar igazából jót, és a butaságával akár másnak is árthat;

• Gonosz ember pedig az, aki nem hogy magának nem akar jót, hanem annak örül, ha a másiknak rossz, és tesz is érte.

A szabad piac papíron azért tűnik remek ötletnek, mert elviekben viselkedés-szabályozó: a jók és követendők győznek, a buták meg a gonoszak pedig elárvulnak. Ezt a mindennapi tapasztalat megcáfolja, és hát az élet amúgy is bonyolult, úgyhogy tele vagyunk jóakaratú buta emberekkel meg gonosz okos emberekkel. Pláne így van ez az üzletben: minden vállalkozó azzal kezd, hogy hogyan tudná kielégíteni a potenciális ügyfelei igényeit, és nagyon gyorsan oda jut, hogy azt kell csinálnia, amit a versenytársainak.

Ha ez egy olyan szektor, ahol jó és okos emberek vannak, akkor elvileg nyertünk: ha olyan, ahol mindenki buta és gonosz, akkor pedig megszoptuk.

A bunkóság pedig onnantól nem devianca a normától, hanem maga a norma.

Mert mit fogsz csinálni? Máshova mész nyaralni vagy bevásárolni?

A bunkó burzsoázia

Most, hogy van jegyzetünk, a bunkó burzsoáziát le tudjuk határolni: lehetnek okosak vagy buták, de a lényeg az az, amikor nekiállnak gonosznak lenni. Üzletileg a "másnak se akar jót" az nem azt jelenti, hogy veled vagy velem akar kibaszni személyesen, hanem mondjuk a versenytársával: nem baj, ha én nem nyertem, ameddig ő veszített.

Laboratóriumi szabadpiac körülmények között az ilyen vállalkozókat kikukáznánk azzal, hogy elmegyünk a versenytársaihoz. De nem laboratóriumi szabadpiacon vagyunk, hanem Magyarországon, ahol a vállalkozó kikilincseli magának a törvény- vagy a helyi önkormányzati rendelet módosítását, a politikusaink nagy része olcsón megvehető, másrészt meg sokuk agya addig tart, hogy vállalkozás = piac = közjó.

Ennek az eredménye az, hogy a köztereinket lekerítik fizető-kapuval és kerítéssel, az árak elszállnak miközben a szolgáltatás nem lesz jobb (sőt), vagy az üzletvezetők maguk kezdenek el vállalhatatlanul viselkedni az ügyfeleikkel - vagy bárki mással, aki kritizálja őket.

A magyar burzsoázia bunkósága nem egyéni faszfejkedés terméke: ezek az emberek csak azt csinálják, amiről tudni vélik, hogy működik. Nádasdy felhívása, hogy írjatok a gazdagokról azért megy félre, mert ezek az emberek nem hogy nem olvasnak, hanem büszkék is rá, hogy nem olvasnak: a vállalkozó élete a siker kergetése, ami az utánzás végeláthatatlan spirálja. Az érték-ítélet ebben nem esztétikai: a siker maga koronázza az embert, így lesznek "Magyarországon világhíres" megoldásaink, amelyek sehol máshol nem állnák meg a helyüket.

A kutya is itt van elásva, hogy a magyar bunkó burzsoázia a magyar bunkó prolikra mutogat, mondván, hogy azt adom, ami ezeknek kell: nincs itt semmi látnivaló. Ez a piacgazdaság legalapvetőbb félreértése, hogy a vállalkozó az igényeket szolgál ki, nem pedig igényeket teremt. Se okostelefon, se facebook vagy instagram, se wifi nem kellett senkinek tizenpár éve, azt most mégis olyan alapvető követelésekké lettek, mint a levegővétel. A "bunkó proli" pedig pont azt fogja fogyasztani, amit megengedhet magának és amit elér, de tudjuk jól, hogy nagyon is vevő új dolgokra, ezért van egy szabályos piaca a különböző hobbikhoz köthető influencereknek, akik a fogyasztók elméjét pallérozzák jobb esetben (rosszabb esetben meg szar termékeket sóznak rájuk jó pénzért).

A képhez az is hozzátartozik, hogy vállalkozni amúgy relatíve egyszerű. Különösen igaz ez Magyarországon, ahol a vállalkozások nagy része tulajdonképpen kereskedés, azaz mások által előállított termékeket kevés hozzáadott értékkel árusítanak tovább. Ehhez semmiféle szaktudás nem kell, elég hozzá tudni, hogy hol lehet elérni az illetékes nagykert, meg figyelni hogy mit árul a konkurencia, ozt jónapot. A marketing, amibe beletartozna a fogyasztók nevelése itt fekete mágia, mert sok terméknek a reklámozását a gyártó végzi a kereskedők helyett.

Subscribe now

A lehetséges kiút

"Több verseny megoldaná az ilyet!" kiált fel ilyenkor az átlagos szabadpiac-hívő állampolgár, de direkt onnan kezdtem, ahol pont hogy a rosszul elvégzett piacosítás termeli a bunkó burzsujt, aki lekeríti a partszakaszt, fizetőssé teszi a WC-t. Ezek a vállalkozások helyi monopóliumok: ha úgy tetszik, ezek az "okos" vállalkozók fődíjai, hiszen lényegében nem kockáztatnak, hanem bérleti díjat szednek.

Ez a vállalkozásnak tekintett feudális szemlélet uralkodik az ingatlanpiacon is, miután sok ember elhitte, hogy a lakáskiadás lesz a munkamentes élet záloga: de vannak olyan lakástulajdonosok, akik ki se adják üres ingatlanjaikat, ezzel is felverve az árakat.

Az ilyen esetekben nem több piac kell, hanem rendelet: a piactorzító vagy egyenesen feudális üzleti modellek szankcionálása vagy kemény megadóztatása, mert máshogy nem fognak működni.

Nem vagyok naív, hogy azt gondoljam, hogy bármelyik párt vagy politikus a fenti kérdéseken elgondolkodna: a milliós fizetésekből nekik a valódi prémium jut, akár itthon, akár külföldön, így a probléma számukra vagy láthatatlan, vagy érthetetlen, hisz helyi szinten bizony partnerek abban, ha vállalkozóknak kell alájátszani mondjuk a köztér privatizálásában. Emlékezetes, hogy az airbnb szabályozás is ott bukott el, amikor kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja konkrétan érdekelt az üzletben: képzelhetjük mi mehet országosan!

(A hatóságok hozzáállását meg jól jelzi, hogy a KATA törvényt úgy módosították, hogy pont a legnagyobb szabályszegő bújtatott foglalkoztatókat, a futárcégek alkalmazottait kvázi nem érinti.)

Ha piaci alapon nem tudunk a pénztárcánkkal szavazni, arra ott van a nyilvánosság - de a magyar sajtó nagy része még mindig abban van, hogy a sajtó dolga a kormány ellenőrzése, nem pedig a piacé. A szektorális beszámolókban és elemzésekben a cégek szakértői beszélnek, nem az ott dolgozók vagy az érintett fogyasztók.

Erre viszont pont jó az internet, ahol a fogyasztói tudatosítás lehetséges: több minőségi kritikára van szükségünk, több kritikus szemléletre abban, hogy ezek a dolgok hogyan is vannak nálunk - és hogy hogyan is lehetnének, hogyan vannak másutt.

Mint mondtam: a vállalkozás nagyrészt az utánzás sportja, ami az alapján működik, hogy mit emelünk ki jó példának és mit vetünk meg rosszként. A magyar társadalom mindennapi életminősége nagyban attól függ, hogy a vállalkozók mit gondolnak, mit engedhetnek meg maguknak. Ameddig nincs forradalom, addig is megéri küzdeni: a tudatosítás ennek egy módja. Az alternatívák felállítása és működtetése pedig egy másik - és nem, nem kell minden alternatívának vállalkozásként funkcionálnia.

Share

Az e heti cikkcsokrot rögtön egy hír kommentálásával kezdeném: megszavazta ugyanis a parlament, hogy Magyarországon is kitiltsák az okostelefonokat az iskolákból szeptember 1-től.

Ez a lépés már régóta benne van a levegőben, Amerikában Jonathan Haidt szociálpszichológus és társai mutatták ki, hogy az okostelefonok kvázi tönkrevágták egy generáció mentális egészségét, a vita pedig a substackekről szépen felbugyogodt a fősodorig és a törvényhozásig.

Nálunk a nyilvános vita rész az kvázi kimaradt, a törvényről is csak jobboldali lapok beszámolóját találom hirtelen, de nyilván a pedagógusi vészjelzések itthon is megszaporodtak.

A probléma az, hogy jó magyar módra egy digitális-civilizációs problémára törvényi paragrafussal próbálunk válaszolni, ami lehet hogy megoldja a probléma egyik részét (pl. hogy bizonyos kontrollmániás szülők ellenzik, ha nem érhetik el bármikor a gyereküket telefonon), de nem oldja meg a másikat - miszerint mi történt a gyerekkorral, hogy abba ilyen simán be tudtak ékelődni a függőséget okozó appok és készülékek.

Mert hogy az amerikai vita már ezt pedzegeti, hogy az okostelefon-függőség már egy következménye annak, hogy a hagyományos társasélet gyerekbarát terei megszűntek. A közterületek priváttá vagy fizetőssé tétele már az okostelefonok előtt is azt eredményezték, hogy a gyerekek pályaudvarokon vagy a plázában lógnak, mert máshol nem tudnak, de országos botrány volt abból is, hogy egy lakó miatt be akartak záratni egy focipályát.

A magyar kormány PR-jának az egyik sarokköve, hogy mi itt aztán olyan családbarátok vagyunk, hogy a fal adja a másikat, és ezzel együtt grandiózus-megalomán módon nyílnak a nagybetűs GY-E-R-E-K B-A-R-Á-T terek. A probléma azonban ott van, hogy nem merjük kiengedni a gyerekeket az utcára, mert lassan nincs olyan falu, ahol nem kell attól félni, hogy elüti egy autó, biztonságos tereik meg nincsenek.

Így a lépés önmagában legfeljebb ahhoz fog vezetni, hogy a magyar pedagógusok szeptember egytől rácsodálkoznak majd, hogy hogy néz ki egy generációnyi elvonási tünetes tini. A kormány meg majd elgondolkodhat azon, hogy akkor a szülőket miképpen kéne ebben a kérdésben maguk mellé állítani, de tartok tőle hogy nem edukáció lesz ebből, hanem a gyermekvédelem bunkósbotja.

És most a hírek, cikkek amik kimaradtak:

The Adobe AI backlash should be a warning to every tech brand

Az Adobe, a Photoshop gyártója magyarázkodásra és bocsánatkérésre kényszerült, miután felhasználók tömegei kezdték el lemondani az előfizetésüket, mivel az új felhasználási feltételeik szerint a szoftvergyártó szabadon felhasználatott volna mindent, amit az eszközeivel készítettek arra, hogy a mesterséges intelligencia modelljeit képezze vele.

Nemrég a Meta is hasonló módon lépett rá a gereblyére, ők amellett kardoskodtak, hogy szükségük van az európai felhasználók adataira a “kulturálisan releváns” AI modellek fejlesztéséhez, pár user már olyan üzenetet kap, hogy lehetőleg mindig eredeti kontentet posztoljon.

Brands Are Beginning to Turn Against AI

Mialatt a tech óriások padlógázig nyomják az AI hypeot, addig a legnagyobb hirdetőik, a brandek, azok pont kezddenek elfordulni a technológiától. Az ok nagyon egyszerű: most már jó ideje futnak ezek az AI generált termékek, és pont annyiszor lesznek gagyik, hogy az végső soron a vállalatok reputációjára üthet vissza.

A reklámipar egyik nagy koponyája, David Ogilvy írja valahol, hogy vannak olyan reklámok, amik annyira rosszak, hogy attól nem több, hanem kevesebb mindent tudsz eladni: úgy látszik, hogy az AI generált reklámszemét az ez a territórium.

Excuse Me, Is There AI in That?

Hasonló az előző témához. Amikor megjelent az AI technológia, páran arra tippeltünk, hogy ki fog alakítani egy ellenciklust, azaz kitüntetett márkajelzés lehet az, hogy ha valaki 100% emberi termékekkel házal. Ez a cikk ezt járja körbe, mert egyre több vállalkozás ül fel erre a fajta kosher-pecsétre.

From Facebook friends to lobby consultants

Ez egy régebbi cikk, de annak apropóján érdekes olvasmány, ahogy a tech cégek korábbi alkalmazottai lobbisták vagy egyenesen képviselők (khm, Tisza párt) lesznek az európai parlamentben.

Spreadsheet Assassins

A szoftveripar fellendülése az elmúlt bő évtizedben arról szólt, hogy a vásárlók valójában csak havi szinten előfizetnek a szolgáltatásainkért, és a nulla százalékos kamatkörnyezetben gyakorlatilag Excel-munkafolyamatok köré épültek szoftveres megoldások. Ez a cikk ezt a történelmet vázolja fel.

Ezzel párhuzamosan a Basecamp fejlesztői kiraktak egy manifesztót, meg hozzá egy chat szoftvert, amit az ember egyszer vesz meg, azt jónapot, mondván, hogy a trend kifutott, és válság idején nem fenntartható többet az üzleti modell.

From boom to burst, the AI bubble is only heading in one direction

Pukkad-e már az AI buborék? Spekuláns-hajlamúaknak ajánlott olvasmány.

MOST PEOPLE COULDN'T GIVE A CRAP ABOUT USING AI, SURVEY FINDS

Az AI-hype egyik visszatérő panelje, hogy a ChatGPT-t mennyien rakták fel vagy használják. Na most az oxfordi egyetem csinált egy kérdőívet, és hát a kép kevésbé úgy fest, hogy ez “mindent megváltoztat”, és inkább hasonlít a “lőtéri döglött kutyát nem érdekli” állapotához.

I Will Fucking Piledrive You If You Mention AI Again

Egy big data szakember pazarul megírt esszéje arról, hogy a szoftveripar jelenleg olyan dolgokat sem tud jól implementálni, amelyek amúgy évek óta velünk vannak és egyszerűek lennének: akkor miért ugrik mindenki fejest ugyanabba a feneketlen AI kútba?

Subscribe now

COMPANIES FIND THAT AI PROJECTS HAVE HAD "DISMAL" FINANCIAL RESULTS

…pláne ha anyagilag egyáltalán nem éri meg?

Elnapolták a totális online megfigyelés bevezetését az EU-ban

Erről is csak a Mérce írt, pedig majdnem megszavazták, hogy Ashton Kutcher szoftvercége szkennelje az üzeneteinket!

The End of Merch

Ez még egy májusi cikk arról, hogy miért megy ki a divatból a merch, miután mindenki is tudott olcsón, saját márkás pólót vagy vászontáskát árulni, és hogy hova megy a divat ezután.

Ha nem érted, hogy a fiatal raverek miért hordanak munkásoverállokat meg egyéb fura second-hand (bocs, pre-loved) szerzeményeket, akkor ezért.

Merch is Dead, Long Live Merch

Ez pedig egy másik, ami árnyalja a fenti cikket. A “peak merch” pillanaton túl vagyunk, de az ipar nem hal meg, csak átalakul, a divat ciklikus, stb.

-

Ennyi volt mára, egy tucat úgy érzem elég lesz: jövő héten folyt köv.

Érintsetek gyepet!

Néha a leghétköznapibb dolgokból sarjadnak ki érdekes témák. Ez a mai hírlevél is onnan indult, hogy pár hete elkezdtem jobban foglalkozni az alvásom minőségével. Mint az ADHD-sok általában, nekem is problémát okoz időben lefeküdni, és ha nap hosszat gép előtt ülök, hajlamos vagyok éjszakába nyúlóan a képernyő előtt maradni.

Az ilyen esték után azt vettem észre, hogy rosszabbul vagyok másnap, mintha berúgtam volna: sőt, visszaemlékezve a tinikori inszomniám végül akkor szűnt meg, amikor elkezdtem kijárni az éjszakába, ahelyett, hogy otthon döglöttem volna a gép előtt.

Az állandó kijárkálás azonban fenntarthatatlan és egészségtelen, a magyarázat pedig sokkal egyszerűbb. A képernyőkből áradó kék fény az, ami átveri a szervezetünket és gátolja a melatonin-termelést, ami kulcsszerepet játszik az álmosságban és a mély alvásban: ha kivonod a képernyőt az esti rutinból olyan egyszerű megoldásokkal, mint hogy kitiltod az okostelefont meg a laptopot az ágyból, és a tervezett elalvás előtt egy órával már az ágyban vagy, az elmondhatatlanul sokat segít.

A mély alvás és a pihenés pedig amilyen egyszerű, olyan nagyszerű hatással van a szervezetre: az agy ilyenkor regenerálódik, amitől másnap az embernek több az energiája, jobb a fókuszáló képessége, kevésbé szorong és kevésbé lesz ingerlékeny. Már ezeket leírni is abszurdul hangzik ha az ember figyelembe veszi, hogy ez lenne a természetes állapotunk, csak annyira normalizálódott a végtelen éjszakába nyúló görgetés, hogy mindenkinek eltolódott az összehasonlítási alapja.

Némi körbekérdezés után arra jutottam, hogy a kialvatlanság lett az új normális: sőt, sok ember még büszke is rá, hogy késő éjszakáig dolgozik és ötkor már kipattan az ágyból, ami amúgy olyan mértékű alváshiánynak felel meg, ami már pszichotikus.

Pedig a jelenség nem mentális, hanem egyben fizikai is: a melatonin antioxidáns, így csökkenti a kortizol-szintünket. A kortizolnak megvan a maga szerepe, pl. abban, hogy felkeltsen minket, de a folyamatos, magas kortizol-szint idegességhez és szorongáshoz vezet. Ha megfigyeled magadon, hogy mit érez a tested, amikor aggodalmaskodsz, akkor érezhetsz egyfajta égető érzést, mintha valami be lenne gyulladva: az az.

De nem viccből mondom, hogy a legegészségesebb dolog amit valaha csináltam az a netflix-előfizetés lemondása és az ágyam képernyőmentes-zónának nyilvánítása lehetett.

A függőség viszont trükkös dolog, így pár héttel ezelőtt újra azon kaptam magam, hogy még mindig a gép előtt ülök, amikor pedig aludnom kéne, és így nem egy alkalommal már csicseregtek a madarak, mire el tudtam aludni, ami borítékolhatóan tönkrevágta a következő napot is.

Így hát újabb drasztikus megoldásra volt szükség, ami megint olyan egyszerű, hogy szégyellem leírni, de mégis le kell: a könyvolvasás. Nem PDF, hanem egy fizikai könyv, aminél egyedül az lehet a probléma, ha túl érdekes, mert akkor az ember túl sokat olvas az elalvás helyett. Viszont ha leköti a figyelmet, akkor az agyat le tudja kötni annyira, hogy ne forduljunk a képernyők felé, megindul a melatonin-termelés, aztán alszunk, mint a csecsemő, és másnap úgy kelünk, mint akit kicseréltek.

De ami e közben történt, az engem is meglepett. Nagyon sokáig nem álmodtam, pontosabban nem tudtam felidézni az álmaimat, de amint kiiktattam a képernyőket lefekvés előtt, az álmaim visszatértek. Miután elkezdtem esténként olvasni, az álmaim nem csak ultra-intenzívek lettek, de sokkal jobban fel is tudom őket idézni: az egyik reggel azzal pattantam ki az ágyból, hogy egy fél középkori regényt megálmodtam, és le akartam jegyzetelni, mielőtt elfelejtem.

Mint kiderült, ez sem egészen véletlen. Bár a mai napig nem tudjuk és értjük pontosan, hogy miért álmodunk, van olyan hipótézis, ami szerint az agy ilyenkor processzálja a nap közben történteket.

Az esti olvasás és az álmok intenzivitása és felidézhetősége közötti kapcsolat már régóta ismert: nem csoda, hisz a televíziózás előtti kor emléke még velünk él, ha a rituáléját már nem is gyakoroljuk.

Ami érdekesebb azonban az, hogy az álmok felidézésének képessége egy sor jótékony más dologgal jár együtt. Kutatások kimutatták, hogy azok, akik az álmaikra emlékeznek, jobban teljesítenek kreatív feladatokban, memória-teszteken, sőt, az érzelmi regulációjuk is jobb. Ezt anekdotikusan én is meg tudom erősíteni: még ha ki is mentem előtte mondjuk kocsmázni, amennyiben olvasok lefekvés előtt, másnap jobban vagyok, mint ha nem ittam volna de éjszakába menően gépezek.

S itt ismét fel kell hívnom a figyelmeteket az egész keretezés abszurd voltára: hogy vizsgáljuk ezeket a csodabogarakat, akik nem csak álmodnak, de még emlékeznek is rá, hogy mennyivel egészségesebbek - miközben pont ez lenne az alapállapotunk, ez a jelenség annyiban különleges csak, hogy mennyire egészségtelenek vagyunk mi mindannyian, a napi rutinunkból kifolyólag!

A lényeg pedig pont ez. A modern információs- és médiakörnyezetünk túlterhel minket: analóg elődjei még megelégedtek azzal, hogy információval bombázzanak minket fentről lefelé. Az új környezet azonban interaktív: erejét pont abban leli, hogy folyamatosan reakciókat kényszerít ki belőlünk, lehetőleg zsigerit és érzelmit. Nagy összeesküvés sem kell hozzá, hiszen ezen rendszerek úgy működnek, hogy monitorozzák a reakcióinkat, és az alapján optimalizál az algoritmus, hogy mire reagálunk.

A passzív nézéssel vagy hallgatással szemben az interaktivitás részvételt, érzelmi befektetést igényel tőlünk: ha úgy tetszik, a gondolataink és az érzéseink a nyersanyag, amit ezek a rendszerek kibányásznak és feldolgoznak, hogy aztán áruként értékesíthessék a figyelmünket.

Subscribe now

Ahol pedig kitermelés folyik, ott szennyeződés is lesz, csak mivel ez az egész a mentális-digitális síkon folyik, a szemét az agyunkban gyűlik fel. Amikor képtelenekké válunk az álmodásra vagy az álmaink felidézésére, az már annak a jele, hogy a szemét eldugította a csatornát: az agy nem tudja kiüríteni a felesleget, aminek eredményeképp betokosodunk.

S bár ez a megállapítás közhelyesnek tűnik, korábban is már felfigyeltek arra, hogy a nyugati világban rosszabbul tanulnak az emberek nyelveket, mint az infokommunikáció terén lemaradó térségekben. Yakup Cetin azonban a mentális környezetszennyezés fókuszába az erőszakos vagy pornográf tartalmakat helyezte, de hát azóta gyakorlatilag minden információ arra utazik, hogy erős érzelmi reakciót váltson ki. Kétségtelen, hogy a mozgókép hatékonyabb, de a szövegek is tudnak nyomasztóak lenni: a szorongás népbetegséggé vált, legfeljebb csak az változik, hogy melyik társadalmi osztályban mitől divatos félni.

.

Kinek a klíma, kinek a háború, kinek a közbiztonság, kinek a létbiztonság, és így tovább: csak pont azt nem látjuk, ami előttünk van.

Végső soron a modern kapitalizmus történetét el lehet úgy is mondani, hogy a fogyasztó társadalom arról szólt, hogy az álmainkat dobozolták be és adták el nekünk: a mostani kor ugyanezt teszi a félelmeinkkel és a szorongásainkkal. A társadalom elmagányosodása, az atomizáció velejárója és hajtóereje annak, hogy a körülöttünk lévő emberek közössége helyett a készülékekkel és a rajtuk közvetített képekkel vegyük körbe magunkat, mintegy szintetikus pótszerekként a valódi kapcsolatok helyett.

Mi több: míg a Mátrix feltehette a popkultúrában azt a kérdést, hogy mi a valós és mi nem az, ma már olyannyira áthatja az életünket a digitális mediáció, a közénk mászott internet, hogy a kérdés maga értelmezhetetlenné vált. A jelenség maga persze szorongást vált ki, aminek népszerű formája a dezinformáción és a propagandán való aggódás: hogy a körülöttünk lévő emberek megbízhatatlanok, mert hamis információk fertőzték meg a tudatukat.

Ezen el lehet rágódni napestig, de megint csak azt nem látjuk, ami előttünk van: hogy miként lesz kuriózum egy pihentető éjszaka, miközben a gépeink profitért apránként elszipkázzák a fantáziánk.

Szép álmokat!

Share

Elvileg erre a hétre a cikk jutott volna, nem a linkgyűjtemény, de kicsit el vagyok havazva egyéb elfoglaltságokkal: elvégre válságban van a szektor, amiben dolgozom, úgyhogy jó neoliberális szubjektumként éppen újra fel kell találnom magamat.

Ebből kifolyólag viszont nincs nagyon időm mélázni az élet Nagy Kérdésein, helyette mindenféle világi bajaim vannak, hogy miként változik meg a marketing ha mindenki AI spambotot használ (hot tipp: jön vissza a képeslap), vagy hogy mi fog történni a gazdasággal, ha a fél tőzsde arra van ráfeszülve, hogy ki rakja ki a Clippy Legújabb, Már Majdnem a Terminátor verzióját.

Ennek az újrafeltalálásnak van egy olyan hozománya, hogy én, aki állandóan buborékokról írok rá kellett jöjjek, hogy voltaképpen a magyar munkaerőpiac is egy olyan buborék, ami ráerősít a benne résztvevők önleértékelésére. Hiába lettek a piacaink globalizáltak és lettünk összeköttötetésben elvileg, a munkád és szakértelmed értékét a magyar piacon csak alullőni tudod.

Nyilván ennek vannak makroszintű okai, hogy pl. nyugaton magasabbak a bérek mert az értékláncon feljebb vannak a gazdaságok, de még az integráltabb szektorok esetén sem egyértelmű, hogy a munka, amit végzel és amihez értesz, az mennyit ér egy nyugati cégnek, nyugati mércével, mert a magyar mérce vagy annyival alacsonyabban van, vagy nincs is ugyanazon a pályán.

Ebben benne van az is, hogy a nyugatiak és döntően az amerikaiak hamarabb ráéreztek arra, hogy ebben az új konstellációban az embernek saját magát kell brandelnie és marketelnie, hogy az érték nem a munkaórák eladásából van, hanem a szolgáltatás percepciójában, ami pozícionálást igényel a többi munkavállalóhoz és szolgáltatáshoz képest.

Nálunk viszont még mintha ilyen internet előtti mentalitások élnének, ahol az ember a kapcsolati rendszerét használja, nem ugrál hanem kiérdemel: biztosra és túlélésre játszik. Ez érthető az anyagi instabilitást nézve, másfeszt viszont csak mintakövetés, ami ráadásul így reprodukálja magát: a jellegzetes kisvállalkozói zsugoriság terméke ez, ahol a munkáltató eltitkolja a munkavállaló elől, hogy mennyit is ér a munkája valójában, a munkavállaló pedig a maga ezernyi apró módján vesz ezért revansot.

Ezért is nehéz itthon az innováció, mert ahol mindenki a maga szempontjából tutira megy, ott a megúszós-mímelés a győztes stratégia, a kockázat minimalizálása, ami a bármiféle (nem csak kapitalista értelemben vett) vállalkozói és öntevékenységi szellem ellentéte.

Régi sejtésem, hogy valamiféleképp nálunk torzult az emberek mintakövetési rendszere: a kérdés az, hogy azért, mert valami az iránytűnkkel van elbaszva, vagy mert a mintáink szarok.

Ha rájövök, majd megírom, addig is jöjjenek az érdekesebb hírek-cikkek, amik kimaradtak.

😷

Covid-19 and the Left: A Postmortem

Kijött egy könyv, ami a globális (meg inkább amerikai) baloldal covid-reakciójával foglalkozik, hogy hogy és mi ment félre ebben az egészben, amikoris a világtörténelem legnagyobb felfelé történő vagyoni transzferével járó, szabadságjogokat mindenhol lábbal tipró “közegészségügyi intézkedéseket” a globális baloldal nem hogy nem ellenezte, hanem a “minden élet számít” jeligére nem tartotta elég radikálisnak.

Ez is abból a kritikai fajtából van, amiről már én is írtam magyarul, hogy a mai baloldalt nem az eszméi határozzák meg, hanem az, hogy az értelmiségi-menedzser osztály vallása lett, és a katasztrofális reakció voltaképp már előre volt kódolva, hiszen az üléspont határozza meg az álláspontot.

Nekem meg még mindig PTSD-m van, ha eszembe jut, amikor a Párbeszéd a Blaha vérplazma-ponttal szembe kirakott egy LED-es autót, hogy Elon Musk fejével reklámozza a nyomorultaknak az Eljövendő Alapjövedelmet.

Covid vaccines may have helped fuel rise in excess deaths

Kijött egy új tudományos kutatás, amely azzal foglalkozik, hogy a többlethalálozások a különféle járványügyi intézkedések, mint a lezárások vagy az oltási kampányok nem hogy csökkentek, hanem nőttek, és nőttek világszerte akkor is, amikor a járvány már lecsillapodott. Mivel hogy az oltások akár halálos mellékhatásait tekintve is amúgy ott tartunk, hogy hát persze, mindig is tudtuk, hogy vannak, de…, így már esetleg lehet nézni egy ok-okozati összefüggést is a kettő között.

Én arra tippelek, hogy itthon nem lesz ebből hír, de figyelem a dezinfó-figyelő portálokat, hogy mikor jön meg rá a cáfolat, akkor gondolom azzal együtt lesz elérhető. Elvégre az amerikai járványmufti Fauci meghallgatásáról se az jött le itthon, hogy kb. hasraütésszerűen találták ki a távolságtartást meg a gyerekek maszkolását, hanem az, hogy esznek-e pangolint a kínaiak vagy laborból szökött-e a ‘róna, és dehogy lett elhallgattatva az utóbbi vélemény.

TRUST IN INSTITUTIONS AND THE WAR DIVIDEND

Fabio Vighi hosszú esszéje a szokásos lehengerlően apokaliptikus stílusában arról, hogy a kríziskapitalizmus létszükséglete a háború, miközben az intézményekbe vetett közbizalom elpárolgott, amire nyilván az a rendszer válasza, hogy egyre inkább fasizálódik.

🚀

Port congestion returns to haunt the container markets

A vörös-tenger blokádja még mindig tart, így itt egy rövid hír arról, hogy kezdenek dugók lenni az alternatív kikötőkben. Bónusz, hogy a másik alternatíva a sarkkörön keresztül vezetne - amit ugye az oroszok felügyelnek. Woo.

From Grand Finale of Ukraine war to Final Countdown of Humanity

Az ukránok kilőtték az egyik orosz radarrendszert, ami a nukleáris védelmi rendszer része volt. Fél perc éjfél előtt elemzés.

Israel Secretly Targeted American Lawmakers With Gaza War Influence Campaign

Az OpenAI nemrég lekapcsolt pár terméküket használó dezinformációs csoportot. Ebből az egyik egy izraeli brigád volt, akik amerikai politikusokat “vettek körbe” a közösségi médián, hogy megdolgozzák az álláspontjukat a gázai népírtást illetően.

Én már régóta mondom, hogy sokkal egyszerűbb kisebb számú befolyásos embert megdolgozni, elvégre a politikus sem érti hogy mi az a filterbuborék. Mi is a haverjaimmal sikeresen kiégettük a pesti közvéleményt azzal, hogy egy Facebook-csoport képes volt leuralni teljesen a feedjeiket: ha pár hülyegyerek ilyet tud, szerinted mire képes egy rendes szervezet?

The power of an Instagram Story

A Facebook és az Instagram elég erősen cenzúrázza a Gázával kapcsolatos tartalmakat, de ironikus módon egy AI generált kép átjutott a filtereken, és a legtöbbet megtekintett sztori lett.

🤖

'The higher the risk, the stricter the rule': Brussels' new draft rules on artificial intelligence

Kijött az EU mesterséges intelligenciát szabályozó törvénytervezete. Első blikkre még jó is lehetne, de azért beszédes, hogy a spam filterek vagy a videójátékokban történő alkalmazása kikerül alóla, mert nem kockázatos. Mármint az utóbbi mondjuk emberek munkahelyét szünteti meg, az előbbi meg simán ráhagyja, hogy emberi moderátorok helyett valami algoritmus mondja meg, hogy a vicced sérti a közösségi alapelveket, de hát lelkük rajta.

POV: AI-generated album covers prioritise virality over creativity

A Spotify AI által generált zenéihez hát persze hogy az jár, hogy az albumborítókat se művészek, hanem mesterséges intelligencia állítsa elő.

Tényleg ott tartunk, hogy robotok által írt zenét robotok illusztrálják és robotok hallgatják.

Majority for chat control possible – Users who refuse scanning to be prevented from sharing photos and links

Na, csak átmegy a titkosítást szétverő, “gyermekvédelmi” chatcontrol. A legújabb gondolat az az, hogy ha nem hagyod hogy mesterséges intelligenciával szkenneljék az üzeneteidet, akkor csökkentett módban használhatod csak az applikációt, nem oszthatsz meg se képeket, se linkeket.

NewsBreak: Most downloaded US news app has Chinese roots and 'writes fiction' using AI

Régi nóta már, hogy mindenhol összeomlik a helyi hírszolgáltatás, ami az információáramlás alapja lenne, úgyhogy természetesen ide is betüremkedik az AI által generált, automatizált szemét.

Leave a comment

Ennyi volt mára, kellemes hétvégét nektek, jövő héten folyt. köv!

Remélem mindenki élvezte az Azahriah bulit. Én ugyan nem voltam mert nem is hallgatom, ellenben több barátom-ismerősöm aki szintén nem rajongója elment, legalábbis a feedjeimet elöntő meg élőben elhangzó sztorik alapján.

Érdekes, hogy itthon ez egy Wunderkind-jelenségként lett felvezetve, miközben az aréna-koncert és turné amúgy egy világtrend, az átalakuló zeneipar válságjelensége, ahol a lemezekből meg a streamekből nem lehet megélni, viszont a nagy látványos show az, ahol az ilyen bevételeket valahogy lehet pótolni. A mai világsztárokat eszerint már nem is nagyon lehet leírni a zenész-rajongók viszonyban, hiszen a show maga a kihagyhatatlan jelenség, ahol Ott Kell Lenni, illeszkedik ez is szépen a státuszért vívott versengésbe.

Na, de jöjjenek a hírek meg a cikkek, amik többnyire itthon kimaradtak, de szerintem meghatározóak és segítenek megérteni valamennyire a világot. A nemzetközi helyzet fokozódására való tekintettel sok most a geopolitika, meg az AI, de lesz még szó zenéről és építészetről is.

Ready?

Leccgó.

🤖🤖🤖

The Tragic Downfall of the Internet’s Art Gallery

Hosszú sztori az egykor szebb napokat látott DeviantArt legújabb lejtmenetéről. Nem meglepő módon a művészeti platform nem csak megengedte, hogy elterjednek az AI generált alkotások a felületen, de el is adta az összes feltöltött képet tréning-adatbázisnak. Az eredmény: tönkrement alkotók, menekülő felhasználók és per per hátán.

Windows Recall sounds like a privacy nightmare – here's why I'm worried

A Microsoft dilivonaton nincsen fék, a legújabb “hegesszünk rá AI-t mert mi a faszért ne” ötletük az, hogy a géped folyamatosan screenshotokat készítsen, amit aztán kereshetővé tennének. Bár valóban egy létező probléma az, hogy megtaláljam amit néztem korábban, azért ehhez talán nem kell kivágni az összes felhasználó privátszférához való jogát a picsába, de hát mit értek én hozzá ugye.

ChatGPT can talk, but OpenAI employees sure can’t

Az OpenAI remek egy cég rovatunkban kiderült, hogy kb. életre szóló kussoltatási szerződést kötöttek az alkalmazottakkal, ami miatt jogilag esélytelen megtudni, hogy odabent mi megy. Én várom, hogy tényleg befussanak az agyi implantátumok, mert akkor az alkalmazottak cégnél töltött idejének emlékeit is lehetne mondjuk törölni, nem csak brickelni a laptopjukat távolról.

The Washington Post Tells Staff It’s Pivoting to AI

Nekem minden válságban az a kedvenc részem, amikor a vállalat olyan menedzsereket alkalmaz, akik akkor sem ismernék fel a válság jeleit, ha az a nyakukba szakadna. Úgy látszik a WaPonál is felszívtak több csík szinergiát, és a jövőben majd az AI generált tartalom lesz az, ami megmenti Bezos lapját. Vagy nem, mert a kutya nem fogja olvasni, de addig kurva jól fognak kinézni a revenue-per-employee számok.

Ex-Googler says company's AI panic is like Google+ fiasco all over again

Kb. mikor kiment a múltheti Jövőkór, a Google élesítette Amerikában az AI összefoglalókat a keresési találatok felett. Már márciusban megvették a Reddit adatkészletét, hogy feltupírozza a mesterséges intelligenciájukat, de azért marketinges és SEO berkekben nem nagyon hittünk belőle, hogy ezt meglépik - elvégre abból élnek, hogy a felhasználók átkattintanak valahova és előbb-utóbb egy hirdetésre, így ha összefoglalót adsz nekik, azzal a saját üzleti modelledet vered szét.

“LOL, fogd meg a kombuchámat” mondta a Google, és kirakta a cuccot, egyszerűen tragikomikus eredménnyel:

Én most arra várok, hogy mikor nyit az amerikai tőzsde, és hogy jutalmazzák majd ezt a csodát a befektetők. Addig is a decodernek nyilatkozott egy volt Google mérnök, aki szerint ez ugyanaz a vonatkatasztrófa, mint amikor a Google+-t fejlesztették és rakták ki gondolkodás nélkül, hátha lenyomják vele a Facebookot.

AI engineers say they’re burning out as bosses whiplash from one desperate idea to another

Ki ne imád olyan helyen dolgozni, ahol a menedzsment hétről-hétre újabb zseniális, rendszerint értelmetlen túlórával járó ötleteket dob be, hogy na majd ez lesz a tuti. Az ilyen állásoknál szoktuk azt mondani, hogy tartós tejet már ne vegyen senki, így azért kicsit dermesztő, hogy ezek jelenleg a világ legértékesebb cégei.

Building an AI-Native Company

Annak érdekében, hogy rám ne fogja senki, hogy primitív luddita vagyok, azért találtam egy remek elemzést arról is, hogy de valójában mi kell ahhoz, hogy valaki AI cégnek tudja mondani magát. A neurális hálókon meg a nagy nyelvi modelleken kívül ott van még a vektoradatbázisok egész izgalmas világa, saját előnyökkel meg hátrányokkal, és ha levonul az AI bullshit, akkor ezek azért maradandóbb, napi szinten észlelhető változások lesznek az életünkben.

🔫🔫🔫

The US Is Playing A Dangerous Game Of Nuclear Chicken With Russia

A két héttel ezelőtti cikkért kaptam az ívet, hogy riogatok itt az atomháborúval. Gondolom azért, mert a Fidesznek is ez a fő kampánytémája, és amit a Fidesz mond az úgyse lehet igaz, azért vannak hatalmon tizennégy éve, mert Rogán Antal álmainkban asztrális projekciót alkalmaz vagy mi.

Mindenesetre ez egy jó összefoglalója annak, hogy jelenleg min megy a para: a NATO attól fél, hogy összeomlik az ukrán front, az oroszok meg attól, hogy erre akkor bevonul a NATO ukrajnába. Ha ez megtörténne, akkor benne van a pakliban az atom, és akkor az úristen kegyelmezzen mindannyiunknak.

Richard Beck: Bidenism Abroad

Hosszú New Left Review-s elemzés egy nemrég megjelent könyv kapcsán a Biden kabinet külpolitikájáról. A hanyatló hegemón vajúdása.

Grúziában helyzet van. Aki képbe akar kerülni, hogy mi történik, annak ezt a fél órás podcastrészt ajánlom helyi balos (nem Szikra-balos…) aktivistáktól, akik adnak egy kis politikai kontextust. A felvétel múlt heti, azóta már szétszanckionálták a képviselőket, akik megszavazták az ügynöktörvényt, a helyzet feszült.

Masters of War - In search of the new world order in Munich

Hosszú belsős riport a müncheni biztonsági konferencia hangulatáról, szépen illeszkedik az előzőhöz. Míg mi lerágjuk a körmünket Ukrajna miatt, addig a célkeresztben már a kínaiak vannak, ami egy egészen másik problémakör.

CBC has whitewashed Israel’s crimes in Gaza. I saw it firsthand

Ha valakit elkerült volna, mert nagy dobra nem lett verve, Netanjahu ellen kezdeményezte a hágai bíróság a nemzetközi elfogatóparancs kiadását népírtás és egyéb vádak miatt, a Hamász vezetőivel egyetemben.

Nem a hazai média az egyetlen, ami igencsak egyoldalúan tájékoztat a gázai helyzetről október 7 óta, így az átlagos olvasó csak nézhet, hogy hát mi történik itt. Ebben a cikkben a kanadai közszolgálati média egy volt munkatársa fejti ki, hogy hogyan alakul ki ez az egyoldalú kép szerkesztői nyomásra.

Gondolom a hazai szerkesztőségekben is ez megy, vagy már az állásinterjúnál kiszűrtek mindenkit, aki nem cionista.

Share

Minden más

The beauty of concrete

Az építészet kérdését nehéz nem esztétikai vagy ízlésvitákra bontani, de ez egy tök jó áttekintése annak, hogy miért és hogyan tűntek el a díszítőelemek az épületekről, és hogy hogyan alakul át a gyártási technika ezen a téren. Lévén nálunk is dübörög a Hauszmann program, gondoltam mást is érdekelhet, hogy mi fán terem a dombormű.

Spotify play botok

Ez már egy régebbi videó, de most az átalakuló zeneipar kapcsán előhalásztam. A nagy történet azt hiszem, amit egyszer megírok majd hosszabban az valójában az, hogy mi történt a naív internet és a vállalatok által uralt között.

Az internet azért tűnt, tűnhetett népibbnek és autentikusnak, mert tényleg valós felhasználók kaptak föl (vagy épp szartak le) dolgokat, lett légyen az politikus, zene, viccek vagy művészet. A vállalati interneten azonban már teljesen kézenfekvő, hogy az ilyen felkapottsági szignálokat, mint a lejátszások, lájkok, megosztások hogyan lehet pénzért manipulálni, de az emberek még mintha mindig úgy kezelnék, mintha ugyanúgy hús-vér emberek jelzéseit látnák. És a kör bezárul: valami azért lesz népszerű, mert az algoritmus azt mutatja, hogy népszerű.

Fizetett tapsolókkal vagyunk körülvéve mindenütt.

Government sues Ticketmaster owner and asks court to break up company’s monopoly on live events

Trösztellenes eljárás a világ legnagyobb koncertjegy-vállalata ellen. Amerikában, úgyhogy ne örülj előre.

Perszonalizált kommentmezők

Bocs, hogy TikTokot posztolok, de ez annyira friss, hogy muszáj így. TL;DR egy csaj észre vette, hogy ugynazon kontent alatt ő és a barátja teljesen más kommentek lát elsőnek megjelenítve.

Értem én, hogy a perszonalizáció valamilyen szinten fasza, de ez a “hangok a falban, amiket csak te hallasz” féle feature azért egész para.

@elieli0000 @elieli0000 ♬ original sound - eli

Tiktok failed to load.

Enable 3rd party cookies or use another browser

Ennyi volt mára, jövő héten folyt. köv!

"A burzsoázia egy része orvosolni akarja a társadalmi visszásságokat, hogy ezzel a polgári társadalom fennmaradását biztosítsa.

Közgazdászok, emberbarátok, jótétlelkek, a dolgozó osztályok helyzetén javítók, jótékonyságszervezők, állatvédők, antialkoholista egyesületek alapítói, zugreformerek tartoznak ide a legtarkább változatosságban. S ezt a burzsoá szocializmust egész rendszerekké is kidolgozták.

[...]

A szocialistáskodó burzsoák a modern társadalom életfeltételeit akarják, a belőlük szükségszerűen fakadó harcok és veszedelmek nélkül. A fennálló társadalmat akarják, az azt forradalmasító és felbomlasztó elemek híjával. Burzsoáziát akarnak proletariátus nélkül. - A kommunista kiáltvány, 1848

Nemrég kijött az Apple hirdetése az új IPad Prohoz. A cégnek röviddel utána bocsánatot is kellett kérnie miatta, annyira nagy volt a közfelháborodás, és hát nem csoda:

Én mióta az eszemet tudom nem tapasztaltam még akkora disszonanciát a tech-szektort illetően, mint ami a mesterséges intelligenciát övezi. A nagy cégek, az AI vállalatok és a mindenütt jelen lévő, a profitmaximalizálást vallásként magukénak tudó menedzserek nagy buzgalommal hirdetik az AI általi megváltást, az emberek nagy része viszont az idegenkedéstől az undorig reagál rá.

A kettő között van egy óvatos optimista réteg, de ez szerintem csalóka: a mesterséges intelligencia egész pontosan addig tűnik varázslatosnak, amíg valami olyanra nem akarod használni, amihez értesz is. Ott elválik a valódi haszna a bullshittől, de a nagy hajrában az ilyen szöszölésekre nincs idő, pláne ha a befektetők vagonszámra vágják hozzád a pénzt, ha kijelented, hogy AI-t fogsz használni.

Én csak óvatosan jegyezném meg, hogy az OpenAI az elmúlt fél évben azt ígérte, hogy hamarosan jön a ChatGPT 5, ami aztán tényleg végérvényesen fenekestül fordít fel majd mindent: ehhez képest a ChatGPT 4o jött ki, ami ugyan gyorsabb és olcsóbb, mint a ChatGPT 4 Turbo, de nem markánsan jobb.

Ez számomra azt vetíti előre, hogy tényleg elértük a falat ami az LLM technológiát illeti, most már csak marginális fejlesztések jöhetnek, de szó szerint gondolkodó mesterséges intelligencia nem.

Az Apple hirdetés miatti felháborodás pedig így válik érthetővé: nem merő ludditizmusról van szó, hanem arról, hogy a kreatív szakma rendesen megszenvedte az elmúlt egy-másfél évet, amint rengeteg ember munkáját próbálták meg elég középszar mesterséges intelligenciával kiváltani. Az online művészek között valóságos trollhadjárat zajlik hogy zrikálják az AI prompt zsokékat. Az Apple egyszerűen rosszul mérte fel, hogy milyen a hangulat, ráadásul pont a saját célközönségüknél, a kreatívoknál, akik egyre jobban ki vannak attól, hogy vigyorogniuk is kéne ahhoz, amint robotokkal helyettesítenék őket.

Ez a vita pillanatnyilag elkerül - pontosabban csak részlegesen érint minket, mert az AI még nem tud jól magyarul. Ezzel együtt a magyar kreatívok életét is megbolygatta a technológia, itthon is használnak egyre több helyen gyártásban mesterséges intelligenciát grafikai munkákra, és többek között az MTVA gondolta jó ötletnek, hogy egy mesterséges intelligenciával generált tévébemondóra költse a befizetett adónkat.

A dolog lényege azonban abban áll, hogy mi is a munka értéke. Az AI forradalom hívei egy nagyon mechanikus felfogásban hisznek, hogy a munka értéke csak és kizárólag az előállított végtermék mennyiségének és minőségének a függvénye. Az LLM technológia egyik fokmérője pl. a tokenek száma, amit át lehet váltani arra, hogy mennyi szót köp vissza a program egy-egy kérdésre.

Ha így számoljuk, akkor valóban fergeteges, hogy másodpercek alatt 2000 tokent, avagy olyan 1700 szót, azaz két-három oldalt képes előállítani. Egy ilyen hosszúságú szakmai szöveg tarifája simán több száz- ha nem ezer dollár, csak az emberi író az nem csak gépel ugye, hanem olvas, kutat, rendszerez, gondolkodik, eszik-iszik-alszik. A számokat összevetve nincs olyan író a földön, aki versenyezhetne ezekkel a robotokkal, és hasonló számításokat lehet végezni a többi veszélyeztetett kreatív folyamattal is, mint az illusztráció, animáció vagy akár a szinkronszínészet.

A robotoknak a másik nagy előnye, hogy nem pofáznak vissza. A kreatív folyamat ugyanis a megrendelővel és az ő ötleteivel kezdődik, amit a kreatív szakember szétszálaz, szétszed, ellenkezik: pont ezzel teszi hozzá a magáét és a maga tudását, hogy valamiben többet tud a világról, mint a megrendelő. Ezt a megrendelők az egojuktól függően rosszul szokták viselni, így a robot valódi megváltó ereje abban rejlik, hogy kérdés nélkül teljesít bármit, mintegy visszaigazolva a megrendelő zsenialitását.

Ezeket végigszámolva a menedzserek szájában összefut a nyál, hisz papíron több mindent tudnak gyorsabban előállítani, ráadásul a drága élőmunka is kiesik a képletből, legfeljebb a mennyiség és a minőség között kell egy kicsit egyensúlyozni.

Azonban a munka értéke ennél bonyolultabban jön ki. A neoklasszikus közgazdaságtan szabályai szerint, ahol minden áru és munka értéke szubjektív, azaz annyit ér, amennyire a piac azt értékeli is kijön, hogy a mesterséges intelligencia egy önsorsrontó stratégia, hiszen ha a kreatív termékek előállítási költsége a nulla felé konvergál, akkor a piaci árverseny miatt nagyon minimális áron lehet őket továbbadni. Ennek a plasztikus kifejeződése az, amikor az emberek azt mondják, hogy utálják az AI generált képeket vagy a szövegeket: ez maga a szubjektív értékítélet. Egy Adidas cipőt el lehet adni húszezerért, de egy tömeggyártott kínai csukát csak kétezerért, akkor is, ha ugyanazon a gyártósoron készült a kettő áru.

A szubjektív értékelmélet előtt azonban Ricardo és Marx azt pedzegette, hogy az áru értéke valójában a belefektetett munka mennyiségét tükrözi, ami a munkaérték-elmélet. Az egész marxi kizsákmányolás gondolat onnan ered, hogy a dolgozó sosem az egész áru értékét kapja meg, hanem azt és csak azt, ami a létfenntartásához szükséges: a többit a tőkések kisajátítják maguknak profit formájában.

A közkeletű, foximaxi felfogásban a munka az az, amivel terméket állítunk elő. Az értékesítés, a kreatívipar mind-mind felesleges flancolás, és tagadhatatlan igazságtalanság, hogy írással vagy rajzolással jobban lehet keresni, mint a vérrel és verejtékkel járó munkákkal. De egy munka értéke pont attól lesz olcsó vagy drága, hogy mennyi ember tudja azt elvégezni, ez már simán kereslet és kínálat, amit nagyban befolyásol az, hogy az adott munkafolyamat mennyire van már gépesítve és hogy egy adott piac melyik szakemberből mennyit képez.

A mai termelési viszonyok között a kreatív munka viszont nem elkülönül a terméktől, hanem a termék része. A reklám és az értékesítés ugyan a legnagyobb és leglátványosabb felvásárlói a kreatív munkának, a termék értékét nagyban befolyásolja mindkettő. Amikor arról beszélünk, hogy ez bizonyos szempontból alkímia, akkor valójában azt mondjuk, hogy bár mindenki a szubjektív-értékelméletben hisz, valójában a világ a munkaérték-elmélet alapján működik.

Ne feledjük: az érték akkor realizálódik, amikor megtörténik a csere. Előtte az áru lett légyen az csoki, cipő, zsalu vagy biztosítási szoftver "csak" egy dolog: utána jön a kreatív, az értékesítés és a logisztika, hogy az érték realizálódjon, munkájuk értéke pedig beépül a termék árába.

Értelemszerűen ha ilyen munka nincs, vagy nevetségesen olcsó a hozzáadott értéke, akkor az a termék árában is tükröződni fog: azaz a mennyiség vs. minőség dilemma újra előjön, most már mint az árazási lehetőségre visszaható tényezőként.

Mielőtt azonban ez megtörténne, van egy harc a menedzsment és a dolgozók között, amit röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy "megspóroljuk a dolgozót mesterséges intelligenciával, de nem csökkentünk árat". Ez a klasszikus marxi értelemben vett osztályharc, amikor a munka által megtermelt értéknek egyre nagyobb szeletéért nyúl a tőkésosztály. Az osztály, igen, mert itt végső soron nem egy-egy vállalatról vagy főnökről van szó, hanem a termelőeszközök tulajdonosairól.

Ennek a legkeményebb példája az, ahogy a Spotifyt elárasztja az AI-generált zene, értesülések szerint olyanoktól, akik maguk is így vagy úgy a Spotifynak dolgoznak. Erről részletesen beszél Ted Gioia ennek az interjúnak az elején (első tíz-tizenöt perc kb):

Még alpáribb az a napokban kibontakozó botrány, ami az OpenAI és Scarlett Johansson között robbant ki. A Gpt 4o-t nem csak egy Johansonéra nagyon hasonló hanggal mutatták be, de Sam Altman maga is azzal harangozta be a demót, hogy a technológia tisztára olyan, mint egy film, amiben pont a színésznő alakít egy mesterséges intelligenciát, akibe a másik szereplő beleszeret.

Johansson a sajtón keresztül tisztázta, hogy az OpenAI először tavaly ősszel kereste, hogy adja a hangját a projekthez. Nemet mondott, majd két nappal(!) a termék bemutatása előtt újra felkeresték, hogy nem-e gondolta meg magát, amikor valószínűleg már csőre töltve állt a termék demo. Mindenesetre az OpenAI gyorsan be is vonta a hangjai közül a Skyt, amelyik a legjobban hasonlított a színésznőjére.

De egy két héttel ezelőtti videó is virális lett, amiben egy grafikus elmeséli, hogy kirakták a munkahelyéről, miután az ő munkáján betanítottak egy AI-t, ami így helyettesíteni tudja őt:

A szabad piac természetesen nem a munkaérték-elmélet alapján gondolkodik, hanem a tulajdonjog szemszögéből. Nem enyém a zeném vagy a hangom vagy az előállított termékem, ha ezt egy cégnek eladtam, aki aztán az én szellemi termékemen be tud tanítani egy robotot, ami épp eléggé hasonlít rá, hogy a vevőnek még jó legyen, de nekem már ne járjon semmi.

A probléma az, hogy a jelenleg elérhető LLM technológiát tisztázatlan (értsd: engedély nélkül felhasznált, vagyis lopott) adatokon tanították be, és emiatt rengeteg per van éppen folyamatban. Sőt, ezért kötnek a nagy techcégek szerződéseket a tartalmak legnagyobb jogtulajdonosaival, hogy az ebből származó esetleges pereket megússzák.

Ennek ellenére (vagy pont éppen ezért), ahol a lehető legtöbb hasznot ki lehetne hajtani a mesterséges intelligenciából az a nagyvállalati környezet aprómunkája. De a nagyvállalat pont az, ami nem csak a perektől fél - hanem abban sem bízik, hogy az AI cégek nem-e fogják az ő értékes adataikat ellopni!

Leave a comment

Nagyjából itt tart most a vita külföldön. Nem lefutott még, hogy ki lesz a győztes, vagy hogy mi fog történni, ha az AI buborék kipukkad.

Annak, hogy az AI generált tartalomnak negatív hatása lesz a végső árra egy indikátora van, az pedig az, hogy az a szűk rétegnyi hús-vér kreatív, aki a szakma csúcsán van, többet tud elkérni, mint az AI “forradalom” előtt. Mi több: ezen kreatívoknak az egyik legnagyobb felvevő piaca pont azok a cégek, akik ezen szakterületeken árusítanak mesterséges intelligenciát.

Magyarországon persze a kérdés az, hogy hozzánk mikor “tör be” ez az innovációs hullám úgy igazán. Ismerve a magyar közeget, szerintem ez is egy fénymásolt-alászinkronizált verziója lesz ennek a harcnak, ami most külföldön zajlik. Ennek már egy első jele, hogy az Artisjus a szokásos eszközével él, miszerint dobjon mindenki többet általányba’ a közösbe, amit majd szétosztunk valahogy.

De gondolom itt is az van, hogy ezek a változások már a mélyben, a mindennapi munkában elindultak, még ha csak döcögve is. A napi sajtó ezt csak megkésve fogja tálalni, és azt is a cégek PR kommunikációján keresztül, akik majd meg akarják ülni az innovációs hullámot - mintha az ellentmondásai és érdekellentétei nem lennének már most nyilvánvalóak.

Ti mit láttok? Írjátok meg kommentben vagy levélben!